Ákost a pár mondatos hímsoviniszta agymenéséért dobja a Telekom, erre a kormány felbontva a céggel kötött mobilinternet szerződéseit dobja a Telekomot. A hivatalos magyarázat nagyjából annyi, hogy Kovács Ákos Kossuth díjas előadóművészt nem szponzorálni, vele szerződést bontani, ebben a formában a szólásszabadság megsértése, ami ellentétes az alkotmánnyal.
Az orbáni – facebook megosztókat rabosító, sajtószabadságot rendszeresen klozeton lehúzgáló stb. – rezsim amint forradalmi zászlót bont a véleményszabadság védelmében..
Elsőre fárasztó hírcsárdás bullshitelésnek gondoltam, ilyen nincs, Kim Dzsongun térden állva könyörögne a receptért. Kiderült, hogy a hír igaz (ha lennének nukleáris fegyvereink most az összeset kilőttünk volna a Telekomra, vagy legalább megígértük volna, hogy ki fogjuk lőni). Nálunk már nem szokás semmin sem megdöbbenni, én sem szoktam, esetleg csak azon, hogy ebbe a röhejes iszapbirkózásba nem lehet majd semmiféle Fideszes stratégiát belemagyarázni, ahhoz túlságosan kiszámíthatatlan reakciókkal tört ki.
Ez végre egy beismerő vallomás, ami arról szól, hogy elmebetegek kormányozzák ezt az elátkozott országot és súlyosbító körülményként ráadásul megveszekedett rajongói Ákos misztikus marhaságainak is. A jelenlegi ellenségképbe meg abszolút beleillik a német telekommunikációs cég. Nincs mese, azonnal fel kell venni két pontot Abszurdisztán alaptörvényébe!
1. A Telekom feminista ribancok gyülekezete – valószínűleg a gyermekszülésre is képtelenek. A férfias férfiak népe nemet mond a hálózaton belüli percdíjaiknak, az ingyenes visszahívó smseik hazug csábításának, ezentúl a melegek, a meddők és a karrierista önző picsák skarlátbetűje a 06 30-as kezdetű telefonszám!
2. Kovács Ákos nemzeti kincs, ő adta a világnak a magyar Depeche Mode-ot. Köteles minden magyar állampolgár megvásárolni a teljes Ákos életművet az összes elérhető formátumban, a nemzeti kötelességtudat azt diktálja, hogy Magyarország lakosságának támogatnia egy ilyen óriási kaliberű aranytorkú tehetséget.

