A honi televíziózás krónikájának legmisztikusabb oldalán egyetlen név olvasható: Hajdú Péter.

Teljességgel kizárt, hogy bárki is emlékezzen, hogy mikor és hogyan költözött be a nappalijainkba, de egyszer csak ott volt (akárcsak egy fájdalmas pattanás a seggen). Hajdút – ezt a jóllakott parasztgyerek benyomását keltő unalmas sutyerákot –, külső adottságait tekintve könnyebben el tudnám képzelni strapabíró gyapjúbundás báránybőr mellényben, kampós végű pásztorbottal a kézben, ahogyan a déli napsütésben éppen tereli a jószágot a végtelen alföldön, mintsem heti rendszerességgel a tévéképernyőkön. És kettes számú besorolás sem jobb.. Egyszeri tanyasi böllér, aki késélezés közben szegezi a kedves vevőnek önnön létezése legfontosabb kérdését: Szárny, comb, farhát, mit adhatok?

Az élet persze nem szépségverseny, igazi nemes cselekedet lenne mentségeket gyártva azt állítani, hogy Hajdú Péterrel ugyan gonosz tréfát űzött az anyatermészet, de jócskán kárpótolta is egyben, ügyesen balanszírozva a mérlegsúlyokat olyan személyiséget kaptunk aki bármilyen alapjaiban bebukott műsorszámot elcipel a hátán, akinél randevút ad egymásnak a felhőtlen humorizálás és a páratlan intellektus, egy kamerák kereszttüzében parádézó frappáns showmant. Azonban sajnálatos módon a valóság az, hogy Jay Leno megolvadt viaszmásolata nemcsak úgy néz ki mint egy ostoba barom, akinek botot dugtak a seggébe, hanem megnyilvánulásai alapján pontosan az is.
Ez a végtelenül feszes, indiszponált, érdemben kommunikálni képtelen rossz vőfély-imitátor még csak kellően harsány sem tud lenni, unottan motyogja – sokszor gusztustalanul megalázó – balgaságait a műsorába meghívottaknak, azaz halálos betegségekkel küzdő gyermekeknek, gyászolóknak és celeb-leselejtezéseken felvásárolt made in hungary gravírozást viselő „sztárvendégeinek”. Egyedül női beszélgetőpartnereivel szemben tud felengedni, általában túlságosan is, mint valami játszótereknél ólálkodó nyálát csorgató perverz a gyermekzsivajra, úgy reagál a női nem látványára. Mert aki Cicciolina (a kerti latrina szinonimájaként lett közismert) művésznő műtéti úton felduzzasztott tejeszacskói láttán képes stabil erekciót produkálni, illetve Szandit (a nevének puszta említése minden egészséges heteroszexualitással bíró férfiember számára felér egy középtájékra engedett hideg zuhannyal) idomai apropóján (csöcs fétis újfent) szembedicséri kínosan hosszú percekig, annál egész biztos, hogy súlyos szexuális rendellenességek egész tárháza diagnosztizálható.

Mint fentebb utaltam már rá – és ezt a részt nem lehet elégszer hangsúlyozni – az empátia szó is ismeretlen fogalmat takar a Hajú-féle szótárban, vagy az idők folyamán saját maga hibajavítózta ki a kapcsolódó sorokat a lapról, vagy eleve ott sem volt a szócikk. Általában tíz-húszezer forintos felajánlásokkal szokta még hatékonyabban lealázni az esti műsorsávban elhajított Frizbi segítségre, meleg hangú megértésre szoruló/vágyó meghívottjait. Nézettséget kovácsol beteg gyermekek és gyászoló özvegyek, rokonok testi lelki agóniájából, dúsgazdag műsorgyáros producerként kiélvezve a teljes TV2-ös vállszélességet és évek óta tartó erős hátszelet.

Az a műsorcím, hogy Frizbi látatlanban is mindent elárul a média milliárdossá lett főszereplőjének sziporkázó kreativitásáról, Hajdú bizonyára az éterben terjedő sorcsapások legrosszabbikaként megismert Boros-Bochkor duó nyomvonalán akart elindulni, a bumerángból így születhetett meg a fantáziadús frizbi.
Visszadobni a frizbit, érteeeed.. kibiztosított kézigránátot, mérgezett nindzsacsillagot, arcirányba dobott felhúzott medvecsapdát, a Puzsér Robit.. Bármit csak tűnjön már el képernyőkről.

P.S. És az megvan, hogy a Kata a Peti sokszobás luxusingatlanjában meztelenül szokott flangálni? A zuhanyzóban mondjuk én is, igaz ezt nem írja meg a bulvársajtó.

