Optimálisnak induló, erdei kis házas hétvégézés válik szabvány pokollá. Krízishelyzetben nem működő telefonok, szabotált családi terepjárók, idegesítően vinnyogó kiskorúak, és a túltolt trendi feminista lila faszomságok mint: végjátékra felkeményedő női hősök egyedülálló-formabontó (nem) horrorja. Kabátgomb szemekkel meredtem a képernyőre. CSAK Carpenter '78-as Halloween-je óta van velünk a sztori az amcsi kisvárosi idillt baltával/konyhakéssel/láncfűrésszel szétszabdaló maszkos őrültekről. He's Out There zsáner legalaposabb darabjai közül való, slashert nyomokban sem tartalmaz, mindezek tetejébe dögunalmas kliséhalmaz, kiszámíthatóságában a 'Vajon melyik gázszerelő nyeri sok milliárdos közbeszerzést' c. megjósolhatatlan végkimenetelű történeteinkkel vetekedik..

Kevin Connolly nevű balpöcs rendezőnek élete szerencséje, hogy Gottit 2002-ben nyugdíjazta a gégerák, különben már halakkal aludhatna ezért nullaszar, számtalanszor csak kibaszott kínok árán követhető, a végjátékban trailer -szerűvé deformálódó, elhadart (tréül vágott, inkompatibilis zenékkel tűzdelt, felületes stb), ócska tévéfilmjéért. 

P.S. most legalább háromszor meg kell néznem a Scarface-t és The Godfather trilógiát zsinórban, hogy helyreálljon a lelki egyensúly.

Nos, talán nem újdonság: Alapvetésként sosem merítek mélyeket a TV trash-reality versenyzések műfajból (haha), de nehéz szó nélkül hagyni a Survivor-t.. ja a műsor leszarós, a cím ami szemet szúróan nagy mellényúlás. Survivor, egy olyan műsornál, ahol mindenféle egzotikus szigeteken, nem a szó nomád értelmében: a 'túlélésért' harcolnak és kap valamelyik kevésbé szoftos (már a többi nyomorúságos testi-lelki toprongyhoz képest) prosztó 20 milkát, hanem infantilis nevekkel csapatokra bontott, óvódás csapatájékokban helytállásért (kötélhúzás, pallón egyensúlyozás, áskálódás). Ha az utca emberét beszívta a celeb vákuum és hezitálás nélkül beáll ebbe a gennyes sorba (amely állati prominens tagokkal bír, holmi Majkákból, Győzikékből, Alekoszokból, Cicciolinákból stb. lett összeadva ez az intellektuális trágyadomb), ahol a kórós extrovertáltságból, bicskanyitogató exhibicionizmusból kovácsolnak tőkét. És ő is úgy dönt, hogy munka helyett, tré tévészereplésekből, társasjátékokból kívánja megalapozni a hátralévő sekélyes, értéktelen, jelentéktelen élete anyagi gondatlanságát, akkor a természetes szelekció jegyében (sőt mintegy elrettentésül, továbbá önfeledt szórakoztatásunk végett) szigorúan játszassák Robinson Crusoe-i szabályok alapján. 3 hét múlva 40 kilósra soványodva legeljen füvet élő adásban, majd delíriumos látomásaival viaskodva bőszen szónokoljon a kókuszdióból kinevezett barátjának.

Két éve nem írod a blogod, akkor mi szolgálhat kellő motivációként a folytatáshoz? Te megszerettél olvasni a közösségi oldalak instant horoszkópjain túl? Én megtanultam írni, neked írni? Időközben korszakváltás történt, javuló tendenciák egységesen? Vagy talán ideje immunitást élvezek mindennel, ami szar és sokkalta szarabb lett, netán egy tömeggyilkos lelketlenségével szemlélem a világnak nevezett illúziót és tehetetlen-közömbös-begyávult lakóit? Nem érzem, hogy sürgősen meg kéne fejtenünk a kényszerességem a világhálós firkálásról szóló fejezetét. 

Bírom, amikor az emberek az állítólagos mélypontot az életükben később úgy mesélik el, hogy „abban az időben úgy tűnt, végleg elnyel az örvény” vagy, hogy „a pokol tornácára kerültem” és ettől marhára keménynek érzik magukat, ijedt arccal tompán révednek maguk elé, próbálnak minél bölcsebbnek tűnni az átvészelt megpróbáltatásoktól, mintha ezer meg ezer apokalipszis sötétsége borult volna rájuk, azzal, hogy kirúgták őket a nyakkendős munkahelyeikről, elhagyta őket valami jelentéktelen kurva, beszart a részletre vásárolt mosógépük. Nos, én önként fejest ugrok az örvénybe nap-nap után, majd fütyörészve mosom fel a pokol tornácát oda és vissza, egykedvűen verem a blattot a többi megkínzott lélekkel, van, hogy unalmamban fel-le mászkálok a legmélyebb szinteket bejárva. És tudom, hogy ez semmi, más elkárhozottak szenvedéseihez képest. Mit mondana az én poklom tornácára, egy afrikai, törzsi háborúkban karját elvesztett éhező ember? Egyébként is mit olvashatnék ki a szeméből, megtört rémültet, vagy ugyanazt a közönyt, ami az én szememben is van?

