Figyelem! Bazmegelés' veszély!


Hungary, vagy hungry az egykutya

Megmondóemberes poszt azoknak, akik leküzdhetetlen kényszert éreznek a táplálék módszeres lefényképezésére, majd a sokgigapixeles képek megosztására a kibebaszott fészbukon. Bon appetit!

Korunk nagy pénzügyi apokalipszise, a többéves recesszió generált – többek között – egy igazán magyar specifikus jelenséget, amit nevezzünk el mondjuk közösségi oldalakon fényképekkel prezentált Tesco-gazdaságos gourmand bemutatónak. (Levédetem.)

A gasztronómiai fasz-hosszmérettel kérkedés miértje csak és kizárólag annyi, hogy ékes bizonyítékkal kíván szolgálni: Velünk igenis megtörténik a szinte lehetetlen, vagyis az anyagi gyarapodás. No nem roppanós királyrák kerül a terített asztalokra, esetleg kisebb dombnyi Beluga-kaviár. Nem.. abban az országban ahol kevés a bolti leárazásból mint nézőrekordból a felcsúti kolosszeumban egy Puskás Akadémia - Kecskemét rangadón, ott a kilószámra vásárolt csirkelábak, vasárnapi nokedlis zúzapörköltek rideg valóságában, már egy szupermarket saját márkás felhozatalából összeállított reggeli hidegtál látványa is Pavlov kutyusát megszégyenítő heves nyálelválasztás reakciót indít be. Trappista vékonyan felszeletelve, alufólia-ruhájából kihámozott mackósajtok, mellé jó 30-40 deka olasz, tetejére ízlésesen kinyomott majonézcsíkkal, a tehetősebbek megkoronázhatják a kompozícióit tányérszélre helyezett cakkozva vágott paradicsom-paprikával, késhegynyi sóval, (a háttérben hidegen gyöngyöző dobozos kóla viszont kizárólag a szupergazdagok kiváltsága) és ez így máris elég okot szolgáltat arra, hogy a magyart eltöltse a tömény sárga irigység.

Valójában a szótárban a proliság fogalomkörének leírása mellé mint illusztrációk, már inkább passzolnának a – mit fogok zabálni – témát felkaroló fényképsorozatok, mert az egész – ismét csak – nem más, mint egyetlen mozdulattal kitöltött és a kis-nagy nyilvánosság elég tárt szegénységi bizonyítvány, ami egy társadalmi szempontból tényleg jelentős hírrel ellentétben képes azonnal végeláthatatlan like/megosztás/hozzászólás cunamit előidézni.

komment

„A macska muzikálisabban vernyákol dugás közben”

Rangsorolhatatlan (tévés) helyzetek következnek amiben a cukiság-O-méter mutatója egyformán kiakad: Állatkerti ikerszületések, mondjuk puha tappancsú jegesmedve bocsok önfeledt játéka, híres királyi sarjak gyermekáldása és naná bármi ahol a vidám gyerekseregé a főszerep.

Az ének iskolájának produkcióit látni és hallani biztosan fergeteges élmény a szülőknek, a rokonoknak, a család barátainak, az álszent publikumnak.
Én kevésbé vagyok lelkes. A tévéhangszóróból háttérben repesztő gyermektagozatos karaoke show audio hatásait tekintve olyan, hogy tizenötödjére olvasom/írom ugyanazt a sort, elszáll minden koncentráció, a guantánamói fogolytáborban arcra szorított törölközős-litervizes vallatás helyett sikerrel bevethető lehetett volna, a teljes al-Akaida hálózatot feldobnám, ha lefülelt merénylő lennék, csak ezt ne.
A választás joga az enyém, ergo elkapcsoltam. Mit elkapcsoltam? Esedeztem bazmeg, hogy kapcsolják el!

