– Megszakítjuk adásunkat, most kaptuk a hírt, hogy bombatámadás történt a brüsszeli repülőtéren és ezzel szinte egy időben a metróvonalon is. Brüsszelből élőben jelentkezik kollégánk, Csics Karcsi – Szevasz Karcsi, Szervil István vagyok a budapesti stúdióból, mi a helyzet nálatok Brüsszelben? Igaz, hogy a brüsszeli vezetés felkészületlensége és hanyagsága szoros összefüggésbe hozható a háttérhatalmak kapitalista karvalytőkéjével irányított várost ért migráncs-terrortámadásokkal?
– … Semmit sem hallok és legfőképpen nem látok, vagy értek Pista!
– Igen, hát a technika ördöge, később visszatérünk. 
– Közben a stúdióban már itt van biztonságtechnikai szakértőnk Pojác Aladár aki beszélni fog az iszlamista migráncsok további radikalizálódásáról, illetve az Európai Unió és a gyurcsanyista-sorosgyörgyista szocialisták okozta káoszról ami a intergalaktikus világháború kitörésével fenyegeti a tejútrendszert. 
– Jó estét kívánok! Biztosíthatok mindenkit, hogy a szocialisták kottafüzetéből játszó Brüsszel tétovázása miatt kialakult helyzet válságos, nagyon-nagyon komoly és igen aggasztó. Ezzel a támadással immáron maximális szintre lépett a terror riasztás. Halvány narancssárgából, előbb sötét narancssárgába, majd vérnarancs színűre váltottunk át, ami a nemzetközi gyakorlatban annyit tesz, hogy katapultáló Gruppen tipusú vadászgépekkel kell megelőző csapást mérni a fővárosra, mégpedig a világ minden országában, mára bárhol beépült migráncs-terrorista sejtek rejtőzhetnek. Továbbá hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy orosz titkosszolgálati források megerősítették, hogy alufóliából készített fejfedőkkel a lakosság könnyen kivédheti a Brüsszelből kilőtt káros sugarakat amelyekkel a remek közhangulatot és a jól teljesítő magyar gazdaságba vetett hitünk rendíthetetlenségét próbálják megsemmisíteni. A blogomban minden információ megtalálható, átutalással már 500 forintért letölhető a Boci csokoládé papírjából elkészíthető CSECS, vagyis a Családi Elmevédő Csákó tervrajza és ahogy a múltkor a vidéki művelődési házban tartott előadásomban is elmondtam, nagyon fontos, hogy...
– Őő, köszönjük.. Most visszatérünk újabb élőkapcsolással, Karcsi már Budapestről közvetít. Jól látom Károly, éppen egy tank tetején ülsz? Ez izgalmasnak tűnik!
– ….. Tessék?
– Az élő adás varázsa ugye, elnézést kérünk nézőinktől, Csics Karcsi nem hall minket. – Károly hallasz minket? Mi történt nálunk a fővárosban? [a válasz statikus zaj, népzenével keveredve].
– … Szerbusz István, üdvözlöm a kedves nézőket! Már a sarkkörhöz közeli hangulatos jégkunyhómban ülök nem éppen olcsó Billionaire Vodkát kortyolgatva, ne tudd meg.. a Jegesmedve Foci és Fókazsír Csapoló Fesztivál Világnapjának résztvevői is Brüsszel trehányságáról és a jól teljesítő magyar gazdaságról beszélnek. De nemrég valóban egy tank tetején ültünk a magyar terror elhárítás vezetőjével. Történelmi pillanatoknak lehettünk tanúi, amikor úgy tűnt, hogy a PECH harckocsija váratlanul meghibásodott a ferihegyi úton, a ravaszul forgalmi dugónak álcázott akció közben a PECH-esek előállítottak a feltorlódott autósorból egy elképesztően veszélyes cigarettacsempész migráncs-terroristát, Lakatos Nitendo Máriót, akinél a lefoglalt tárgyak között olyan koncentrációban volt jelen a méregerős ukrán dohány és a gyanúsan olcsó öngyújtó töltőgáz, hogy ezzel a mennyiséggel bárki könnyen nukleáris piszkosbombát készíthetett volna, akár otthon.
– Folytatjuk. Kapcsolódó színes hírek a nagyvilágból; A bolygónkat ért legmegrendítőbb támadás arra ösztönözte internetezők millióit, hogy a közösségi oldalakon a francia profilkép zászlók mellé most bevágják a brüsszeli zászlócskát is, így tiltakozva a fokozódó migráncs-terrorizmus ellen, egyszersmind mély együttérzésüket fejezve ki az elhunytak hozzátartozói előtt. Megható pillanatok ezek. Je suis Brüsszel!

