A SAUL FIA A LEGJOBB FILM KEREK E VILÁGON! SAUL FIÁVAL VÉGRE CSÚCSÁRA ÉRT A FILMMŰVÉSZET, INNENTŐL NINCS ÉRTELME FILMEKET KÉSZÍTENI, A TÖBBIEK MEG SEM KÖZELÍTHETIK NEMES JELEST ÉS A SAUL FIÁT!!4 A SAUL FIA AZ ÖSSZES MŰFAJBAN PÉPPÉ VERI A VALAHA VOLT LEGJOBB MOZIFILMEKET, DE MINT A HUZAT!!!!!! NEM A SAUL FIA SZÓL A HOLOKAUSZTRÓL, HANEM A HOLOKAUSZT SZÓLT A SAUL FIÁRÓL! MINDENKI A SAUL FIÁRÓL BESZÉL!! MINDENKI A FILM ELKÉPESZTŐ SIKERÉT ÜNNEPLI A BOLYGÓN! HA A GECI HITLER LÁTTA VOLNA A SAUL FIÁT, EGYBŐL ÁTTÉRT VOLNA A ZSIDÓ VALLÁSRA – IGAZ AKKOR MOST NEM IS LENNE MIRŐL BESZÉLNÜNK ÉS ÍGY SAUL FIA SEM LENNE, AMIRE JOBB NEM GONDOLNI, DE MOST KOMOLYAN!! EGYÉBKÉNT FELBOLYDULT AZ EGÉSZ INTERNET, MERT MINDENKI SAUL FIÁRÓL BESZÉL! SAUL FIA MEGMUTATJA, HOGY HOGYAN MARADJUNK EMBEREK ZEMBERTELENSÉGBE'!!!!!! SAUL FIA TEGNAP OSZKÁRT NYERT, DE AZ TISZTÁRA SEMMI, MERT MINDEN MÁS DÍJAT BESÖPÖRT MÉG MELLETTE – MEG FOG IS!!!!44!!!!!! HOLLYWOODI SZTÁROK KÖSZÖNIK MAGYARORSZÁGNAK A SAUL FIÁT! ORBÁN VIKTOR KÖSZNI A SAUL FIÁT!4 

Hollywood szuperművelt krémje köszöni szépen Magyarországnak a Saul fiát, egy olyan országnak, ahol 44-ben (puskalövés nélküli) német megszállás idején már-már önkéntes alapon talán a legocsmányabban, legalávalóbban, legszorgalmasabban irtották a zsidó lakosságot. Egy jól időzített holokausztfilmmel minden meg van bocsátva, elismerten és híresen emberséges nemzet vagyunk/lettünk, joggal dagad a mellünk a büszkeségtől. Orbán is köszönte személyesen, éppen ráért jóllehet jelenleg sok a dolga, bocs.. a vezír migráncsot üldöz.

