A dzsunkamárkás nejlon dzsoggingokból drága öltönyökbe bújtatott focika hajú agresszív kakadu, ritmusra motyogó & affektáló műmájer a.k.a Majka, trashreality bronzérmes/falunap-tanyadizsi haknista/életnagyságú kartonfigurává vágott pizzéria szendvicsember/modoroskodó-okoskodó tévé-kettős konferanszié/ ̶r̶a̶p̶p̶e̶r̶ popper kibaszott hisztije kellemetlenül unalmas, már leginkább ultragáz, ezzel az 'idén nem kaptam meg a kutyafaszát sem érdeklő Fonogram-díjat, Én, az ózdi gengszterrepperség földi helytartója' felspanolt fb-s vartyogással; ismét az a szájbavert youtube, mert ha elböfögöm a für elise-t és betolom a megosztóra, majd összejön a 10 millás nézettségem a rajtam röhögő és/vagy az ízlés ellen immunitást élvező masszából, lesz szíves betérdelni a világ. Akad némi definíciós zavar a zenei műfajok és értő közönségeik kapcsán, AAA besorolású NER-prosztinger helikopteres parasztlagziba - illetve az említett rétegből összeálló szarfolyam publikumnak: bárhol - sok szintivel fűszerezve a kiváló opust, meg karton Jack Label-től talajig bekúrva állatira oké, pláne hiteles a Belehalok c. ócska rip-off nóta. Ahogy bivalybasznádon a ZS kategóriás csóringer proliknak (ők legalább tényleg beledöglenek), a főtéren ácsolt színpadokon = minőségi szórakoztatás. A vállalkozó imitátor kőgazdag újbunkók és vályogház pronyók utolsó mentsvára, a szellemi hikomat-jelzésesek lottóötöse, alias Majoros Péter mögé írható nagy reményekkel kecsegtető evidencia: Lám felesleges az aggodalom, nem kell szikrányi sem a tehetségből a nagylóvé és siker mézesmadzag párosához, elég ha gátlástalan bratyizás skilled lvl 999-en maxoltad, mink' - értsd a szintén jelentős intellektuális hendikeppel indulók az életben - is állhatunk egyszer színpadokon. De nem bazdmeg, ennyi nem elég, ahogy az a havi sokmilla sem amit bekaszálsz mint kurrens legfelkapottabb, audiovizuálisan megkerülhetetlen (szívesen letaszajtanám a tévém egy végtelen sziklafalról, ha biztosan tudnám, hogy a Majka -jelenség nem mászna vissza a rádión.. nosza az előző után hajítom a készüléket, de nincs az az adblock ami automatikusan tiltaná a hírportálok főoldalairól ezt a kapitális faszfejet és fing élete lényegtelen, semmitmondó momentumait) irritáló pojáca, a szekunder szégyen lekváros kenyér evő versenyek hazai promótere szerepkör (egy herélt majom képes abszolválni), a percenkét jó picsának behazudott ostoba véglény kurvád a fos női újságok címlapjain, még minimum csomagolják mellé a tejútrendszert. 

Követelem, hogy Amerika küldjön magángépet Borsod-Abaúj-Zemplén leg-leg-leg rendszer kompatbilisebb fenegyerekéért, a Körtisz' nicknevű koszorús költőt meg kérjék ki arra a 3 napra a gumiszobából/dílerétől és maga Dr. Dre - vagy exumálják Eazy-E-t és mozgassák marionettbábként a csontvázát, én aztán leszarom - illetve valaki egyéb hozzáértő a szakmában sürgősen adja át a legrangosabb rap elődadónak járó elismerést, tudja faszom a Gyémánt Uzi díjat Majka papának, miközben a nézőtéren autentikus bronxi néger csávókból verbuvált biodíszlet a meghatottságtól telefújkál tucatnyi százas papírzsepit és ünnepi jelleggel levegőbe lődöznek a krómozott glockjaikkal! Ha ezzel megvagyunk, akkor tovább kell vinni intergalaktikus szintre a ragyogó életpálya (7 izzadságos év) méltó megkoronázását. A SETI-nél ezerrel pörögjön fel az az idegen létformák kutatása projekt, kezdjük sugározni az Alfa Centauriba a földgolyónk, panel proli életérzéssel, kommersz piaci röviditalokkal és álságos picsogással meglocsolt himnuszát. Sürget az idő, Majka éppen kinőtte a galaxisát. [hesteg]kurvaanyád