Az e heti felháborodás-adag szervírozásáról Ákos, a regnáló kormány udvari dalnoka gondoskodott, aki egy tévéinterjúban ugyanazon hímsoviniszta barlangrajzot karcolta fel, amit országgyűlési alfa-hímünk, a betyáros egyszerűségű kinyilatkoztatásairól és oroszbuzeráns politikájáról hírhedt tömött bajuszú államférfiú, Kövér László:
A nőknek a gyermekszülés a dolga, a karrierépítés mint opció nem jöhet számításba. Hogyan is lehetne árja magyar csecsszopóink (Kövér László unokái) felnevelését és a vállalati vezetőbeosztás szerepkört összeegyeztetni? Hogyan is lehetne ugyanabban a bérsávban az XX kromoszómapárral rendelkező gyermekszülő húsgépezet mint Mi, férfiak, a lipicai paripát szőrén megülő és onnan hujjogatva hátrafelé íjazó daliás honvédők?
Szeretném rendbe tenni a dolgokat. Kövér László az igazi ősmagyar szürke marha, nem szívesen írom azt, hogy csak metaforikus értelemben.. a megrögzött ruszkibarát jószág prototípusa, a Kövér -féléket az orrkarikájukba fűzött kötélen minden korszakban iránytani kell, ragaszkodnak hozzá, ahogy ahhoz is, hogy mindig a legrosszabb oldal kezében legyen a gyeplő. Sokat köszönhetünk a fajtájának..
Állítása szerint férfias férfiakra van szükségünk és szülészetek futószalagjairól legördülő unokák százezreire (majd tanulhatnak a konténer-iskolákban, felnőve pedig tovább erősíthetik a honi mélyszegénységgel kevert munkanélküliség lesújtó elegyét), szerinte ezen alapvetésekre kell épülnie egy egészséges társadalomnak, miközben a régi főelvtársi repülőtéri smárolások homo-erotikus nosztalgiája sokkalta közelebb áll a szívéhez, mint a férfias keménységű kézfogásoké. A putyini autokráciát istenítő parasztlegény keményvonalasnak vélt megmondóembersége szót sem érdemel, Deutsch tompi hivatásos udvari bolond önkéntelen humort nem nélkülöző twitter bejegyzései óta nagyobb kihívást jelent csörgősipkát húzva mulattatni a publikumot, Kövérnek most sikerült. Pont.
A hazai popipar Paulo Coelhoja, Kovács Ákos, művésznevén csak Ákos, már felszorzottan felháborító jelenség, no nem mintha abban az intellektuális (csakúgy mint emberileg) mínusz zónában ahol Kovács és Kövér tartózkodnak mérhető lenne bármiféle különbség. Ákos viszont semmilyen kontextusban nem jogosult a „munka” szó használatára és az azzal kapcsolatos véleménynyilvánításra, még annyira sem mint bármelyik politikusként emlegetett törvényesített gazember a parlamenti padsorokból. A szintipop ikonok bugylibicskával kifaragott másolata (nekünk mindenkiből van ilyenünk) kölyök kora óta olcsó zajkeltésből él, a 90-es években a Depeche Mode divat kikopásával műfajt váltva egy némileg másfajta transzcendens melankóliára cserélte azt az eltulajdonított, immáron kinőtt kabátot. Ákos önmagát sokoldalú és végtelenül intelligens művészként beállítva nem elégszik meg az egykori lapos kis megélhetési másoló skatulyájával. Addig-addig imitált amíg végül maga is elhitte: világrengető tehetséggel bír. Zavarodott elme, klinikai eset, aki úgy érzi, hogy a javarészt a fiatal Fideszes úri közönségből álló rajongótáborával a hátha mögött – ezeknek az embereknek az ízlésficamát, zenei autizmusát elképesztő sikerként értelmezve – az élet minden területére bepofátlankodhat, megoszthatja a párt narancssárgájával befestett elefántcsonttornya mélyéről a magvas „tapasztalatait”.
De a nagyzási hóbort és a felfelfuvalkodottság – utaljon az bármily’ kórós, valóságtól elrugaszkodott elmeállapotra – még senkit sem mentesíthet a bűnei alól, főként ha már közszereplővé avanzsált az illető: Az új kiadású szinonima szótárak „pofátlanság” szócikkének rokon értelmű szavainál szerepelnie kell Ákos nevének is ezentúl.

Talán időszerű lenne generálni egy újabb kiolvashatatlan körmondatba ágyazott kérdést, most azoknak a kedves liberális (a kedvenc öndefiníció) nézeteket valló, kiemelten erőszakmentes attitűdű mintapolgároknak címezve, akik divathóbortként adaptálták a tüntetés műfajt és munkaidő utáni este hattól aznap este hétig szoktak kőkemény eltántoríthatatlansággal felvonulni, olyan azonnali kormányváltást kikényszerítő sakk-matt transzparensekkel, hogy „Nem ezt ígérted Viktor!” és „A polgári engedetlenség szexi!”. Szóval, hogy most esetleg nincs e kedvük, illetve nem érnének e rá ismét az utcára vonulni? Mármint most, hogy fokozódik az őrület. Most, hogy a kórházakban áruházi „steril fém bevásárlókocsikban” tolják be a beteg gyerekeket a műtétekre. Meg most, amikor a tanyavilág Makovecz stílusban épülő Halálcsillaga, a felcsúti Pancho Aréna áttétes daganatként osztódik, újabb és újabb szektorokkal bővül további megszámlálhatatlan és követhetetlen útvonalú közvagyon milliárdokat kiolvasztva a tartalékból.
Tudom, hogy fontosabb az évi rendszerességgel karneválozó melegek mellett demonstrálni, vagy flashmob szinten szóban kiállni a migránsokért – ha már a regnáló hatalom nem teszi, sőt lankadatlan intenzitással üldözi ezeket az embereket, mert éppen a lendkerekes árja-magyar határvédő játékát tologatja a nagy Uniós játszótéren – és a tüntetések Oscar-díját átvenni az internetadó elleni százeres tömeg megszervezésért (egyébként is netsarc helyett a facebook belépés mellé ingyenes világháló használatot akarok a hazai szolgáltatóktól, alanyi jogon kéne, hogy járjon a szabad véleménynyilvánítás ezen válfaja mindenkinek ebben az országban, számtalan létfontosságú szellemi szkanderbajokságnak ad otthon ez az etalon közösségi felület).