Ma reggel végre megkaptam a miniszterelnök úr nekem címzett levelét és a mellékelt megélhetési bevándorlás kérdéskört élve boncoló kardinális kérdőívet is. Valaki segédkezhetne a kitöltésénél, mert ami elsőre szemet szúrt, hogy a válaszok sokszor ebben a formában vannak megszerkesztve: Egyetértek; Inkább egyetértek. Ez azt jelenti (tudom, ez egy tipikus sablon válaszlehetőség, a kérdés megértését hivatott felmérni, csak ebben a miniatürizált diktatúrában olyan balfaszul jön ki..), a saját fordítóprogramom szerint (demagóg populistából --> magyarra), hogy: Fideszes vagyok; Nem, de inkább rábólintok mindenre mielőtt még kibasznak a munkahelyemről.
Mire gondolhatott a költő?

Éles kanyarral vissza a Nemzeti Konzultáció előhangjához, ami a Tisztelt Honfitársam! megszólítással nyit és úgy Sam bácsisan kiszól: Számít rád a haza! A te véleményedre! Ezt rögtön alá is támasztja azzal, hogy felsorol néhány olyan eseményt, ahol szintén sikerült közpénz milliárdokat elpapírozni ugyanezen, illetve hasonló demagóg céloktól vezérelve.
Orbán Viktor személyesen biztosít arról, hogy a jelenlegi rendszer a Mi közös gyermekünk és Mi 2010-óta mindig együtt döntünk az őt érintő fontosabb kérdésekben. Ezzel a pártpropaganda anyag összeállításáért felelős orbáni marketing-team mintegy kórképet ír, a Fidesz egyik betegségnek immáron neve is van: szelektív amnézia. A kolosszális manyup lenyúlás, a dohányipar teljes államosítása, a szerencsejáték törvény módosítása, a vasárnapi zárva tartás, az oktatási rendszer és egészségügy szétbarmolása, várbaköltözés, vagy, hogyan is vélekedem Orbán Viktor személyes preferenciájáról, azaz a rákos daganatként osztódó futballstadionokról.. nos ezekre a szülői értekezletekre én nem kaptam meghívást.
Pársoros hisztériakeltési kísérlet kezdődik, hogy a konyhafalamra reggeli napsütés mellé kivetüljön a terrorizmus robbantással/belvárosi lövöldözéssel fenyegető fekete zászlós rémképe. Itt az államfő rocksztárokat megszégyenítő sebességgel öltözik át, klasszikus rasszista motívumokkal díszített jelmezt húz, diszkriminál, a bevándorlás és a terrorizmus közé ír egy vastag egyenlőségjelet, ráadásul keverve a szezont a faszommal nem képes különbséget tenni még a menekültek és a bevándorlók táborai között sem. És máris meg is történik az első beleköpés abba a kék alapon sárga csillagokkal díszített tényérbe, amelyből oly bőségesen táplálkozik – ő és a komplett holdudvar:
„az Európai unió nem képes megfelelő módon kezelni a bevándorlás kérdését”
„Brüsszel kudarcot vallott a bevándorlás kezelésében”

Hamarosan zárja sorait, laza előre-hátra mozdulatokat tesz a "megvédjük a magyar munkahelyeket" nevezetű kedvenc hintalova nyergében.

Megkezdődik a szuper-objektívnek álcázott kérdéssor, a magyarok reamakelt 12 pontja (bár a második világháború eseményeit is megelőző démonizálás & diszkriminatív felhangok mind a tizenkétszer tetten érhetőek, most csak a kedvenc tételeket kiragadva):

"1. Sokféle véleményt lehet hallani az erősödő terrorcselekményekkel kapcsolatban. Ön mennyire tartja fontosnak a terrorizmus térnyerését (a franciaországi vérengzés, az ISIS riasztó cselekményei) a saját élete szempontjából 2. Ön szerint az elkövetkező években lehet-e terrorcselekmény célpontja Magyarország?"
Abszolút egyértelmű az ön-megválaszolási szándék, ám a siker nem garantált. Érzékletesebb kifejezésmód a szokásos dramaturgiai elemek felhasználásával határozottabb eredményt szülhetne, ilyenformán: Ön szeretné ha a bevándorlók (értsd ISIS terrorista sejtek) szuicid pokolgépes merényletek formájában robbantás-sorozatokat hajtanának végre országunkban, hogy gőzölgő emberi belsőségek, megolvadt babakocsi kerekek és csapágygolyókkal átütött koponyák heverjenek a budapesti flaszteron?