Faszfaktor. Parázsvita Bájalekszel (hadd ne tudjam, hogy írják a köcsögnek a nevét, nem rémlik, hogy az alapműveltség részét képezné a személye): 
A felfedezendő tehetség – Mápedig' ez trap. Húsz éve nyomok dalszövegeket bazeg.
– Nem, ez nem trap, ez lószar/fasz[végét kifütyüli, vagy ő, vagy a szerkesztők, kurvára nem vágom, háttal ülök a tévének, pechemre félig rajtam van a fejhallgató, szóval bármi lehet, amilyen érzékeny-tapintatos gyerek ez a Bájaleksz, akinek amúgy a csaja délibábokkal táncol és kontinenseket ölelget].
– És honnan tudnád te mijazaptrepp'? 
– Mer' tudom és azt is hogy honnan származik a trap, mert onnan származik [mond valami amcsi helyet].
– Haaaaah onnan a' izé származik, nem a trap!4
– Jó-jó, ne menjünk bele, asszondom' szavazzunk. 
Beksztédzsben a kisavazott tag: – Hát én majnem' lenyomtam a csávót, pfhu, majnem'. 
…
Következő előadás végén a Gáspár Laci szájával gitárszólót imitál, ezzel demózva hogyan kell gitározni frankóba, mert úgy tuti nem, ahogy az előbb tolták a csákók a színpadon; állati szakszerű az egész meg minden, a műfaj apostolai, Bavis és Butthead ezer, hogy beszállnának szájzenélni. Erre azonnal elküldik a gecibe. Mivel sokadik már, vérig sértődik a zenei szélhámosokból verbuvált zsűri, hogy a többi – leendő – zenei szélhámos szarba se veszi a – már befutott – zenei szélhámos zsűrit, mindez botrányos, sőt t i s z t e l e t l e n s é g. Viszont ennél sokkalta felháborítóbb, hogy teljesítmény és tehetség híján ők is igényt tartanának a nagy lóvéra és a hírnévre, mert csak és kész (ámde ennyi nullaszar senki mégsem lehet egyszerre a palettán, na az szép lenne).
Eddig volt meg. 10 perc és már rángatózva nyúlkáltam a gyógyszeres dobozért, hogy xanax, meg rá valami komolyabb, szakorvosi vényköteles, kísérőnek..
Ha ennél jobban állnék anyagilag, simán szétlőttem volna a képernyőt vadászpuskával.

