Figyelem! Bazmegelés' veszély!

Virtuális Rákóczi tér az Orbáni facebookon

A négyszáz valahányadik, kedélyes fél-analfabetizmus és éljenzős benyalás gennyszínű pocsolyavizében fetrengő (ami inkább nevezhető a szennylében orgiázásnak, spéci pornónak, mint egyedülálló, vagy kisszámú ártalmatlan megmártózásnak) kommentár átolvasása után, végül ma engedtem a konteónak: léteznie kell a bérkommentelők titkos céhének, ilyen hangokat emberi lények nem adhatnak ki meggyőződésből, pláne ingyen.
Akiket odáig nyomorított sors, hogy végül aktív sorállományú facebook bértollnokokként prostituálódottak a haza narancssárgára mázolt oltárán, hozzám jöhetnek, én leszek a végtelenül megértő lelkészük, aki feloldozást ad majd a súlyos bűnök alól. És én leszek az egyetlen akire támaszkodhatnak az eltévelyedettek, senki más, mert ez a kategória a tömegmészárlásnál semmivel sem jobb – ezen műfaj a többség szemében a lakosságra dobott atomfegyvernek minősül, csak a szürkeállomány ellen került bevetésre, ami persze a használója maradék becsületet is hamuvá perzseli. De én tudom/megértem (három poszt óta ismételgetem bazmeg), hogy valamiből élni kell, mint dédszüleink valódi rémtörténeteiben, a világháborúban, az éhhalál árnyékában, a légylárváktól hemzsegő lótetemből bicskájával jókora döghúst kikanyarító családapa. Nálam ez ugyanaz. 

komment
süti beállítások módosítása