Egynéhány, a késő esti műsorsávba beszorított produkciót leszámítva (Házon kívül, Magyarul Balóval) az RTL klub kínosan ügyel rá, hogy csak talpalatnyi helyet kínáljon fel a valóságból, este hatkor egyórányi keserű tényállást, hungarikumot mér a nézőknek, nem többet, ami az állami szektatévé abszurditás-dilettantizmus kettősétől fulladozó hazugsággyárához és az immáron szintén orbáni marok mohó szorításában lévő – egyelőre – mértéktartóan kormány seggnyaló TV2-höz képest túlcsordulóan sok, egyébként édeskevés.
A különbség ezeken felül annyi, hogy az RTL nem a mucsai jólét szinonimáiként szerepeltetett kolbászfesztivál-utcabál-disznótoros-falunap szériákat pörgeti orrvérzéséig. A saját hájukban dúskáló ősmagyar módos paraszti létezés helyett másik égtájakról importált (a pezsgőhabos) burzsoázia prezentálása/elfogadtatása a (másodlagos) küldetés. A valóságshowk bekamerázott zuhanyzóiban nagyokat szopó plázapicsák, önérzetes ex-pornósok, házi gyártmány trash-reality celebek, hangsúlyozottan szépreményű színésznőcskék, méregdrága szmokingot húzott focista piperkőcök, az éves karaoke bajnokságokat kötelezően nyerő (túléneklő) cigánysor és naná a beltenyészet tévés réteg tonnányi csirkemellet és koktélrákot büszkén a bendőkbe lejuttató Oszkár-bulijáé a vezérszerep a csatornán. Azon a kereskedelmi tévéadón, pontosabban azon a műsoron belül, ahol az ország megboldogult nagy-nagy mesemondójának kisleánya kényeskedve önti ki személyisége.. bocs: tehetsége gyűszűnyi űrméretű tartalmát a képernyőkre, talán meglepő, hogy Adát leváltva még lejjebb és lejjebb lehetett fúrni a sártekénk középpontjához vészesen közeledő színvonalban. Végül nagyot koppant az ásó és így a „csajos-pasis” bulvár agyhalált lábon kihordott szubkultúrára építő [affektálva] 'Sztori Eksztrával' most végre-valahára mindent megkaphatunk Szabó Zsófi művésznőtől amit a színjátszásról/belelőképességről, illetve a valódi értékekről tudni érdemes olyan – a világ legcselesebb műsorszerkesztőinek zsenialitását dicsérő – blokkcímket hozzánk vagdosva mint a „váratlanul-vágatlanul” (eme nyiklő-nyakló rímelés közben, ha a büszke beképzeltségtől ordítani kéne, akkor Zsófi a stúdióból felkiabálna a Mt. Everest halálzónájáig, vagy akár galaxisokkal távolabb is), de szerencsére Sz. Zs. azonnali fa testápolós kezelésért könyörgő jófejségnek álcázott dölyfös affektálásán kívül mást is tartogat a csatorna megvételre a többnyire hazai altágberekből luxusozó publikumának. A reklámokban gyémántokat potom negyedmilliókért, és az esti Fókuszban a barnítókrémes tangássegg-mutogató testépítők bámulatra méltó életformáját, vagy egyszeri, ámde határozott rábólintást a hazai futballista hímringyók havi többmilliós csúcsfizetéseire, és akinek ez nem tetszik az irigy kutya (bújj a lyukba.. ez lenne a szint, alighogy cizelláltabban van megfogalmazva tartalom).

A hülyére vett néző meg kapkodhatja a fejét, nyálat csorgathat-fulladozhat felváltva, a finom bulvár kaviár látványától és a híradó által odatolt napi ürülékhegy orrfacsaró szagától megszédülve, öklendezve a groteszk művalóság és az igazi okozta baszott gusztustalanul felemás helyzettől.

Meglepő, de a 30 évvel ezelőtti faék egyszerűségű öntőforma ismét használatban van. Sanszos, hogy a bárgyú sportfilmek reneszánsza a következő a világunkat sújtó tragédiák közül, ijesztő előjel, hogy ugyanaz a kollektív üdvrivalgás kíséri a százszázalékos kiszámíthatóságot, a giccs mázával bevont sablonfilmeket, mint anno a VHS korszak hajnalán.

A konvencionális bokszolós/focis/rögbis/hokis stb. fröccsöntött sportblődségekbe drótozott tipikus a-b-c szakaszokat a nézők már kívülről fújják, igazi férfiaknak szóló filmipari termék (ezt inkább írjuk fel a többi mácsó kellékhez: rekesz sör, pornóújság, márkás eldobható borotva, kiadós zabálás utáni velőtrázó böfögés, sportdráma) nem létezhet nélkülük, biztos ami biztos azért elevenítsük fel az alapokat:
A, a leendő bajnok, a fel nem ismert tehetség, csak egy jó trénerre van szüksége a sztori elején.
B, az ugrálókötelezés és elszánt árnyékboksz mellé beszőtt kötelező drámai szál, általános műhiszti nagyjából a történet közepén, ahol esélyes, hogy szétfújt kártyavárként borul minden ami eddig felépült (lófaszt).
C, az utolsó 20 perc teátrális jelenetekben bővelkedő végjátéka, a gigászi csata az általában sportszerűtlenül viselkedő/nyilatkozó rendkívül antipatikus főellenséggel, tizenkettő egy tucat élethalálharc, ahol a főhős véres fej-fej melletti csatával vívja ki a szakma és a nézőközönség állva tapsikoló elismerését.

