Az első filmes Henry Hobson kétséget sem hagyva afelől, hogy nincs új a nap alatt a The Walking Dead farvizén próbált felevezni ezzel a 120 perccel, ami minden bizonnyal úgy írja majd be magát a filmtörténelem nagykönyvébe: a MOZI amiben Arnold Schwarzenegger legalább kétszer elsírta magát.
A színészi játékot érintően nem is maradt említésre méltó momentum. Sem máshogy. Maggie könnyen támadható felületeket kínál, kihagyott ziccerek szürke, unalmas tárházát.
Ott kezdődik, hogy szinte semmilyen kötődést sem sikerül kialakítani a nézőkben. Az élőhalottá változó bakfis és szomorkásan homlokráncoló édesapja érdektelen karakterpárosként maradnak meg – a főcímtől egészen a stáblista legördüléséig. Pár százalékkal nagyobb eséllyel indulhattak volna a szimpátiapontotok bezsebelésénél, ha nem rögtön egy első stádiumban oszladozó tinit helyeznek az empátia örvénylés középpontjába, a hónaljszagú visszaemlékezéses dialógusok pedig annyit segítenek a forgatókönyvnek, mint (élő)halottnak a csók.
Kérdéses, hogy hogyan is lehetne komolyan venni egy poszt-apokaliptikus horror-drámát, ahol zombi-tinik és egészséges társaik pillecukrokat pirítanak a tábortűznél, ahol aztán zombi-románc szövődik, az est végén zombi-smárral (csak homályos, torz kópiája az In The Flesh-nek). A hogyan részesítsük méltón aktív-eutanáziába haldokló szeretteinket c. tétel megtárgyalására születtek már komolyabban megfogalmazott művek is. [SPOILER ON] Ráadásul végül nem mer állást foglalni, a végső döntést felvállalni, helyette gyáva módon nem piszkolja be főhőse kezét [SPOILER OFF]
Amíg az éppen reneszánszát élő szubzsáner jelenlegi királya T.W.D sokkolóan életszerűvé vált át egy alapjaiban totálisan hihetetlen szituációt, tökéletes karakter recepttel dolgozik, részről-részre filozófiai mélységeket tár fel, addig a Maggie a fent említett etalon szín/képi világának lekoppintásával és saját kicsikart drámaiságával óhatatlanul is a tragikomédia műfajába sorol be, piros bohóc-orrot ragaszt magának és még ki is oszt pár jókora extra seggberúgást saját ülepébe – jogos büntetésként, amiért egy divathullámot akart ilyen (olcsó) formában meglovagolni.
A Maggie kellemetlen ál-művészkedése tulajdonképpen nem más, mint amatőr kísérlet az Oszkárhoz hasonló szobrocskák kézbekényszerítésére, amivel 2015-ben megpróbáltak Schwarzeneggernek előre jegyet váltani abba a színész panteonba, ahová nem kapott, nem kaphat meghívást. A múló idővel tökéletesedő bor ellenpéldája.
Cipész inkább a kaptafánál, Élő Szövet a Fémvázon pedig a golyószórónál..
10/3 és ez pontosan az a három pont, ami a dögunalom a köbön ZS-mozik három pontja.
