Az adóforint milliárdokat felemésztő kormányzati propaganda televíziózás legzseniálisabb húzása, hogy amíg az egyik csatornán megtudhatjuk, hogy miért is volt nagyon rossz nekünk régen (Szabadság tér '89 Rákay Philippel), addig a másikon azt, hogy most miért nagyon jó.
A királyi tévé non-stop híradásának bűzletes szennyvízként zubogó hazugságáradatára általában már fel sem kapom a fejem, azt hittem nem tudnak új poénnal szolgálni. Tegnap mégis sikerült, valami hasonló jelentéssel bíró mondatba passzírozott jelzővel: A „Gasztró-falvakban” egész hétvégén vendégül látják az odalátogatókat.
A fideszes agymosó laboratóriumban léteznie kell egy kreatív csapatnak, aki ontja magából ezeket a hurráoptimizmussal feltankolt átbaszós állatságokat. Ez utóbbi igazi Apraja-falvás mesefilm fordulat, csak vidéken a hangulatos kis házikókban nem aszexuális lila törpék élik jókedvű egyszerűséggel a napi rutint, és a cselekmény nem merül ki a gonosz varázsló legyőzésében. Nálunk máshogy van. Lelki szemeim előtt elevenedik meg az alábbi képsor, ahogyan itt, pontosabban a hazai GASZTRÓ FALVAK valamelyikében, pirospozsgás kövérkés parasztemberek az egyik házban/utcában megvendégelnek finom sült kolbásszal, a másikban készül a kemencében a friss, ropogós házikenyér, amíg harmadik udvarban a bográcsban pedig fő a klasszikus magyar gulyásleves. El lehet fogyasztani a gémeskúthoz ülve, vidáman éneklő asszonykórussal a háttérben (tisztára mint egy nagy tanyasi zabálás Borbás Marcsival).
Itt nem éhezés van, hanem egyenesen étkezés.