A kritizálásra szakosodott oldalakon az év egyik legjobb filmjének kikiáltott Rocky spin-off Creed sem tartozik a kivételt erősítő szabályok közé (nagy bajban az emberiség), mindössze paraszthajszállal előzte be a (szintén) tavalyi év siralmas Southpaw-ját – Mélyütés, kivételesen a magyar cím a szó mindenféle értelmében találó, teljes értékű önkritika – ami egyébként több helyen eltérve a fenti modelltől is irgalmatlanul pocsék tudott lenni.

A Creed a Rocky epizódok özönvíz áradatának 2015-ös záróakkordjaként készült – remélhetőleg. A főhős, a nehézsúlyú világbajnok Apollo Creed hűtlenségének következménye, a rakoncátlan zabigyerek felnőttként a milliomos örökbefogadó szülő által kínált jólétet, a kecsegtetően hangzó üzletember karriert kerek-perec elutasítva, önerőből próbál rátalálni a családi pályára.
A még hobbistaként lezavart első bunyó máris baljóslatú, ugyanis a mexikói fél-illegális harcok a 'főiskola futballsztárja' -jellegű szereplőhöz egy percig sem illenek. Michael B. Jordan fizikumát tekintve ugyan bármikor elmehetne a 300 című filmbe statisztálni, szálkás izomzata, illetve állandóan zoral arckifejezése ellenére mégis valamiért puha mint a vaj és hát sokszor baromi szarul, görcsölve is játszik. Amolyan ad hominem húzás lenne a rossz szereplőválasztás miatt egyből leszúrt disznóként kivéreztetni a kvázi VII. Rocky -részt, ezért most mondjuk együtt: Nem azért középszar film a Creed, mert egy karakterében totál feledhető kirakatbábút, szerepében pedig egy anyu-kedvence gizdáskodó pöcsfejet avanzsált az unalomig ismételt összecsapása sztárjává, hanem pontosan azért mert már százszor láttunk – szinte – mindent. 
Sőt, jómódú körökben bizonyára azonnal belopja magát a szívekbe a milliomos nevelő mutertól kapott Mustang slusszkulcsát a ringben tétként megpörgető siheder vagánykodása. 
Később ugyan számtalanszor megkísérelik elvenni a dolog élét úgy, hogy kőkemény arcok úton-útfélen szembesítik a főhőst, hogy nem más mint wannabe öklöző, névbitorló stb., ámde az előzmények ismeretében lehetetlenre vállalkoztak a forgatókönyvben (attól még, hogy a bűnös folyton beismerő vallomást mantráz, az elkövetett baltás gyilkosság ténye nem halványul el). Amit aztán később bizonyítóerejű orrbavágással húz alá Balboa azzal mondatával, hogy „csak mi ketten tudjuk min mentél keresztül”. Igen tudjuk. A nyolcévnyi intézeti renitenskedés után egy márványburkolatú kastély-szerű ingatlanban sínylődésen, vagyis a dúsgazdagságon át vezetett a piros bársonyszőnyeges út egyenesen a Michael Bufferrel felkonferáltatott telt házas csúcsmérkőzésig. Persze itt a Creed névvel járó felelősség súlyáról és az ebből fakadó hátrányokról hablatyol a nyugdíjas Olasz Csődör, de akkor is..