Esetleg ha mégis megrendezésre kerülne valamilyen megmozdulás, akkor ellen lehetne e állni a kísértésnek, hogy rögtön színpadot ácsoljanak a szervezők amin aztán felháborodott kappanhangon standuppoljanak a hangtechnikába a nagyon beolvasó-emberek?

Ha már súlytalan „úgyis hazamennek” utcabálozássá szelídítették a tiltakozás legelkeseredettebb, legveszélyesebb formáját, akkor itt lenne az idő, hogy tényleg tegyenek valamit – ők baszták el. Vagy már a híradókkal/hírportálokkal kitágított ingerküszöbbe minden belefér? Ebben az általános fásultságban minden elkövetett gaztett már csak a következő egynapos hír? Esetleg zavaros szelektálás zajlik: beteg gyerekek bevásárlókocsikban igen, az új ideológia, vagyis a focializmus térnyerése igen, netadó nem?

A négyszáz valahányadik, kedélyes fél-analfabetizmus és éljenzős benyalás gennyszínű pocsolyavizében fetrengő (ami inkább nevezhető a szennylében orgiázásnak, spéci pornónak, mint egyedülálló, vagy kisszámú ártalmatlan megmártózásnak) kommentár átolvasása után, végül ma engedtem a konteónak: léteznie kell a bérkommentelők titkos céhének, ilyen hangokat emberi lények nem adhatnak ki meggyőződésből, pláne ingyen.
Akiket odáig nyomorított sors, hogy végül aktív sorállományú facebook bértollnokokként prostituálódottak a haza narancssárgára mázolt oltárán, hozzám jöhetnek, én leszek a végtelenül megértő lelkészük, aki feloldozást ad majd a súlyos bűnök alól. És én leszek az egyetlen akire támaszkodhatnak az eltévelyedettek, senki más, mert ez a kategória a tömegmészárlásnál semmivel sem jobb – ezen műfaj a többség szemében a lakosságra dobott atomfegyvernek minősül, csak a szürkeállomány ellen került bevetésre, ami persze a használója maradék becsületet is hamuvá perzseli. De én tudom/megértem (három poszt óta ismételgetem bazmeg), hogy valamiből élni kell, mint dédszüleink valódi rémtörténeteiben, a világháborúban, az éhhalál árnyékában, a légylárváktól hemzsegő lótetemből bicskájával jókora döghúst kikanyarító családapa. Nálam ez ugyanaz. 

Szerencsére a budapesti nyári szezonban a fejlett nyugati civilizációkból, jóléti társadalmakból özönlő hátizsákos zombihordák nem jelentenek semmiféle problémát, büntetlenül csend-háboríthatnak, teleszemetelhetik a bulinegyednek kikiáltott belvárost, őket ugyanis át lehet, át érdemes baszni. Tejelnek is rendesen a használt olajtól tocsogó gusztustalan lángosokért, a várban matyómintás limlomokért, a Forma 1-re menet az útszéli lotyókért és az öt perces taxiutakért több ezer forint per kilométer áron, akár.

A királyi tévé esti híradója tulajdonképpen egy menekültügyekre specializált, riadt hangvételű vészhelyzet szériává mutálódott, extrákkal aládúcolva (utóbbi észak-koreai diktátor tévés sémák alapján: hosszabb-rövidebb elemzések a felpezsdülő honi gazdaság dicsőséges állapotáról, párja nincs gasztrokultúránk éltetése, a mindennapi énekórák szedatív hatásai, sokadik fokozatú hőségriasztással sorba-kötött időjárás-jelentés). Mivel kardinális fontosságú műsorról van szó, ami objektívebb képet nem is adhatna a főbűnös EU hanyagsága miatt kialakult, áldásosnak éppen nem nevezhető terrorista helyzetről, a nemzeti kötelességtudat azt diktálja, hogy mindenképpen követni kell az eseményeket! Ha lemaradtál volna róla, akkor itt van a permanens bannolás blog visszajátszása a tegnapi adásról:

A felújított keleti-pályaudvari metrómegálló/aluljáró építészeti bravúrjának és az egykori Kun Béla tér gyönyörűen parkosított zöldövezetének földöntúli csodáit kártékony sáskahadként beszennyező bevándorlók a magyar homelessekkel ellentétben adnak az önhigiéniára. Sokszor jobb híján a külterületeken tisztálkodnak, a kivezényelt rendőrsorfal nagy megrökönyödésére. Bizonyíték: Marcona egyenruhások tanácstalan áll és seggvakargatása közben, az utcai csapnál sztoikus nyugalommal hajat mosó nő látványa.

