É-vel tegnap hármasunk volt a lottón, nyertünk kemény 1400 akárhány forintot (ünnep van) ebből az óriási összegből zabálunk bent a pékségben. Ez egy kis bolt a 31-es út szélén, teljesen szokványos hétköznapi sütöde, olyan ahol van magas pult is kétoldalt, rajta mini italautomatákkal, megkajálni és kávézni, üdítőzni lehet helyben. Elmélyülten tömöm magamba a baconos-sajtos kiflit, ráérek, "piactakarítás" kódnév alatt fut a mai melónk, ez baszottul unalmas söprögetést takar, viszont semmi többet, a régi háborús alapelv szerint élünk, miszerint a hadifogolytáborból kötelező a szökés, ezért elhatároztuk, hogy már délben meglépünk.
Pont a kirakat üveggel szemben állunk 10/10 pontos rálátással a parkolóra. Csikorogva befékez egy horpadt oldalú verda, nem ismerem fel a típusát, egyébként sem vagyok valami jó ilyen dolgokban – meg abban a percben még le se szarom ezt a kis közjátékot, felőlem a teljes viking flotta is beevezhetne akár. A négy ajtó szinte egyszerre pattan fel, a négy utasból egy picsa, három csávó, cigók mindannyian, hájas disznók kétujjnyi vastag aranyláncokkal, mármint a faszik vannak vágósúlyban és fejtetőig fukszokban. Ez utóbbi – azaz, hogy minden valószínűség szerint hímnemű egyedekről van szó – hamar alátámasztást nyer, mivel ők ott helyben kipakolják a brét és elkezdenek vadul csurgatni az aszfaltra.
Amint megkönnyebbültek, ketten erőnek erejével tuszkolják vissza magukat az autóba, ami egyből a parkoló aszfaltjáig seggel a túlsúlytól. A legkövérebb tag és a nő elindulnak felénk. Belépnek a pékségbe és a hájas azonnal elkezdi lökni a vakert az eladónak:
– Figyeljé' ide! Van eredeti parfüm hétezeré' adom! Vegyed megfele', olcsó! – ellentmondást nem tűrő hangon követelőzik „pénzt vagy kibaszott életet” stílusban, miközben az állítólagos 'kurvára eredeti' parfümös üveg dobozát lóbálja a levegőben.
– Nincs is nálam ennyi pénz – mondja a pénztáros muff, jól hallhatóan megremeg a hangja.
– Legyen hatezer!
– Tényleg nincs nálam csak pár ezer forint. Most nincs ennyim – fogja szinte könyörgésre dolgot.
– Akkor öt, de ez az utolsó ajánlat! Adjad amid van, az a foglaló, holnap behozzuk a cuccot!
– Hármat tudok adni, jó? – kérdezi megalázva, leforrázva, megsemmisülve, de legfőképpen behódolva ennek a börtöntöltelék pitiánernek és az utánzat-parfümös ősrégi dzsipó trükknek, amit ez a dagadt fasz a rablás újhullámos feldogozásaként használ éppen.
– Jó. De nincs semmi szarakodás holnap, hogy nem tetszik, meg mégse.. – zoral tónusban nyomatékosít.
– Iiigen – dadogja a pénztáros fiatal csaj rákvörös fejjel.
– Na. Akkor pakoljá be négy szelet pizzát, és négy szelet sajtos lángos-kockát, mivel négyen vagyunk! Majd levonjuk holnap az összegből.
Az árus csaj fel sem nézve engedelmesen elkezdi bepakolni a kajákat a papírzacskókba.
Amikor a dzsitánó a bejáratból visszagurul, hogy szalvétákat is kiköveteljen négyüknek, végleg tele lesz a faszunk – É-nek a képzeletbeli fasza, nekem meg az igazi faszom – és úgy döntünk, hogy inkább sürgősen lelépünk innen. A piacra visszafelé legalább százor megfogadom, hogy ezt a történetet majd úgy írom meg, ahogy kell, a maga nyers valóságában, ilyen geci tahó nyelvezettel, hogy lehessen érezni, ahogy megrágott és kiköpködött minket a ribanc élet meg minden.
Folyt. Köv.