1 héttel később
...

– Karcsi a halódó nyugat viperafészkében, Amerikában van és a brüsszeli robbantásokkal kapcsolatos tűzforró értesülésekkel szolgál önöknek:
– Jó estét… kzshh Csics..zssz.. Ka.. Éppen a Nagy Alma egyik légkondicionált, plazmatévés szállodai lakosztályának a jakuzzijában ülök közpénzből és higyjék el remekül szórakozom, remélem látnak és hallanak.. kzssksk.. az előbb chateltem egy itteni honfitársunkkal, aki elmesélte, hogyha.. kzskk.. ha nem állna orvosi kezelés alatt a tömegközlekedési fóbiájából kifolyólag, és nem New Yorkban élne immáron tizenöt éve, akkor ma ő is a brüsszeli áldozatok között lehetne. Jobb nem belegondolni.. kzsshsj.. Megrázó történet.
– Köszönjük Csics Karcsinak, a száz megbites internetkapcsolatok stabilitása és a jól teljesítő magyar gazdaság ereje legyen vele! Haladunk tovább: A Nemzeti Igazmondó és Statisztikai Hivatal legújabb jelentése alapján a magyar gazdaság tovább erősödött az elmúlt negyedévben, már olyannyira erős, hogy Brüsszel megvádolta országunkat, hogy
országunk vezetése bizonyára szteroidos kúrával bírta mind jobb és jobb teljesítményre a dübörgő éllovas magyar gazdaságot, amit maga személyesen Kormány Viktor határozottan visszautasított, továbbá biztosította az irigységtől fuldokló Brüsszelt és a hazai gyurcsanyista-sorosgyörgyista-szocialista pedagógus-manipulátorista továbbá liberálidiótákat, hogy csak némi pirosarany felhasználásával élénkítette az egyébként is jól teljesítő dübörgő tündérmesékbe száguldó gyorsnaszád magyar gazdaságot.
– Ma délután bombamerénylet rázta meg Pakisztánt, egy játszótérhez közel történt a támadás, hatvanan haltak meg, többnyire gyerekek és nők, a sérültek száma több száz fölé tehető. 
– Nemi erőszakra készülő migránshorda zajára ébredtek az Felcsúti Kolbász és Mangalica Fesztivál napján a békés világváros lakói, a PECH már Felcsúton van, tudósítónk űrsiklója pillanatokon belül visszatér a tévécsatorna "A Makovecz stílusú kazánház felavatása a Marson" című, minden eddigi nézettségi rekordot megdöntő élőképes expedíciójáról, így hamarosan tudjuk kapcsolni a helyszínről:

Az önkéntes munkahelyi besúgó a munkáltató hűséges ölebe, jutalomfalatok nélkül (igazi kisigényű jószág, de erről majd később) is felizgulva várja, hogy reggel a főnökfasz családiház értékű gépjárműve betolasson végre a parkolóba, olyan izgatott ilyenkor mint egy kis tüzelő pincsi. Az irodaépület előtt toporogva hagy pontosan 10 percet arra, hogy Mr. [hivatásos] Tótumfaktum kényelmesen elterpeszkedjen a forgószékében, kitöltse magának a forró kávéját, belepottyantson két kockacukrot (minden formalitást, mániát kívülről fúj, egyébként meg röntgen szeme van) és csak utána tuszkolja be magát a résnyire megnyitott bejáraton, kezében a sapkáját gyűrögeti, az íróasztalon áthajolva alázatos hangon suttogja az atomóra pontosságú jelentéseket, előző nap ki nem vette ki a részét a számára kijelölt dicsőséges tevékenységekből, ki, mikor, hogyan távozott előbb (!) a munkaterületéről.
A munkásosztály Splinter Cell-je, árnyékokban lopakodva kémleli kollégáit, mobiltelefonja kamerájával rögzíti az illegális cselekményeket, a misszió sikeréért sokszor kénytelen komolyabb áldozatot hozni pár – hason kúszás közben – tenyérbe fúródott királyakác tüskéje okozta fájdalomnál. A legrázósabb bevetéseken embermaszkot hordva, haverkodó hátlapogatással és űberlaza munkahelyi szlengekkel biztosítja róla a megfigyelendő célszemélyt, hogy itt aztán akkora összetartás vala, hogy Aprjafalva lakóinak történetét erről a brigádról mintázták és ő ennek a nagyszerű közösségnek oszlopos tagja, mindenki spanja, hogy őt aztán magasról nem érdekli, ki, mikor, miért, hova. De a beszélgetőpartner üljön is le nyugodtan. Mit üljön? Feküdjön, egyen-igyon-mulasson; kávét-üdítőt-kőbányait hozzon e? És lehet menni haza nyugggibaaan, tőle nem kell beszarni, hiszen ő maga is trükkös gyerek, lelépett a múltkor délben, becsszóra, közben kacsingtava odasúgja, hogy „F-el azé' jobb vigyázni, más mint mink' állítólag köcsög vamzer!”.
Ez a halvány barnás folt az élet alsónadrágján a kém tevékenységért nem szakít semmiféle anyagi bónuszt, ha tehetné sem kérné, a spicliséggel járó behízelgés borzongató öröme és mások szenvedése amit fizetőeszközként elfogad, az „utolsó tisztességes munkaerő” címmel magát kitüntetve úgy lóg meg a munkából, hogy a többiek lógását figyeli. A lógásspecialista. Ő így ússza meg.

Azt hiszi egyedüli példány, miközben milliószámra található, klónozva van, jelen mindenhol, ahogy a munkahelyeden, úgy a szomszédodban is lehet egy-egy, csakúgy mint a boltban, postán, az utcán szembejövő öreg néni kedves mosolya mögött megbújva. Leszarják mennyit keresel, az sosem lehet elég kevés, az életed add érte, minden maradék idődet, lényeg, hogy gyötrődj mint egy börtönlakó, ők akkor boldogok. Már nem maradt nekik semmi más.

A SAUL FIA A LEGJOBB FILM KEREK E VILÁGON! SAUL FIÁVAL VÉGRE CSÚCSÁRA ÉRT A FILMMŰVÉSZET, INNENTŐL NINCS ÉRTELME FILMEKET KÉSZÍTENI, A TÖBBIEK MEG SEM KÖZELÍTHETIK NEMES JELEST ÉS A SAUL FIÁT!!4 A SAUL FIA AZ ÖSSZES MŰFAJBAN PÉPPÉ VERI A VALAHA VOLT LEGJOBB MOZIFILMEKET, DE MINT A HUZAT!!!!!! NEM A SAUL FIA SZÓL A HOLOKAUSZTRÓL, HANEM A HOLOKAUSZT SZÓLT A SAUL FIÁRÓL! MINDENKI A SAUL FIÁRÓL BESZÉL!! MINDENKI A FILM ELKÉPESZTŐ SIKERÉT ÜNNEPLI A BOLYGÓN! HA A GECI HITLER LÁTTA VOLNA A SAUL FIÁT, EGYBŐL ÁTTÉRT VOLNA A ZSIDÓ VALLÁSRA – IGAZ AKKOR MOST NEM IS LENNE MIRŐL BESZÉLNÜNK ÉS ÍGY SAUL FIA SEM LENNE, AMIRE JOBB NEM GONDOLNI, DE MOST KOMOLYAN!! EGYÉBKÉNT FELBOLYDULT AZ EGÉSZ INTERNET, MERT MINDENKI SAUL FIÁRÓL BESZÉL! SAUL FIA MEGMUTATJA, HOGY HOGYAN MARADJUNK EMBEREK ZEMBERTELENSÉGBE'!!!!!! SAUL FIA TEGNAP OSZKÁRT NYERT, DE AZ TISZTÁRA SEMMI, MERT MINDEN MÁS DÍJAT BESÖPÖRT MÉG MELLETTE – MEG FOG IS!!!!44!!!!!! HOLLYWOODI SZTÁROK KÖSZÖNIK MAGYARORSZÁGNAK A SAUL FIÁT! ORBÁN VIKTOR KÖSZNI A SAUL FIÁT!4 