A karitatív szervezetek által kiporciózott élelmiszert vallási okokra hivatkozva bontatlanul a közterület szemeteseibe hajigálják és helyette galád módon pizzákat rendelnek. Bizonyíték: Kézi-kamerás horror jellegű zoomolt felvétel egy félpár Nike cipőről és kettő darab kenyérsarokról valamelyik szemeteskukában.

Egy helyszíni reprezentatív felmérés eredményeként lelepleződött a menekültek=bevándorlók=terroristák végső célja: a letelepedés tündérmesékbe illő országunkba – megszentségtelenítve becses kultúránkat, elbitorolva a jóféle magyar munkahelyeket. Bizonyíték: Egy, azaz egy fő menekült, aki a kamerába azt nyilatkozza, hogy – érthetetlen módon – szereti ezt a kibaszott országot.

A menekültek mindannyian potenciális vírushordozók, akiktől mindenféle egzotikus betegséget, gyilkosabbnál-gyilkosabb ocsmány kórságot lehet/fogunk elkapni. Bizonyíték: Vészjóslóan bólogató tisztiorvos (?), aki a nyilatkozatot tevő társa minden egyes „hasmenése volt” kezdetű/végű mondatainál nagyokat sóhajt, szomorúan maga elé réved, lemondóan fejet ráz.

A kérdéses hátárszakaszoknál élők mindannyian megrögzött kormányszimpatizánsok, a térségben immáron sziklaszilárddá kötött a társadalmi egyetértés sűrű habarcsa a szögesdrótból készült határzár kapcsán. Bizonyíték: Egy, az Üggyel bőszen egyetértő néni és egy a kerékpárja nyeregéből helyeslő bácsi, akitől nem mellesleg azt is megtudhatjuk, hogy a Fidesznek újabb idegen szót sikerült egyszersmind meghonosítani és be is magoltatni a néppel, így változott át a migráció, vagyis a migráns szó pirospaprikával meghintése után MIGRÁS'-sá. Olyan ezt mint az ország kedvenc fusztráltja' (sic). (Példamondat: „Marhául fusztrát' vótam' ám amiko' 82-ben tőbő' levágta mindkét lábam az expressz-vonat.”)
 
Pozitívumok is voltak, pontosabban egy darab, miszerint a kormány, sosem késő alapon tranzitállomások kiépítéséről ábrándozik.

Háttal ülve a tévének, belefeledkezve két edzés közé beszorított klasszikus hack n' slashezésbe a pécén, szóval egy fél füllel hallgatott hírről lesz szó, aminek most nincs kedvem/gyomrom utánaolvasni, így talán kevésbé lesz egzakt a sztori, tartalmazhat apróbb tárgyi pontatlanságokat, de ez már csak ilyen, ha az ember emlékezetből okádik rá valamelyik undorító belpolitikai aktualitásra.   

A minap az egyik Fideszes főelvtárs (nevét sem tudom; Barom Zoltán a kaporhajú Leslie Nielsen imitátor) látogatást tett egy pécsi kórustalálkozón, ahol a kóristákkal egyetemben maga is dalra fakadt. Az emberi erőforrások minisztere ezzel mutatva jó példát több tíz-százezer nebulónak az országban, bátran zengette meg rangos operaházak színpadaira kívánkozó egyéni orgánumát, valamelyik „a Csitári hegyek alatt” jellegű népi klasszikusból művészi kánont énekelve. Majd távozásakor elő is irányozta, hogy ezentúl sokkal több (minden nap) énekóra legyen beütemezve a tantervbe, elvégre ő maga is annyira, de annyira szeret énekelgetni (a zuhanyfülkéd magányában inkább, amikor reggelente az ősz fanszőrzetedről öblíted le a langyos vízzel a szappanhabot öreg, akkor..).
Talán sokaknak furcsának tűnhet, hogy a posztkommunista-jobbos náci-geci és nyomokban kapitalizmust tartalmazó egyveleg diktatúránkban, hogy az elvtársak ennyire nem képesek elszakadni a régi beidegződésektől, de én megértem, én még énekeltem piros nyakkendővel, úttörő-síppal díszített ingben, kipirult arccal az általános iskolai ünnepségeken – gyűlöltem, gyűlöltük. Akkor baszogatták igazán a gyermekeket és a módszerváltás óta ez nosztalgikus érzéssel töltheti el a régi-új gárdát, várni kellett az újra megvalósításra, de miért ne lehetne most újra belevonni a kiskorúakat a politikai játszmákba, vagy bármibe? (Lásd óvodai Kormányablak verselések, Vona Gábor szintén óvodai vegzatúrái stb.) Gátlástalan hazudozók, megveszekedett cinikusok, fehérgalléros bűnözök, a saját népük ellenségei miért is ne pofázhatnának, folyhatnának bele az élet minden területébe, példamutatás címen kéretlenül "felkarolva" ezzel a társadalom valamennyi rétegét?

