Az önkéntes munkahelyi besúgó a munkáltató hűséges ölebe, jutalomfalatok nélkül (igazi kisigényű jószág, de erről majd később) is felizgulva várja, hogy reggel a főnökfasz családiház értékű gépjárműve betolasson végre a parkolóba, olyan izgatott ilyenkor mint egy kis tüzelő pincsi. Az irodaépület előtt toporogva hagy pontosan 10 percet arra, hogy Mr. [hivatásos] Tótumfaktum kényelmesen elterpeszkedjen a forgószékében, kitöltse magának a forró kávéját, belepottyantson két kockacukrot (minden formalitást, mániát kívülről fúj, egyébként meg röntgen szeme van) és csak utána tuszkolja be magát a résnyire megnyitott bejáraton, kezében a sapkáját gyűrögeti, az íróasztalon áthajolva alázatos hangon suttogja az atomóra pontosságú jelentéseket, előző nap ki nem vette ki a részét a számára kijelölt dicsőséges tevékenységekből, ki, mikor, hogyan távozott előbb (!) a munkaterületéről.
A munkásosztály Splinter Cell-je, árnyékokban lopakodva kémleli kollégáit, mobiltelefonja kamerájával rögzíti az illegális cselekményeket, a misszió sikeréért sokszor kénytelen komolyabb áldozatot hozni pár – hason kúszás közben – tenyérbe fúródott királyakác tüskéje okozta fájdalomnál. A legrázósabb bevetéseken embermaszkot hordva, haverkodó hátlapogatással és űberlaza munkahelyi szlengekkel biztosítja róla a megfigyelendő célszemélyt, hogy itt aztán akkora összetartás vala, hogy Aprjafalva lakóinak történetét erről a brigádról mintázták és ő ennek a nagyszerű közösségnek oszlopos tagja, mindenki spanja, hogy őt aztán magasról nem érdekli, ki, mikor, miért, hova. De a beszélgetőpartner üljön is le nyugodtan. Mit üljön? Feküdjön, egyen-igyon-mulasson; kávét-üdítőt-kőbányait hozzon e? És lehet menni haza nyugggibaaan, tőle nem kell beszarni, hiszen ő maga is trükkös gyerek, lelépett a múltkor délben, becsszóra, közben kacsingtava odasúgja, hogy „F-el azé' jobb vigyázni, más mint mink' állítólag köcsög vamzer!”.
Ez a halvány barnás folt az élet alsónadrágján a kém tevékenységért nem szakít semmiféle anyagi bónuszt, ha tehetné sem kérné, a spicliséggel járó behízelgés borzongató öröme és mások szenvedése amit fizetőeszközként elfogad, az „utolsó tisztességes munkaerő” címmel magát kitüntetve úgy lóg meg a munkából, hogy a többiek lógását figyeli. A lógásspecialista. Ő így ússza meg.
Azt hiszi egyedüli példány, miközben milliószámra található, klónozva van, jelen mindenhol, ahogy a munkahelyeden, úgy a szomszédodban is lehet egy-egy, csakúgy mint a boltban, postán, az utcán szembejövő öreg néni kedves mosolya mögött megbújva. Leszarják mennyit keresel, az sosem lehet elég kevés, az életed add érte, minden maradék idődet, lényeg, hogy gyötrődj mint egy börtönlakó, ők akkor boldogok. Már nem maradt nekik semmi más.