Ákost a pár mondatos hímsoviniszta agymenéséért dobja a Telekom, erre a kormány felbontva a céggel kötött mobilinternet szerződéseit dobja a Telekomot. A hivatalos magyarázat nagyjából annyi, hogy Kovács Ákos Kossuth díjas előadóművészt nem szponzorálni, vele szerződést bontani, ebben a formában a szólásszabadság megsértése, ami ellentétes az alkotmánnyal.
Az orbáni – facebook megosztókat rabosító, sajtószabadságot rendszeresen klozeton lehúzgáló stb. – rezsim amint forradalmi zászlót bont a véleményszabadság védelmében..
Elsőre fárasztó hírcsárdás bullshitelésnek gondoltam, ilyen nincs, Kim Dzsongun térden állva könyörögne a receptért. Kiderült, hogy a hír igaz (ha lennének nukleáris fegyvereink most az összeset kilőttünk volna a Telekomra, vagy legalább megígértük volna, hogy ki fogjuk lőni). Nálunk már nem szokás semmin sem megdöbbenni, én sem szoktam, esetleg csak azon, hogy ebbe a röhejes iszapbirkózásba nem lehet majd semmiféle Fideszes stratégiát belemagyarázni, ahhoz túlságosan kiszámíthatatlan reakciókkal tört ki.
Ez végre egy beismerő vallomás, ami arról szól, hogy elmebetegek kormányozzák ezt az elátkozott országot és súlyosbító körülményként ráadásul megveszekedett rajongói Ákos misztikus marhaságainak is. A jelenlegi ellenségképbe meg abszolút beleillik a német telekommunikációs cég. Nincs mese, azonnal fel kell venni két pontot Abszurdisztán alaptörvényébe!
1. A Telekom feminista ribancok gyülekezete – valószínűleg a gyermekszülésre is képtelenek. A férfias férfiak népe nemet mond a hálózaton belüli percdíjaiknak, az ingyenes visszahívó smseik hazug csábításának, ezentúl a melegek, a meddők és a karrierista önző picsák skarlátbetűje a 06 30-as kezdetű telefonszám!
2. Kovács Ákos nemzeti kincs, ő adta a világnak a magyar Depeche Mode-ot. Köteles minden magyar állampolgár megvásárolni a teljes Ákos életművet az összes elérhető formátumban, a nemzeti kötelességtudat azt diktálja, hogy Magyarország lakosságának támogatnia egy ilyen óriási kaliberű aranytorkú tehetséget.

Az e heti felháborodás-adag szervírozásáról Ákos, a regnáló kormány udvari dalnoka gondoskodott, aki egy tévéinterjúban ugyanazon hímsoviniszta barlangrajzot karcolta fel, amit országgyűlési alfa-hímünk, a betyáros egyszerűségű kinyilatkoztatásairól és oroszbuzeráns politikájáról hírhedt tömött bajuszú államférfiú, Kövér László:
A nőknek a gyermekszülés a dolga, a karrierépítés mint opció nem jöhet számításba. Hogyan is lehetne árja magyar csecsszopóink (Kövér László unokái) felnevelését és a vállalati vezetőbeosztás szerepkört összeegyeztetni? Hogyan is lehetne ugyanabban a bérsávban az XX kromoszómapárral rendelkező gyermekszülő húsgépezet mint Mi, férfiak, a lipicai paripát szőrén megülő és onnan hujjogatva hátrafelé íjazó daliás honvédők?
Szeretném rendbe tenni a dolgokat. Kövér László az igazi ősmagyar szürke marha, nem szívesen írom azt, hogy csak metaforikus értelemben.. a megrögzött ruszkibarát jószág prototípusa, a Kövér -féléket az orrkarikájukba fűzött kötélen minden korszakban iránytani kell, ragaszkodnak hozzá, ahogy ahhoz is, hogy mindig a legrosszabb oldal kezében legyen a gyeplő. Sokat köszönhetünk a fajtájának..
Állítása szerint férfias férfiakra van szükségünk és szülészetek futószalagjairól legördülő unokák százezreire (majd tanulhatnak a konténer-iskolákban, felnőve pedig tovább erősíthetik a honi mélyszegénységgel kevert munkanélküliség lesújtó elegyét), szerinte ezen alapvetésekre kell épülnie egy egészséges társadalomnak, miközben a régi főelvtársi repülőtéri smárolások homo-erotikus nosztalgiája sokkalta közelebb áll a szívéhez, mint a férfias keménységű kézfogásoké. A putyini autokráciát istenítő parasztlegény keményvonalasnak vélt megmondóembersége szót sem érdemel, Deutsch tompi hivatásos udvari bolond önkéntelen humort nem nélkülöző twitter bejegyzései óta nagyobb kihívást jelent csörgősipkát húzva mulattatni a publikumot, Kövérnek most sikerült. Pont.
A hazai popipar Paulo Coelhoja, Kovács Ákos, művésznevén csak Ákos, már felszorzottan felháborító jelenség, no nem mintha abban az intellektuális (csakúgy mint emberileg) mínusz zónában ahol Kovács és Kövér tartózkodnak mérhető lenne bármiféle különbség. Ákos viszont semmilyen kontextusban nem jogosult a „munka” szó használatára és az azzal kapcsolatos véleménynyilvánításra, még annyira sem mint bármelyik politikusként emlegetett törvényesített gazember a parlamenti padsorokból. A szintipop ikonok bugylibicskával kifaragott másolata (nekünk mindenkiből van ilyenünk) kölyök kora óta olcsó zajkeltésből él, a 90-es években a Depeche Mode divat kikopásával műfajt váltva egy némileg másfajta transzcendens melankóliára cserélte azt az eltulajdonított, immáron kinőtt kabátot. Ákos önmagát sokoldalú és végtelenül intelligens művészként beállítva nem elégszik meg az egykori lapos kis megélhetési másoló skatulyájával. Addig-addig imitált amíg végül maga is elhitte: világrengető tehetséggel bír. Zavarodott elme, klinikai eset, aki úgy érzi, hogy a javarészt a fiatal Fideszes úri közönségből álló rajongótáborával a hátha mögött – ezeknek az embereknek az ízlésficamát, zenei autizmusát elképesztő sikerként értelmezve – az élet minden területére bepofátlankodhat, megoszthatja a párt narancssárgájával befestett elefántcsonttornya mélyéről a magvas „tapasztalatait”.
De a nagyzási hóbort és a felfelfuvalkodottság – utaljon az bármily’ kórós, valóságtól elrugaszkodott elmeállapotra – még senkit sem mentesíthet a bűnei alól, főként ha már közszereplővé avanzsált az illető: Az új kiadású szinonima szótárak „pofátlanság” szócikkének rokon értelmű szavainál szerepelnie kell Ákos nevének is ezentúl.

