Elképzelem, ahogy az esti híradód végeztével, miután a majomketrecedben kevély gúnyáradattal illettél minden kijelölt főellenséget, hazamész és edzésképpen a Kedves Vezető mogyorókrémmel bekent gipsz segglenyomatán kondizol, kitartóan, négykézlábra ereszkedve, gyakorlott nyelvácsapasokkal tisztítod meg gazdád szebbik feléről készült olcsó alkotást – muszáj, hogy formában maradj. És ahogy ezt látom magam előtt, máris mosolyogva pukkantom ki a söröm, abban a pillanatban oszlik el a szánalmas dilettantizmus és a rosszindulatú tahóság sötét bélgáz felhője ami hívatlan vendégként lengte körül a szobámat, amikor tévedésből/puszta mazochizmusból a ribanc közmédia hírcsatornájára kapcsoltam.
Még csak azt sem szeretném, ha megdöglenél te, te szolgalelkű fasz, sőt, inkább neked és főleg a vezérednek hosszú-hosszú karriert kívánok, vagyis további média(le)szereplést az örökkévalóságig. Számodra ez a közszemlére tett ügyesen csaholó pincsi szerep a pokol, hiába vagy benne a pixisben, a nép szemében sosem leszel több ennél, de vigasztaljon az a tudat, hogy az ördögnek már nem marad semmi.