Hollywood szuperművelt krémje köszöni szépen Magyarországnak a Saul fiát, egy olyan országnak, ahol 44-ben (puskalövés nélküli) német megszállás idején már-már önkéntes alapon talán a legocsmányabban, legalávalóbban, legszorgalmasabban irtották a zsidó lakosságot. Egy jól időzített holokausztfilmmel minden meg van bocsátva, elismerten és híresen emberséges nemzet vagyunk/lettünk, joggal dagad a mellünk a büszkeségtől. Orbán is köszönte személyesen, éppen ráért jóllehet jelenleg sok a dolga, bocs.. a vezír migráncsot üldöz.

Egynéhány, a késő esti műsorsávba beszorított produkciót leszámítva (Házon kívül, Magyarul Balóval) az RTL klub kínosan ügyel rá, hogy csak talpalatnyi helyet kínáljon fel a valóságból, este hatkor egyórányi keserű tényállást, hungarikumot mér a nézőknek, nem többet, ami az állami szektatévé abszurditás-dilettantizmus kettősétől fulladozó hazugsággyárához és az immáron szintén orbáni marok mohó szorításában lévő – egyelőre – mértéktartóan kormány seggnyaló TV2-höz képest túlcsordulóan sok, egyébként édeskevés.
A különbség ezeken felül annyi, hogy az RTL nem a mucsai jólét szinonimáiként szerepeltetett kolbászfesztivál-utcabál-disznótoros-falunap szériákat pörgeti orrvérzéséig. A saját hájukban dúskáló ősmagyar módos paraszti létezés helyett másik égtájakról importált (a pezsgőhabos) burzsoázia prezentálása/elfogadtatása a (másodlagos) küldetés. A valóságshowk bekamerázott zuhanyzóiban nagyokat szopó plázapicsák, önérzetes ex-pornósok, házi gyártmány trash-reality celebek, hangsúlyozottan szépreményű színésznőcskék, méregdrága szmokingot húzott focista piperkőcök, az éves karaoke bajnokságokat kötelezően nyerő (túléneklő) cigánysor és naná a beltenyészet tévés réteg tonnányi csirkemellet és koktélrákot büszkén a bendőkbe lejuttató Oszkár-bulijáé a vezérszerep a csatornán. Azon a kereskedelmi tévéadón, pontosabban azon a műsoron belül, ahol az ország megboldogult nagy-nagy mesemondójának kisleánya kényeskedve önti ki személyisége.. bocs: tehetsége gyűszűnyi űrméretű tartalmát a képernyőkre, talán meglepő, hogy Adát leváltva még lejjebb és lejjebb lehetett fúrni a sártekénk középpontjához vészesen közeledő színvonalban. Végül nagyot koppant az ásó és így a „csajos-pasis” bulvár agyhalált lábon kihordott szubkultúrára építő [affektálva] 'Sztori Eksztrával' most végre-valahára mindent megkaphatunk Szabó Zsófi művésznőtől amit a színjátszásról/belelőképességről, illetve a valódi értékekről tudni érdemes olyan – a világ legcselesebb műsorszerkesztőinek zsenialitását dicsérő – blokkcímket hozzánk vagdosva mint a „váratlanul-vágatlanul” (eme nyiklő-nyakló rímelés közben, ha a büszke beképzeltségtől ordítani kéne, akkor Zsófi a stúdióból felkiabálna a Mt. Everest halálzónájáig, vagy akár galaxisokkal távolabb is), de szerencsére Sz. Zs. azonnali fa testápolós kezelésért könyörgő jófejségnek álcázott dölyfös affektálásán kívül mást is tartogat a csatorna megvételre a többnyire hazai altágberekből luxusozó publikumának. A reklámokban gyémántokat potom negyedmilliókért, és az esti Fókuszban a barnítókrémes tangássegg-mutogató testépítők bámulatra méltó életformáját, vagy egyszeri, ámde határozott rábólintást a hazai futballista hímringyók havi többmilliós csúcsfizetéseire, és akinek ez nem tetszik az irigy kutya (bújj a lyukba.. ez lenne a szint, alighogy cizelláltabban van megfogalmazva tartalom).