Egyszer egy hollywoodi színésznő nyilatkozta, hogy ő a színészi játékával már annyit tett az emberiségért, hogy joggal járna neki az első Mars-utazás élménye.

Akár azt is írhatnám, hogy most végre a mulatós műfaj koronázatlan császára, a vidéki lakodalmak kultúrközönségének kedvenc szupersztárja, aki az egyébként is fejbúbig szaros zeneipar módszeres ürülékkel bekenéséért cserébe évtizedek óta luxus körülmények között élhetett, elnyeri méltó büntetését és ahogy mondani szokták „rárohad még a műanyag lakat is”, de így gyermeki naivságról tennék tanúbizonyságot. Ebben a formában csekély az esély a happy endre.

Ha egy rászoruló csapolja meg a villanyáramot és a gázt, mert például nem akar télen megdögleni, akkor egyetértek, sőt ebben az esetben én magam lennék az első aki posztol a közüzemi számlák ellen vakmerő Robin Hood harcot folytató elkövető védelmében.
Az egyetértő (ingyenélő) művészvilág szerint Lagzi Lajcsi annyira korrekt az üzleti életben, hogy az egész ügy biztosan koholmány, ráadásul mi lesz így a gyerekekkel, ha szülők börtönben ej, ej, stb. Lajcsi az őt ért vádakról némileg sértett hangú nyilatkozatokat tett a médiában, ami összeolvasva az alábbiként hangzik: Nem csalt ugyan, sőt maga is vaskos tréfa, mi több átverés áldozata (a rideg tényekkel szembemenő konok tagadás klasszikus bűnözői védekezés), beugratták, de egyébként sokszor szolgált már karitatív célokat és csalt mosolyt árvák maszatos arcocskájára értékes trombitajátékával – számomra értelmezhetetlen, bizonyára zavaros összefüggés kell, hogy húzódjon a bűncselekmény elkövetéseket követő felmentések és a jótékonyság között.