Bár kurvára nem lényeges részlet, a Sly formálta elnyűhetetlen titán legalább megteszi azt a szívességet, hogy a shaolini alapvetést, a kiképzésre jelentkező tanonc több napnyi szándékos szopatását a kolostor kapujában, lerövidíti egy viszonylag rövid időintervallumra és két alkalomnyi 'én már visszavonultam & nem edzek senkit' fűzőcske után derekát beadva végre pontozókesztyűt húz.

A Rocky-s hagyományoknak alárendelve magát a lényegtelen szerelmi szál (a fokozatosan megsüketülő énekes csaj csak egy filléres szimbólum, ami rímel a „sose add fel az álmaid” közhelyre) és a legendás utcai futás felturbózott variánsa egyaránt bekerült a filmbe, utóbbi árnyalatnyival más fénytörést kapott a gettós szűrön keresztül, a kapucnisban nagyot sprintelő „Baby” Creed körül crossmotorokkal és quadokkal jampizó fekák együtt, akkora színpadiasságot kölcsönöznek ennek az újraírt jelentnek, amihez képest örökre eltörpül a Rocky IV.- részének a 'szibériai télben fát vágó Stallone VS. modern kondigépekkel és szteroidokkal erősítő Lundgren' vicces momentuma.

A Creed egyetlen blikkfangjaként az öreg edző és a riválisból lett barát sarja vállvetve küzdenek meg a ráknak nevezett kolosszális kibaszással és ez egyértelműen pluszpontként írható a mozi számlájára. 
Ahogy az a ringbe lépése első pillanatától várható volt Adonis „Hollywood” Creed végül abszolválja a maga nem túl komplikált küldetését és kilép apja árnyékából, egyszersmind elfogadva sorsát büszke örököse lesz az atyai hagyatéknak (blablabla), nem úgy mint az író-rendező Ryan Coogler, aki két óra alatt többször is elhasalt a feladattal, hogy egy olyan legendát hozzon össze mint amilyen a Rocky első része volt, vagy legalább méltó legyen hozzá.

10/5

É-vel tegnap hármasunk volt a lottón, nyertünk kemény 1400 akárhány forintot (ünnep van) ebből az óriási összegből zabálunk bent a pékségben. Ez egy kis bolt a 31-es út szélén, teljesen szokványos hétköznapi sütöde, olyan ahol van magas pult is kétoldalt, rajta mini italautomatákkal, megkajálni és kávézni, üdítőzni lehet helyben. Elmélyülten tömöm magamba a baconos-sajtos kiflit, ráérek, "piactakarítás" kódnév alatt fut a mai melónk, ez baszottul unalmas söprögetést takar, viszont semmi többet, a régi háborús alapelv szerint élünk, miszerint a hadifogolytáborból kötelező a szökés, ezért elhatároztuk, hogy már délben meglépünk.
Pont a kirakat üveggel szemben állunk 10/10 pontos rálátással a parkolóra. Csikorogva befékez egy horpadt oldalú verda, nem ismerem fel a típusát, egyébként sem vagyok valami jó ilyen dolgokban – meg abban a percben még le se szarom ezt a kis közjátékot, felőlem a teljes viking flotta is beevezhetne akár. A négy ajtó szinte egyszerre pattan fel, a négy utasból egy picsa, három csávó, cigók mindannyian, hájas disznók kétujjnyi vastag aranyláncokkal, mármint a faszik vannak vágósúlyban és fejtetőig fukszokban. Ez utóbbi – azaz, hogy minden valószínűség szerint hímnemű egyedekről van szó – hamar alátámasztást nyer, mivel ők ott helyben kipakolják a brét és elkezdenek vadul csurgatni az aszfaltra. 
Amint megkönnyebbültek, ketten erőnek erejével tuszkolják vissza magukat az autóba, ami egyből a parkoló aszfaltjáig seggel a túlsúlytól. A legkövérebb tag és a nő elindulnak felénk. Belépnek a pékségbe és a hájas azonnal elkezdi lökni a vakert az eladónak:
– Figyeljé' ide! Van eredeti parfüm hétezeré' adom! Vegyed megfele', olcsó! – ellentmondást nem tűrő hangon követelőzik „pénzt vagy kibaszott életet” stílusban, miközben az állítólagos 'kurvára eredeti' parfümös üveg dobozát lóbálja a levegőben.
– Nincs is nálam ennyi pénz – mondja a pénztáros muff, jól hallhatóan megremeg a hangja.
– Legyen hatezer!
– Tényleg nincs nálam csak pár ezer forint. Most nincs ennyim – fogja szinte könyörgésre dolgot. 
– Akkor öt, de ez az utolsó ajánlat! Adjad amid van, az a foglaló, holnap behozzuk a cuccot!
– Hármat tudok adni, jó? – kérdezi megalázva, leforrázva, megsemmisülve, de legfőképpen behódolva ennek a börtöntöltelék pitiánernek és az utánzat-parfümös ősrégi dzsipó trükknek, amit ez a dagadt fasz a rablás újhullámos feldogozásaként használ éppen.
– Jó. De nincs semmi szarakodás holnap, hogy nem tetszik, meg mégse.. – zoral tónusban nyomatékosít.
– Iiigen – dadogja a pénztáros fiatal csaj rákvörös fejjel.
– Na. Akkor pakoljá be négy szelet pizzát, és négy szelet sajtos lángos-kockát, mivel négyen vagyunk! Majd levonjuk holnap az összegből. 
Az árus csaj fel sem nézve engedelmesen elkezdi bepakolni a kajákat a papírzacskókba.