Minden tanulónk nagy-nagy szerencséjére most nem Orbán Viktor tett látogatást valahol az oktatásügy környékén -kapcsán, mert akkor lehetne tarka bőrlabdával dekázgatni naponta, ájulásig, elvégre ő a futballt szereti, ha pedig a Semjén Zsolt tartott volna fejtágítást a fiataloknak, akkor ezentúl védett madarakra lenne kötelező kavicsot hajigálni, vagy dugós puskával lövöldözni, hiszen ő egy antropológia kényszertől hajtott szenvedélyes kertész (sic) aka magaslesről lődöző vad-mészáros, és imád állathullákat felhalmozni, imádjátok ti is kedves gyerekek ezt a szép „sportot”.

Az, hogy az énekóráknak szinte semmi haszna, sokaknál semmilyen készséget, vagy tudást nem fejleszt és az énekhang pusztán adottság kérdése, ellenben a kötelező énekeltetés mélyítheti a gátlásokat a kamaszoknál, így inkább eltörölni, illetve fakultatívvá kellene tenni, mintsem erősíteni, az teljesen mellékes.

Régen, pár évvel ezelőtt, havonta jöttek a korrupciós ügyek, a legalizált kifosztások, bizonyos társadalmi rétegek megalázása, később hetente, majd naponta, most óránként. Olyanná torzult, olvadt a magyar valóság mintha mindannyian egy John Waters rendezte bizarr polgárpukkasztó komédia szereplői volnánk, mint a Rózsaszín flamingókban, ahol két család verseng ki tud gusztustalanabb gaztetteket elkövetni. Magyarországon éppen az egész ország versenyez, a köznép (többnyire a kijelölt virtuális nyilvános vécékben mérkőzik meg: rasszisták, liberálisként besorolódottak, zsenik és ostobák, demagógok, kétbites véglények, vagy dölyfös díszmagyarok), a politikus Cosa Nostra, hogy az ingerküszöb feltornázásaként mi férhet még bele, szappanért lehajoltatva és a seggünkben két kézzel kotorászva mekkora fájdalmat viselhetünk még el (akármekkorát, nincs végpont). És opció nélkül bármit lehet. Az „ellenzék” gyógyíthatatlan impotenciában szenved, amikor meglátom, hallom a híradóban Kunhalmi „Ez elfogadhatatlan!” Ágnes, vagy Tóbiás József tőmondatok szintjére redukált műfelháborodás reflexióját az aktuális kormányzati korrupciós pofátlanságnál, már tudom: semmi remény és ezek tettestársként direkt erre játszanak. Teljesen nyilvánvaló, hogy a pisameleg vízben szívesen lógatja lábát az egész ország – inkább. Bármilyen más demokráciában kő kövön nem maradna, ami máshol utcai riotból kiinduló forradalom, Magyarországon csak fejcsóválás, homlokráncolás, enyhe rosszallás, néhány fős nevetséges ál-tüntetés (például az Orbán rezidencia előtt az Együtt demonstrációja, 2013-ban), infantilis ellenplakátolás.