"3. Vannak, akik szerint a Brüsszel által rosszul kezelt bevándorlás összefüggésben van a terrorizmus térnyerésével. Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?"
Az első brüsszelezés csak megvető tenyérbeköpés volt, ez már a beleokádás kategória. Ergo egyenesen az unió a felelős a terrorizmusért.

"5. Sokféle véleményt hallani a bevándorlás kérdésével kapcsolatban. Vannak, akik szerint a megélhetési bevándorlók veszélyeztetik a magyar emberek munkahelyeit és megélhetését! Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?"
Az ötödiknél valószínűleg sorstársaim százezrei, milliói szintén megremegő kézzel markolták meg a papírlapot és kerekedő kabátgomb szemekkel csodálkoztak rá eme reménykeltő sorra. Itt vannak munkahelyek?! Hallod asszony itt vannak munkahelyek! Most írta azorbán'!

"6. Vannak, akik szerint Brüsszel politikája a bevándorlás és a terrorizmus kérdésében megbukott és ezért új megközelítésre van szükség ezekben a kérdésekben. Ön egyetért ezekkel a véleményekkel? 7. Támogatná-e Ön a magyar kormányt, hogy Brüsszel megengedő politikájával szemben szigorúbb bevándorlási szabályozást vezessen be?"
A trikolor harci lobogó felvonva, tenyérbe köpés-hányás után hármas fázis, lóról hátrafelé fordulva nyilazás belefosás.

"10. Egyetért-e Ön azzal, hogy a megélhetési bevándorlók, amíg Magyarországon tartózkodnak, saját maguk biztosítsák az ellátási költségeiket?"
Tegye fel a kezét aki nem érti! Talán mi fizessük az ellátásukat? A mi (nem létező) pénzünkből éljenek ingyen és még fel is robbantják itt az Oktogont? Lágy, hívogató lincshangulatot fúj ez a májusi szél.

"12. Egyetért-e Ön a magyar kormánnyal abban, hogy a bevándorlás helyett inkább a magyar családok és a születendő gyermekek támogatására van szükség?"
Részben igen, bár a sokadszorra ellőtt családtámogatások kormányzati lózung be nem teljesülésénél, eddig sem a megélhetési bevándorlás volt a szűk keresztmetszet..

Csak bénult, halovány teória gyártásra vagyok képes a reggeli kávé közben.
Egyes számú teória (konteó): A Fidesz köztudottan függ az örökös ellenségkeresési kényszertől, ezúttal rögtön két csoportot démonizál, a bevándorlókon keresztül kvázi az Európai Uniót (a fő célpont). Előjele a hamarosan bekövetkező kilépésnek amit a pénzcsapok elapadása előz majd meg. A nemrég ismételten szárba szökkenő orosz-magyar szerelem így fejlődik tovább egészen egy Eurázsiai Uniós tagságig.  
Kettes számú teória: A migráció tűzzel-vassal, lángoló fakereszttel üldöztetése minden bizonnyal kollektív ellenszenvet szül majd, akik hangosan gyűlölik a bevándorlókat/menekülteket, magasról tesznek a szabadságjogokra, saját szájízük szerint értelmezik a jogállamiságot, azokat nem látják majd szívesen egyik tagállamban sem. A hazai kivándorlási-hullám problémája kipipálva.
Hármas számú teória: O.V. megnyerte a valóság/józan ész ellen folytatott többéves hadjáratot, ennél a pontnál hathatós orvosi segítségre van szükség. A pszichiátria mai állása szerint a paranoid elmebetegségekben és egyéb bipoláris zavarokban szenvedők számára is létezhetnek – legalább kémiai alapú – megoldások.

Az első filmes Henry Hobson kétséget sem hagyva afelől, hogy nincs új a nap alatt a The Walking Dead farvizén próbált felevezni ezzel a 120 perccel, ami minden bizonnyal úgy írja majd be magát a filmtörténelem nagykönyvébe: a MOZI amiben Arnold Schwarzenegger legalább kétszer elsírta magát.
A színészi játékot érintően nem is maradt említésre méltó momentum. Sem máshogy. Maggie könnyen támadható felületeket kínál, kihagyott ziccerek szürke, unalmas tárházát.
Ott kezdődik, hogy szinte semmilyen kötődést sem sikerül kialakítani a nézőkben. Az élőhalottá változó bakfis és szomorkásan homlokráncoló édesapja érdektelen karakterpárosként maradnak meg – a főcímtől egészen a stáblista legördüléséig. Pár százalékkal nagyobb eséllyel indulhattak volna a szimpátiapontotok bezsebelésénél, ha nem rögtön egy első stádiumban oszladozó tinit helyeznek az empátia örvénylés középpontjába, a hónaljszagú visszaemlékezéses dialógusok pedig annyit segítenek a forgatókönyvnek, mint (élő)halottnak a csók.