„Higgyék el, én sem értem, így hát nem fogok tudni racionális magyarázatokat felsorakoztatni, hogy miért nézem időnként. Ezúttal bukolikus hátteret feszítettek ki a marhára irritáló, ostoba kiszavazó show-juk mögé, amúgy minden a régi. Embernek látszó torz lelkű képződmények a 20 milliós fődíj reményében rém egyszerűen, főként büdös kurva anyázva alázzák egymást, miközben a másodpercenként lepörgő szimpátia-mérő számlálóját közös állatsimogatással próbálják feltornázni, bizonyára az évad végiég rejtve marad számukra a megmásíthatatlan tény, hogy nincs kiút abból a lealacsonyításból, amit önmaguknak utaltak ki. Mint mindig. De mit várhatunk? Lassan éhen döglünk a nagy jólétben, itthon esélyünk sincs a nagyszüleink -féle stabil egzisztencia megteremtésére.. Szóval, a békés vidéki díszlet lehetne akár statikus, olcsó filmgyári kellék, hungarocell tehénkével, műanyag trágyadombokkal, kulccsal felhúzható kukorékoló kakassal, nem bír jelentőséggel. Néha kis disznókkal kell együtt hálni? Dézsában fürdeni? Ímmel-ámmal földet túrni? Komolyan, menjenek a picsába! 
Ami pozitívum, hogy halál diszkrét arcok a szerkesztők, illedelmesen kisípolják-elharapják és kikockázzák a káromkodást, sőt a cigarettázást, na nehogy már a tisztelt közönség rászokjon bármelyikre, tényleg alantas húzás lenne annyiban hagyni. A szereplők mély gyűlölködésük közepette egymást cenzúrázatlanul leköpdöshetik ugyan, ez más tészta.
Ha engem kérdeznek, csak azt tudom mondani, hogy a Farm akár egy hatalmas görbelábú szőrös pók a szobám sarkában, annyira undorító, hogy pillanatokra leblokkolok, nem bírom levenni róla a szemem, ahogy lefújni rovar spray-vel sem, valósággal hipnotizál a látványa. Bár belegondolva nem a legszerencsésebb a példa, a madárpók egzotikus szörnyetegnek számít Kelet-Európában, a Farm pedig a nívótlanságunkhoz képest is végtelenül nyersnek, inkább hasonítanám egy sistergő lepisáláshoz a peremkerületi gangos romház harmadik emeletéről. Ismétlem: Engem a tájszólással nem lehet megtéveszteni.
Na mindegy, ettől függetlenül nem tartom magam megrögzött trash-reality nézőnek, tv távkapcsolós random szörfölések közben el-elkapok pár percet. 
Hogy rendszeresen? Nos, a sorozatfüggőségem ennyire azért nem súlyos stádiumú.”

Részlet egy tv-addikciós önsegítő csoportban elhangzott vallomásból.

A feledés jótékony homályában lassan tovatűnő Szepesi Nikolett sziluettje ismételten határozottabb kontúrt kapott. Szepesi a celeb medence rajtkövéről a heti slágerügy szartornádójának centrumába hihetetlen jó időzítéssel fejest ugorva, varázsütésre transzformálódott közmegvetés tárgya gusztustalan swingerklub ribancból, a honi vízi világot lándzsával döfködő fürdőruhás amazonjává. Megindító beszédet tett közzé saját közösségi oldalán, ahol az úszókat ért erőszak elleni gigászi csata fontosságára hívta fel a figyelmet, sportszakértői 's egyben lélekbúvár írásában némileg promóciós jelleggel megemlítve az elmúlt évek legnagyobb horderejű irodalmi alkotását, saját önéletrajzát – záró gondolatként beleszőve miszerint ezentúl inkább munkából fog megélni egy újabb folytatás lehetőségét is.

Úgy látszik Szepesi Nikolett rövid távú amnéziával küzd (a mívesen kidolgozott irodalmi ékkövekre áhítozó műgyűjtők szerencséjére a szopások és baszások taglalásánál nem hagyta cserben emlékezete). Ugyanis a néhány éve íratott, pornográf stílusjegyekkel beárnyékolt botránykönyve nagy százalékában jelentős hangsúlyt fordított arra, hogy a legalsó ligában játszó bértollnoka lehetőleg minél plasztikusabban, jóllehet a felesleges romantikus költőiséget mellőzve az alantas tevékenységek, testi szükségletek szintjére redukálva ábrázolja a főszereplővel megesett önkéntes szexuális aktusok milyenségét, gondosan strigulázva a résztvevők (férfiak, nők vegyesen) nem éppen csekély számát – amely Nikolett életkorával még akkor sem lehetne egyensúlyban, ha a pattintott kőkorszak óta igyekezne könnyezésre bírni azt a bizonyos félszemű kígyót. A sportkarrier vs. molesztálás összefüggései ugyan érintve lettek a fergeteges műben, de erősen kérdéses, hogy az „akartam, hogy kielégítsenek. Ketten, hárman, akár hatan is” illetve „minden irányba pucsítottam” és „Immár követeltem, hogy f….k legyenek a testemben” vagy „szopogattam egy ismeretlen férfi p…ét, miközben egy másik teljes erőből k…t, a harmadik pedig a fenekemet izgatta az ujjával„ őszinte kitárulkozások mennyire teszik hitelessé magát a személyt, mármint nemi erőszak kérdéskörben.