Amikor a dzsitánó a bejáratból visszagurul, hogy szalvétákat is kiköveteljen négyüknek, végleg tele lesz a faszunk – É-nek a képzeletbeli fasza, nekem meg az igazi faszom – és úgy döntünk, hogy inkább sürgősen lelépünk innen. A piacra visszafelé legalább százor megfogadom, hogy ezt a történetet majd úgy írom meg, ahogy kell, a maga nyers valóságában, ilyen geci tahó nyelvezettel, hogy lehessen érezni, ahogy megrágott és kiköpködött minket a ribanc élet meg minden.
Folyt. Köv.

Mulder és Scully felújított para-nyomozósdija a beleerőszakolt modernizációk dacára mint a Snowden ügy felemlegetése, Google/internet, okostelefon, Uber, szeptember 11, illetve a konteós olvasztótégely, en bloc megmaradt a 90-es évek retrójának. Ami most 2016-ban az első részéig volt relatíve szórakoztató, utána élvezhetetlenül unalmas lett, a tetejébe 20 év távlatából a béna film/maszkmesteri trükkjeivel mára átkozottul ZS kategóriásnak is számít, a kevésbé rejtélyesen hangzó ZS-Akták cím jobban illene a kultsorozat folytatásához.

A 2016-os X-Files nagy blamázsa, hogy valójában semmi sem áll távolabb tőle mint a haladás. Utasellátós édesség, a mi időutazó csokiszeletünk a múltból, ami megfejhetetlen okból ismét kapható. Újra belekóstolva szembesülhetünk az illúzióromboló valósággal: Igen, pont ugyanaz mint régen, most visszagondolva, hogy ez milyen ehetetlen szar! 
Mire a harmadik harapáshoz érünk, már legszívesebben a legközelebbi kukába hajítanánk az egész ócska kis nosztalgiát a maga régi-új bájával: Fox Mulder modern technikák körüli Mr Beanes csetlés-botlása nagyjából annyira értékelhető humoros elemként, mint amikor a közel 90 éves néni élete első teflon edénykészlete előtt tenyereit összecsapva a nagyizsargon legvagányabb dumáját ellőve felkiált „Jé, de muris!” – kedves múltidéző történetként mesélve is mindössze szűk rokoni körben csalhat majd halvány mosolyt az arcokra.

Ugyanez szinte egy az egyben áll az elnyűtt sablonjából kiemelkedni képtelen X-Files miniévadra is: a főcím láttán azonnal ejakuláló keményvonalas fanok előnyben, itt minden hitükre szükség lesz.