90% eséllyel annyi fog történni, hogy ha valaki profitálni képes még ebből a helyzetből is, akkor az ismét Lajcsi, a végjátékban maximum házi-őrizetet, majd felmentést és szép summával járó showműsor vendégszerepléseket, perről írt(íratott) könyveket vizionálok.
Inkább csak a maradék 10%-ot hagyom meg egy olyan verzióra, ahol példát statuálnak Galambos Lajos művész úrral, a tárgyalásig a főtéren kalodába zárják feleségével és a korrupt villanyóra leolvasókkal együtt, megkapja végre azt „csíkos gatyát” (csak esténként nem ő fog "írni a ceruzával"..), vagyis kenyér és víz diétán tartják, aztán majd jó 10-15 év múlva kinyílhat a várbörtön kapuja. Mivel időközben főként állami kézbe kerültek a közműszolgáltatók és a főtolvaj nem kímélheti a konkurenciát, megtörténhet.

Persze a kérdés megint csak költői, de nem lehet kihagyni: Kedves Lajcsi, mégis mikor lenne elég, mennyi pénzre lenne még szükséged?

Egy időhiányra hivatkozó, 444.hu-s kommentárokból összevágott jegyzetféle.

A száz százalékban rendszer-kompatibilis Omega együttes hétvégi koncertestje semmiképen sem értelmezhető pusztán ártalmatlan zenei élményként, esetleg zenebarátok, szoftrockerek nosztalgikus nagytalálkozójaként.

Kóborék és a 2015 forintos jegyárat befizető, önnön magát beatnemzedékként definiáló közönség sem bújhat ki a felelősség alól. Mihály Tamás basszusgitáros az egyetlen kivétel, hiszen ő pontosan az ügy politikai vetülete miatt mereven elzárkózott, hogy Felcsúton zenéljen. Az O.V. portájának tőszomszédságában megtalálható, Ceausescu-érát idéző fedett sportlétesítmény aka kolosszeum egy teljesen szükségtelen, mi több felháborító közpénzköltés (mellőzzük a kötelező kormányzati bullshitet miszerint milyen kasszákból lett finanszírozva..) végeredménye és mindez most épült 2014-ben, egy állítólag demokratikus társadalomban.

A Kedves Vezető személyes preferenciájáról van szó. A cél a hobbi, azaz a tökmagköpködő futball kultusz erősítése és így a Pancho aréna igencsak szimbolikus jelentéssel bír: tudtommal ezúttal sem az évek óta pengeélen táncoló magyar egészségügybe lapátoltak pénzt, és nem is az oktatásba, stb.

Az Omega (szalon-rockzenekar) – és a többi, évente megrendezésre kerülő „utolsó” búcsúkoncertek bevételeiből dúskáló nagy öreg – minden rendszer hátán/mellett vígan megélt. Így hát tőlük nem is vártam mást. Sőt, kiélezett versenyeztetés lehetett a régi bútordarabok és az újabbak között, talán az Orbán királyi család zenei kiskedvenc háziállata Ákos (a magyar művész panoptikum Depeche Mode mintájából kiöntött furcsa viaszszobra), grátisz bevállalt volna egy kellőképpen transzcendens dalszövegekben megmártogatott felcsúti koncertezést az Omega Oratóriuménál is jobban túladagolt látványelemekkel, lézershow-val, villogóbb stroboszkóppal, töményebb füsttel.
Persze semmi bajom a prostikkal és attól függetlenül, hogy én nem vagyok az és személy szerint nem veszem igénybe a szolgáltatásaikat megértem, ha valakinek ez az út lett kijelölve, ha gyakorlott lotyó lévén a kellő síkosításról már előre gondoskodva, jó mélyen behajol, mert ahogy mondani szokás: Mocskos meló, de valakinek ezt is meg kell csinálni.

Kóborék csak hozták a papírformát – kevésbé szofisztikáltan fogalmazva – akár szó szerint értendően, hiszen egész biztos kellemes vastagságú bankó-kötegek estek le, hogy most az orbáni rezsim által kijelölt (új)fővárosban játszották az ezúttal (igényeknek megfelelően) szakrális töltettel ellátott nótáikat, persze azért a Gyöngyhajú lány sem maradhatott el..

