Megmondóemberes poszt azoknak, akik leküzdhetetlen kényszert éreznek a táplálék módszeres lefényképezésére, majd a sokgigapixeles képek megosztására a kibebaszott fészbukon. Bon appetit!
Korunk nagy pénzügyi apokalipszise, a többéves recesszió generált – többek között – egy igazán magyar specifikus jelenséget, amit nevezzünk el mondjuk közösségi oldalakon fényképekkel prezentált Tesco-gazdaságos gourmand bemutatónak. (Levédetem.)
A gasztronómiai fasz-hosszmérettel kérkedés miértje csak és kizárólag annyi, hogy ékes bizonyítékkal kíván szolgálni: Velünk igenis megtörténik a szinte lehetetlen, vagyis az anyagi gyarapodás. No nem roppanós királyrák kerül a terített asztalokra, esetleg kisebb dombnyi Beluga-kaviár. Nem.. abban az országban ahol kevés a bolti leárazásból mint nézőrekordból a felcsúti kolosszeumban egy Puskás Akadémia - Kecskemét rangadón, ott a kilószámra vásárolt csirkelábak, vasárnapi nokedlis zúzapörköltek rideg valóságában, már egy szupermarket saját márkás felhozatalából összeállított reggeli hidegtál látványa is Pavlov kutyusát megszégyenítő heves nyálelválasztás reakciót indít be. Trappista vékonyan felszeletelve, alufólia-ruhájából kihámozott mackósajtok, mellé jó 30-40 deka olasz, tetejére ízlésesen kinyomott majonézcsíkkal, a tehetősebbek megkoronázhatják a kompozícióit tányérszélre helyezett cakkozva vágott paradicsom-paprikával, késhegynyi sóval, (a háttérben hidegen gyöngyöző dobozos kóla viszont kizárólag a szupergazdagok kiváltsága) és ez így máris elég okot szolgáltat arra, hogy a magyart eltöltse a tömény sárga irigység.
Valójában a szótárban a proliság fogalomkörének leírása mellé mint illusztrációk, már inkább passzolnának a – mit fogok zabálni – témát felkaroló fényképsorozatok, mert az egész – ismét csak – nem más, mint egyetlen mozdulattal kitöltött és a kis-nagy nyilvánosság elég tárt szegénységi bizonyítvány, ami egy társadalmi szempontból tényleg jelentős hírrel ellentétben képes azonnal végeláthatatlan like/megosztás/hozzászólás cunamit előidézni.