Már csak remélnem kell, hogy a következő választásokat követően legyen végre hivatalos a jobboldal (& ájtatos keresztények) és a Bocskai mellényt húzott szélsőjobb koalíciója. Nyíljon hát meg a pokol legmélyebb bugyrait feltáró új teleportkapu!
Főnixként éledjenek újra régi hagyományok, majd rögtön ötvöződjenek újakkal, lehessen majd ülni kmk-ért, hogy a kopasz negyvenkilós gyerekek/a pirospozsgás sörhasú puhányok belekóstolhassanak az általuk oly' áhított militáns feelingbe, hogy méltóképpen kiszéledhessen a közrabszolgamunka-program, hogy letépett széklábakkal, vasrudakkal verjenek agyon a lincselő B-közép falkák mindenkit, aki bármilyen szinten más, aki nem tudja, nem képes kellőképpen reprezentálni a nagy nemzeti életérzést – bármit is jelentsen az.
Aztán, amikor bugyogva-forrva örvényként süllyedt el a teljes magyar társadalom az izzó gyűlölet lávatengerében.. nos, talán akkor, megszűnik a közösségi oldalak parttalan ostobaságaiban pancsolás, a fotelforradalmárnak álcázott, valójában „homokba dugom a fejem” hozzáállás, a kibaszott közöny, össznépi gyávaság (hungarikumabb mint a gulyás).

Talán itt is csak úgy születhet új, ha előtte minden elpusztul.

Az objektív statisztikai adatok fellegvárában (KSH) mostantól nem számolják a létminimumon élőket (valahol 4 milliónál akadhatott ki a műszer). A hír nem lett megfelelően kommunikálva a nép felé. Ez így szar karcos, megkísérelek segíteni:

A nemzetiszocialista határvédő hun íjász-harczos karakterünk mérgezett nyílvesszőt röpített a létminimum délibábjának horpadt mellkasába! Halálos találat volt ez, egyenesen a démon szívét érte. Büszkén jelenthetjük be: A szegénység felszámolásra került hazánkban!

Tegnapi téboly: Épül a határzár, az újragondolt kínai nagy fal 4 méter magasan, 175 kilométer hosszúságban, az észak-afrikai spanyol enklávék határvédelmének legbarátságosabb elemét (ott sincs kolbászból a kerítés) beillesztve: drótkerítés változatban.
Még alig küldték vissza néhány ezren a nemzeti inzultáció lófaszrajzokkal megbecstelenített kérdőíveit, máris elkezdődött a közpénz plakátháború, polgári engedetlenség jegyében még át sem festékszóró sprayezték a letegező, félkilátójeles mondatvégű humanitárius életérzéssel átitatott üzeneteket, máris bejelentették egy magyar-szerb határzár építését. Ki képes itt már épkézláb, vállalható teóriával szolgálni, saccolni, hogy végül mivé is kulminál a Fidesz ellenség-keresési random generátorából kidobott „hadban állunk Eurázsiával” orwelli alapvetés, a nagy honvédő hidegháború?

A kormány rátalált egy újabb bőséges tartalékkal rendelkező pénzes kútra (Habony-művek szép munkát végzett a vízér pálcával). Annyi feltételezhető, hogy a drótkerítés felépítésével megbízott kivitelező cég ezúttal nem a Közgép lesz és hogy aranyos kisvasút és modern ledvilágítás is szükségeltetik, végig, 175 kilométeren – utóbbi csak a menekültek magyar munkahelyeket elfoglaló bevándorlók=terroristák könnyebb távcsöves puskás becélzása miatt, az előbbi pedig A-ból B-be eljutni, a királyi tévé legendás élőkapcsolásaihoz.    
Bár ez nem cél, de büdzsékímélőbb megoldás lenne drótkerítés-szörny helyett az Alien 2 című sci-fi, horror automata őr-gépágyúinak felállítása a magyar-szerb határhoz, egyetlen neonmellényes közmunkás (természetesen csak az „Újra tanulok” program keretében indított gépágyú karbantartói OKJ-s képzést elvégezése után) elég az üzemeltetéshez, az időnkénti lőszercseréhez. És így two in one a halálbüntetés visszaállítására jelentkező igény is kielégítésre kerülne. (Már csak a méltán híres gasztrokultúránkat kéne behívni az egyenletbe, például magyar televízió bűnevője, Borbás Marcsi is szerepelhetne valamilyen helyszíni főétkezés apropójából, ez a részlet még kidolgozás alatt áll.)  

Változatlanul fenntartom a konteo-gyártás jogát, vagyis hogy a figyelemelterelő műbalhézás és a többlépcsős lenyúlás-hegyek mellett a „Gyere haza fiatal” szlogen ettől a ponttól fog transzformálódni egy külhonban meghirdetett „Toloncold vissza a fiatalt” program jelmondatává. A külföldi sajtó mindenesetre nem éppen pozitív hangvételben nyilatkozott a dologról (érthetetlen).