Feltéve, ha valaki egyáltalán Szepesi véleményére lenne kíváncsi ezek után.. Erről az egészről ugrik be, amikor Anettka a stúdióban gyakorta alul öltözve, bőrbikini szerelésében, olyan formán széttárt lábakkal, hogy három nőgyógyász is kényelmesen elfért volna a pinájánál, az egyetemi diskurzusok legszédítőbb mélységeibe kívánt aláereszkedni a betelefonáló nézőkkel folytatott csevegések decens kötélhágcsóján aláereszkedve. Majd adásról-adásra mindjobban meghökkenve próbált pókerarcot ölteni, amikor az élő kapcsolásokban a nézők igyekeztek kimeríteni az összes létező szlenget és rokonértelmű szót ami a vele és a kurvasággal kapcsolatba hozható volt.

Most egy kilengéseire határtalanul büszke kurva tényfeltáró őszinte vallomását várja remegve az ország, méghozzá úszószövetség és erőszakbaszás hasteggekkel.

A végére kis házi tipp játékkal készültem. Ki lesz a következő tisztes polgár akiről kiderül, hogy (nemi) inzultus érte a munkahelyén, majd önérzetes ember lévén maga utalja ki a kénköves pokol lángoló teleportkapuját egykori kenyéradó gazdáinak: A; Frank Gun, B; Cicciolina, C; Emanuel, D; de Sade márki?

Manapság elég a történet gyártáshoz épkézláb koncepció hiányában a legújabb (és régebbi) sikersztorik palettájáról felkenni minden színt, majdcsak lesz belőle valami – főleg, ha rátenyerel a filmipar. A szájszervet megrágás nélkül elhagyó, gyomortájékra legyömöszölt mainstream blockbusterekből összegyurmázott (van itt mindenből, Twilight, Maze Runner, The Hunger Games, 's a többi népszerű fos, számolja össze aki tudja..) émelyítő egyveleget persze kiveti az emésztőrendszer. A WC-csészébe sugárban beleokádott katyvasz ezúttal Az ötödik hullám -néven merült alá a fajansz örvény toalettkacsával habosított örök mélységébe. Bár nem teljesen jogos a kirohanás, hiszen még az említett pisa-langyos alkotások sztori alapjai is irodalmi Nobel-díjasnak számítanak az utóbbi illogikus lázálom -szerű mozihoz képest. The 5th Wave esetében még az sem minősülne váratlan fordulatnak, ha a készítői/írói team (is) kiskorú fiúcskák és kisleányok viháncoló forgatagából állt volna össze, csakúgy mint a szereplőgárda: ezt a sci-fit zsírkrétával rajzolták fel a játszótér betonjára.

Egyedül úgy tudom elképzelni, hogy a moziplakáton a cím fölött vastag kírásban figyelmeztetik a gyanútlan publikumot: Csak 10 év alatti gyerekeknek és/vagy súlyosan értelmi fogyatékos felnőtteknek!

p.s. ha és amennyiben eme groteszk mozgóképnek alapot szolgáltató könyv formájú plágiumgyűjtemény csak fele ilyen bűnszar, úgy Rick Yancey kisstílű irodalmi zsebmetsző tartózkodási helyére kilőtt interkontinentális rakétákat tekintsük visszavontnak – vagy legalább a felét, a harminc darabból tizenötöt.

10/0

Két közmunkás az egy boldog ember.

Az emberi százlábú, a tömegek idiotizmusának bűzös gennylevét verejtékező massza, önállóságát levetkőzve, a kollektív tudattalanság kecsegtető ígértéért cserébe olvadt ezé a bizarr egésszé és választotta az önkéntes rabszolgasorsot végzetéül. Hétfőtől-péntekig a harcvonalak mellett meghúzódva szemlélem ennek a halálraítélt groteszk lénynek szánalmas agóniáját, elborzadva figyelem, ahogy kedélyes hajótöröttként harsány nevetésével kísérve hánykolódik a parttalan ostobaság éjsötét óceánján. Intrikus sejtjei egymást elpusztítva villódzó neonreklámjukkal hirdetik a koncepció alapját képező fals szlogent: Együtt szenvedni jó! (ki tudna ezek után ellenállni a kísértésnek?) Maga a megelevenedett borzadály, a nem illeszkedő puzzle-darab az univerzum kirakós-játékában, kozmikus szemét amit az anyatermészet végül ki kell, hogy vessen önmagából. A legutolsó, 'jelentéktelenebb a jelentéktelennél' baktériumnak nagyobb létjogosultsága van, mint a munkahelyi közösségként egyesült, lelkét elvesztett emberrakásnak.