Lelke rajta aki bármiféle asszisztenciát nyújtott ehhez a szombat estéhez, nálam ez elvi kérdés, akkor sem tenném be a lábam a Pancho arénába ha a Rammstein lépett volna fel, nemhogy a Kóbor..

Már-már Twitter kompatibilis cselekményleírás következik, a lakonikus terjedelem bőven több és jobb, mint ami John Wicknek valaha is járna: Szar/szomorú dolog John Wicknek lenni manapság. Meghal a rákos feleséged, a tőle kapott kutyádat pedig legyilkolja az orosz maffia (az amerikai filmek erős akcentusú orosz célpontjai reneszánszukat élik, most az elhagyhatatlan fekete bőrkabátos gengszter köntösben) ráadásul még a veterán 69-es Ford Mustangodat is lenyúlják, de te gránitlap keménységű fickó vagy, a visszavonult hírhedt bérgyilok, kíméletlen bosszúállásod közben egymagad body count rekordokat döntesz meg (elhalálozások száma John Wick által 76 fő, plusz 8 fő és 1 kutya).

Lehetetlen kategorizálni, komoly, esetleg akció-paródia ötvözet.. Megválaszolatlanul hagyja a kérdést: mégis mi a fenét akartak felvállalni, hangsúlyossá tenni ezzel az almacsutkáig rágott banális közhellyel, most 2015-ben? Egyetlen plusz pont, hogy infantilis akciójeleneteivel a film időgépbe ültet, a felhőtlen óvodáskor homokozós-csúszdás napi rutinjába repít vissza, ahol még a főprogram abból állt, hogy ma te jedi leszel, én sith, holnap te cowboy, én indián [kezéből pisztolyt formál és lövöldöz, tenyéréllel karatézik, eltúlzott ütést, lézerkardozást imitál]. Steven Segal az aikidós harcművész színészóriás teljes mimikai eszköztárával felszerelt egyarcú Reeves (A Matrix öntudatra ébredt irodistájaként, Neoként volt egyedül a maga decens keretei közt megmaradva relatíve badass, minden más ilyen irányú kísérlet kudarcba fulladt) által formált igénytelen John Wick karakter hitelesebb lenne szakadt, mosdatlan homelessként. Fegyvermarkolatok helyett, papírzacskóval takart kommersz rövidital üvege illik a kezébe, feszes akció-pózok helyett kifőzdés sorban állás, beavatott gyilkosok számára fenntartott spéci luxuslakosztályok helyett, napilapokból hajtogatott fekhely eldugott sikátorokban, rozsdás tűzlépcsők és meggyújtott lemezkukák szomszédságában. Keanu Reeves karrierjében ez a szakasz könnyen átválthat egy John Waynesedési folyamat – már nem is annyira –  kezdőpontjává, ahol a hiteltelen mű-vagány figurát minden jelenetben el kell adni és kötelezően minden sarkon memorizáltatni a nézőkkel: Ő kemény csávó, Ő kemény csávó! Nem fogja a golyó és tenyéréllel is egy ütésből halálos.

Chad Stahelski az ijesztő trend következő darabját gyártotta le, méghozzá debütáló rendezőként így első nekifutásra. Egy újabb egylapos forgatókönyvből készült fegyverpornó bámulása szotyolázással egyenértékű egyszerű örömökkel kecsegtet, ami sajnos több mint elegendő jelenleg – mozitermekben sokszorosan bizonyított tény.
Fárasztó. Fájdalmas. Súlytalan. Kiszámítható. Nem kemény. Nem laza. Nem vicces. Minden belemagyarázás ellenére képtelen görbetükröt tartani, műfaj-parodisztikus húrokat pengetni.
Egyszerűen az ami. Évtizedeket késett, rosszul koreografált akciójelenetekkel beborított a „film után törlődik az élmény” lövölde, ami egy korszakkal korábban videotéka polcoknál előkelőbb helyre sosem kerülhetett volna.
       
10/2 és ebből egy pont csak és kizárólag Marlyn Manson Killing Strangers-ének érdeme (ami önállóan 10/10 pont).