[A szarkazmus kapcsolóját OFF-állásba állítva] A rezsim megoldása söröskrigli egyszerűségű és így sokan máris a kemény riposzt reményében visszhangozzák a „gyűlölünk mindenkit” hozzáállásból leszűrődő egyetlen tanulságot: "Ha annyira együtt éreztek a menekültekkel, akkor fogadjátok be őket az otthonaitokba!" Demagóg és szélsőjobbosan ostoba, afféle turbómagyar pólószlogen, egy gyenge fing a szélben.
Érvelési hiba, analógiát is tudok hozzá: mintha egy közlekedési baleset sérültjének nyílt lábszáltörését nekem kéne helyre raknom, ott az autópálya aszfaltján, függetlenül attól, hogy nem vagyok orvos – ha már ennyire zavar mások szenvedése.
Tárcsázom a mentők számát, de nem az én dolgom a műtét elvégzése.

Egy időhiányra hivatkozó, 444.hu-s kommentárokból összevágott jegyzetféle.

A száz százalékban rendszer-kompatibilis Omega együttes hétvégi koncertestje semmiképen sem értelmezhető pusztán ártalmatlan zenei élményként, esetleg zenebarátok, szoftrockerek nosztalgikus nagytalálkozójaként.

Kóborék és a 2015 forintos jegyárat befizető, önnön magát beatnemzedékként definiáló közönség sem bújhat ki a felelősség alól. Mihály Tamás basszusgitáros az egyetlen kivétel, hiszen ő pontosan az ügy politikai vetülete miatt mereven elzárkózott, hogy Felcsúton zenéljen. Az O.V. portájának tőszomszédságában megtalálható, Ceausescu-érát idéző fedett sportlétesítmény aka kolosszeum egy teljesen szükségtelen, mi több felháborító közpénzköltés (mellőzzük a kötelező kormányzati bullshitet miszerint milyen kasszákból lett finanszírozva..) végeredménye és mindez most épült 2014-ben, egy állítólag demokratikus társadalomban.

A Kedves Vezető személyes preferenciájáról van szó. A cél a hobbi, azaz a tökmagköpködő futball kultusz erősítése és így a Pancho aréna igencsak szimbolikus jelentéssel bír: tudtommal ezúttal sem az évek óta pengeélen táncoló magyar egészségügybe lapátoltak pénzt, és nem is az oktatásba, stb.

Az Omega (szalon-rockzenekar) – és a többi, évente megrendezésre kerülő „utolsó” búcsúkoncertek bevételeiből dúskáló nagy öreg – minden rendszer hátán/mellett vígan megélt. Így hát tőlük nem is vártam mást. Sőt, kiélezett versenyeztetés lehetett a régi bútordarabok és az újabbak között, talán az Orbán királyi család zenei kiskedvenc háziállata Ákos (a magyar művész panoptikum Depeche Mode mintájából kiöntött furcsa viaszszobra), grátisz bevállalt volna egy kellőképpen transzcendens dalszövegekben megmártogatott felcsúti koncertezést az Omega Oratóriuménál is jobban túladagolt látványelemekkel, lézershow-val, villogóbb stroboszkóppal, töményebb füsttel.
Persze semmi bajom a prostikkal és attól függetlenül, hogy én nem vagyok az és személy szerint nem veszem igénybe a szolgáltatásaikat megértem, ha valakinek ez az út lett kijelölve, ha gyakorlott lotyó lévén a kellő síkosításról már előre gondoskodva, jó mélyen behajol, mert ahogy mondani szokás: Mocskos meló, de valakinek ezt is meg kell csinálni.

Kóborék csak hozták a papírformát – kevésbé szofisztikáltan fogalmazva – akár szó szerint értendően, hiszen egész biztos kellemes vastagságú bankó-kötegek estek le, hogy most az orbáni rezsim által kijelölt (új)fővárosban játszották az ezúttal (igényeknek megfelelően) szakrális töltettel ellátott nótáikat, persze azért a Gyöngyhajú lány sem maradhatott el..

Lelke rajta aki bármiféle asszisztenciát nyújtott ehhez a szombat estéhez, nálam ez elvi kérdés, akkor sem tenném be a lábam a Pancho arénába ha a Rammstein lépett volna fel, nemhogy a Kóbor..