Ugyanakkor a Hajós András az a fickó, akivel kötetlen csevej keretében szívesen bedobna az ember pár korsó sört a Habos Oldalban, de én egész biztosan nem (nála) könyörögnék térden állva magánórákért, ha az énektudás fejlesztése kerülne terítékre.

komment

A mai görbe tükör

Jellegzetes profilkép a facebookon – főként az orbáni oldalon, de gyurcsány vonalon is hasonló a helyzet: Ünneplő, vastagkeretes szemüveg, vállalhatatlan piros rúzs, jelentős túlsúly, joviális mosoly a kamerába.

Összhatás olyan mint amikor az ismert humorista beöltözik nőnek egy-egy paródia kedvéért. [Konteo üzemmód ON.] Ezeket titkos hortobágyi üzemekben, szériában gyártják, majd beprogramozzák őket felhasználói szintű számítógép ismeretekből, feltöltenek a merevlemezükre egy közepes erősségű troll programot. Az eredmény mindig ugyanaz.
Plátói szerelemről árulkodó hozzászólások tömkelege, vitya kezének csókolgatása a gyűléseken/feri, csecsemőt ölelgető fényképeinél szervilis ujjongás. Csőlátás, ellenvéleményt fogalmazó honfitársak vegzálása minden lehetséges fórumon, vagyis folyamatos nyammogás a gyors tempóban romló erkölcsökről, közben mezei kurvaanyzás' nívójától alig-alig elütő, konkrét parancsokkal ellátott hozzászólások generálása hivatásos gépírókat megszégyenítő sebességgel. Tettlegesség, záptojás dobálás, ígéret sósavval arcba locsolásra, az ország beégetése bel-, illetve külföldi téren.

Kortól és szellemi állapottól tenném függővé a politizálást, sőt egzaktabban fogalmazva: a választójog gyakorlását is!

Ne csörgős-sipkás vénfaszoktól, ex-ÁVH-s bácsiktól, milliós bankszámlákkal rendelkező szektatag néniktől függjön egy nemzet jövője, az én jövőm. Ugyanez értendő az egyszeri pogózó skinhead értelmi szintjén vegetáló mostani fiatalokra, akik azt sem tudják miért és hova (a tájékozatlanság nem jelent felmentést), de azért beikszelnek a szélsőjobboldalt támogató rubrikába.

Húzzon a picsába a süllyedő Titanicon zenélő bizarr nyugdíjas zenekar, a nácik, a szocik és mindenki.

komment

Kilenc pont a hármason

Ma egy öreglány a hármas villamoson "Sorvadj el!" feldolgozással szórakoztatta az utazóközönséget. Lényeges részlet, hogy a szerelvény kialakításából adódó sajnálatos akusztikai hiányosságok ellenére is maximum közeli pontszámot söpört be (nálam) a produkcióval.

- "Rohadjatok meg geciiiik! Rákooosaaan!!! Mindenkiii! Rákosaaaan!!"

10/9

komment

Mai menü:

Egy elmaradhatatlan kérdés a hentesnél:

- És megkérdezhetem, hogy mi készül belőle?

Vérnyomás a plafonon, mert üres zsebbel az valamiért mindig kiemelten undorkeltő amikor ilyenformán bizalmaskodva beleállnak az ember khm.. intim szférájába, tizenöt fős tömött sorral a hát mögött most meg kéne osztani (mindenkivel), hogy mi lesz a mai menü, mi készül abból a nyavalyás másfél kilónyi csirkecombból. Ilyenkor kecsegtető megoldás lenne egyszerűen a pofájába vágni és az árcédulák láttán meg pláne, hogy: Csirkecombbal töltött Kíváncsi Hentes, Elégedetlen Vásárló módra!!!!4

Majd ezen kirohanás végére egy shotgun lövés tenne pontot, ami viszont megakadályozná a második kötelezően elhangzó kérdésözönt:

- És adhatok még valamit? Karajt? Hurkát? Kolbászt? Szalonnát? Virslit? Debrecenit? Frankfurtit? Savanyút? [itt egy levegővételéllel csakazértis' felsorolja a hentesbolt teljes felhozatalát]

komment
süti beállítások módosítása