Figyelem! Bazmegelés' veszély!

Ott spórol ahol tud

Egyszer egy hollywoodi színésznő nyilatkozta, hogy ő a színészi játékával már annyit tett az emberiségért, hogy joggal járna neki az első Mars-utazás élménye.

Akár azt is írhatnám, hogy most végre a mulatós műfaj koronázatlan császára, a vidéki lakodalmak kultúrközönségének kedvenc szupersztárja, aki az egyébként is fejbúbig szaros zeneipar módszeres ürülékkel bekenéséért cserébe évtizedek óta luxus körülmények között élhetett, elnyeri méltó büntetését és ahogy mondani szokták „rárohad még a műanyag lakat is”, de így gyermeki naivságról tennék tanúbizonyságot. Ebben a formában csekély az esély a happy endre.

Ha egy rászoruló csapolja meg a villanyáramot és a gázt, mert például nem akar télen megdögleni, akkor egyetértek, sőt ebben az esetben én magam lennék az első aki posztol a közüzemi számlák ellen vakmerő Robin Hood harcot folytató elkövető védelmében.
Az egyetértő (ingyenélő) művészvilág szerint Lagzi Lajcsi annyira korrekt az üzleti életben, hogy az egész ügy biztosan koholmány, ráadásul mi lesz így a gyerekekkel, ha szülők börtönben ej, ej, stb. Lajcsi az őt ért vádakról némileg sértett hangú nyilatkozatokat tett a médiában, ami összeolvasva az alábbiként hangzik: Nem csalt ugyan, sőt maga is vaskos tréfa, mi több átverés áldozata (a rideg tényekkel szembemenő konok tagadás klasszikus bűnözői védekezés), beugratták, de egyébként sokszor szolgált már karitatív célokat és csalt mosolyt árvák maszatos arcocskájára értékes trombitajátékával – számomra értelmezhetetlen, bizonyára zavaros összefüggés kell, hogy húzódjon a bűncselekmény elkövetéseket követő felmentések és a jótékonyság között.

90% eséllyel annyi fog történni, hogy ha valaki profitálni képes még ebből a helyzetből is, akkor az ismét Lajcsi, a végjátékban maximum házi-őrizetet, majd felmentést és szép summával járó showműsor vendégszerepléseket, perről írt(íratott) könyveket vizionálok.
Inkább csak a maradék 10%-ot hagyom meg egy olyan verzióra, ahol példát statuálnak Galambos Lajos művész úrral, a tárgyalásig a főtéren kalodába zárják feleségével és a korrupt villanyóra leolvasókkal együtt, megkapja végre azt „csíkos gatyát” (csak esténként nem ő fog "írni a ceruzával"..), vagyis kenyér és víz diétán tartják, aztán majd jó 10-15 év múlva kinyílhat a várbörtön kapuja. Mivel időközben főként állami kézbe kerültek a közműszolgáltatók és a főtolvaj nem kímélheti a konkurenciát, megtörténhet.

Persze a kérdés megint csak költői, de nem lehet kihagyni: Kedves Lajcsi, mégis mikor lenne elég, mennyi pénzre lenne még szükséged?

komment
süti beállítások módosítása