Kérdéses, hogy hogyan is lehetne komolyan venni egy poszt-apokaliptikus horror-drámát, ahol zombi-tinik és egészséges társaik pillecukrokat pirítanak a tábortűznél, ahol aztán zombi-románc szövődik, az est végén zombi-smárral (csak homályos, torz kópiája az In The Flesh-nek). A hogyan részesítsük méltón aktív-eutanáziába haldokló szeretteinket c. tétel megtárgyalására születtek már komolyabban megfogalmazott művek is. [SPOILER ON] Ráadásul végül nem mer állást foglalni, a végső döntést felvállalni, helyette gyáva módon nem piszkolja be főhőse kezét [SPOILER OFF]
Amíg az éppen reneszánszát élő szubzsáner jelenlegi királya T.W.D sokkolóan életszerűvé vált át egy alapjaiban totálisan hihetetlen szituációt, tökéletes karakter recepttel dolgozik, részről-részre filozófiai mélységeket tár fel, addig a Maggie a fent említett etalon szín/képi világának lekoppintásával és saját kicsikart drámaiságával óhatatlanul is a tragikomédia műfajába sorol be, piros bohóc-orrot ragaszt magának és még ki is oszt pár jókora extra seggberúgást saját ülepébe – jogos büntetésként, amiért egy divathullámot akart ilyen (olcsó) formában meglovagolni.

A Maggie kellemetlen ál-művészkedése tulajdonképpen nem más, mint amatőr kísérlet az Oszkárhoz hasonló szobrocskák kézbekényszerítésére, amivel 2015-ben megpróbáltak Schwarzeneggernek előre jegyet váltani abba a színész panteonba, ahová nem kapott, nem kaphat meghívást. A múló idővel tökéletesedő bor ellenpéldája. 
Cipész inkább a kaptafánál, Élő Szövet a Fémvázon pedig a golyószórónál..

10/3 és ez pontosan az a három pont, ami a dögunalom a köbön ZS-mozik három pontja.

Megmondóemberes poszt azoknak, akik leküzdhetetlen kényszert éreznek a táplálék módszeres lefényképezésére, majd a sokgigapixeles képek megosztására a kibebaszott fészbukon. Bon appetit!

Korunk nagy pénzügyi apokalipszise, a többéves recesszió generált – többek között – egy igazán magyar specifikus jelenséget, amit nevezzünk el mondjuk közösségi oldalakon fényképekkel prezentált Tesco-gazdaságos gourmand bemutatónak. (Levédetem.)

A gasztronómiai fasz-hosszmérettel kérkedés miértje csak és kizárólag annyi, hogy ékes bizonyítékkal kíván szolgálni: Velünk igenis megtörténik a szinte lehetetlen, vagyis az anyagi gyarapodás. No nem roppanós királyrák kerül a terített asztalokra, esetleg kisebb dombnyi Beluga-kaviár. Nem.. abban az országban ahol kevés a bolti leárazásból mint nézőrekordból a felcsúti kolosszeumban egy Puskás Akadémia - Kecskemét rangadón, ott a kilószámra vásárolt csirkelábak, vasárnapi nokedlis zúzapörköltek rideg valóságában, már egy szupermarket saját márkás felhozatalából összeállított reggeli hidegtál látványa is Pavlov kutyusát megszégyenítő heves nyálelválasztás reakciót indít be. Trappista vékonyan felszeletelve, alufólia-ruhájából kihámozott mackósajtok, mellé jó 30-40 deka olasz, tetejére ízlésesen kinyomott majonézcsíkkal, a tehetősebbek megkoronázhatják a kompozícióit tányérszélre helyezett cakkozva vágott paradicsom-paprikával, késhegynyi sóval, (a háttérben hidegen gyöngyöző dobozos kóla viszont kizárólag a szupergazdagok kiváltsága) és ez így máris elég okot szolgáltat arra, hogy a magyart eltöltse a tömény sárga irigység.

Valójában a szótárban a proliság fogalomkörének leírása mellé mint illusztrációk, már inkább passzolnának a – mit fogok zabálni – témát felkaroló fényképsorozatok, mert az egész – ismét csak – nem más, mint egyetlen mozdulattal kitöltött és a kis-nagy nyilvánosság elég tárt szegénységi bizonyítvány, ami egy társadalmi szempontból tényleg jelentős hírrel ellentétben képes azonnal végeláthatatlan like/megosztás/hozzászólás cunamit előidézni.