A hülyére vett néző meg kapkodhatja a fejét, nyálat csorgathat-fulladozhat felváltva, a finom bulvár kaviár látványától és a híradó által odatolt napi ürülékhegy orrfacsaró szagától megszédülve, öklendezve a groteszk művalóság és az igazi okozta baszott gusztustalanul felemás helyzettől.

Meglepő, de a 30 évvel ezelőtti faék egyszerűségű öntőforma ismét használatban van. Sanszos, hogy a bárgyú sportfilmek reneszánsza a következő a világunkat sújtó tragédiák közül, ijesztő előjel, hogy ugyanaz a kollektív üdvrivalgás kíséri a százszázalékos kiszámíthatóságot, a giccs mázával bevont sablonfilmeket, mint anno a VHS korszak hajnalán.

A konvencionális bokszolós/focis/rögbis/hokis stb. fröccsöntött sportblődségekbe drótozott tipikus a-b-c szakaszokat a nézők már kívülről fújják, igazi férfiaknak szóló filmipari termék (ezt inkább írjuk fel a többi mácsó kellékhez: rekesz sör, pornóújság, márkás eldobható borotva, kiadós zabálás utáni velőtrázó böfögés, sportdráma) nem létezhet nélkülük, biztos ami biztos azért elevenítsük fel az alapokat:
A, a leendő bajnok, a fel nem ismert tehetség, csak egy jó trénerre van szüksége a sztori elején.
B, az ugrálókötelezés és elszánt árnyékboksz mellé beszőtt kötelező drámai szál, általános műhiszti nagyjából a történet közepén, ahol esélyes, hogy szétfújt kártyavárként borul minden ami eddig felépült (lófaszt).
C, az utolsó 20 perc teátrális jelenetekben bővelkedő végjátéka, a gigászi csata az általában sportszerűtlenül viselkedő/nyilatkozó rendkívül antipatikus főellenséggel, tizenkettő egy tucat élethalálharc, ahol a főhős véres fej-fej melletti csatával vívja ki a szakma és a nézőközönség állva tapsikoló elismerését.

A kritizálásra szakosodott oldalakon az év egyik legjobb filmjének kikiáltott Rocky spin-off Creed sem tartozik a kivételt erősítő szabályok közé (nagy bajban az emberiség), mindössze paraszthajszállal előzte be a (szintén) tavalyi év siralmas Southpaw-ját – Mélyütés, kivételesen a magyar cím a szó mindenféle értelmében találó, teljes értékű önkritika – ami egyébként több helyen eltérve a fenti modelltől is irgalmatlanul pocsék tudott lenni.

A Creed a Rocky epizódok özönvíz áradatának 2015-ös záróakkordjaként készült – remélhetőleg. A főhős, a nehézsúlyú világbajnok Apollo Creed hűtlenségének következménye, a rakoncátlan zabigyerek felnőttként a milliomos örökbefogadó szülő által kínált jólétet, a kecsegtetően hangzó üzletember karriert kerek-perec elutasítva, önerőből próbál rátalálni a családi pályára.
A még hobbistaként lezavart első bunyó máris baljóslatú, ugyanis a mexikói fél-illegális harcok a 'főiskola futballsztárja' -jellegű szereplőhöz egy percig sem illenek. Michael B. Jordan fizikumát tekintve ugyan bármikor elmehetne a 300 című filmbe statisztálni, szálkás izomzata, illetve állandóan zoral arckifejezése ellenére mégis valamiért puha mint a vaj és hát sokszor baromi szarul, görcsölve is játszik. Amolyan ad hominem húzás lenne a rossz szereplőválasztás miatt egyből leszúrt disznóként kivéreztetni a kvázi VII. Rocky -részt, ezért most mondjuk együtt: Nem azért középszar film a Creed, mert egy karakterében totál feledhető kirakatbábút, szerepében pedig egy anyu-kedvence gizdáskodó pöcsfejet avanzsált az unalomig ismételt összecsapása sztárjává, hanem pontosan azért mert már százszor láttunk – szinte – mindent. 
Sőt, jómódú körökben bizonyára azonnal belopja magát a szívekbe a milliomos nevelő mutertól kapott Mustang slusszkulcsát a ringben tétként megpörgető siheder vagánykodása. 
Később ugyan számtalanszor megkísérelik elvenni a dolog élét úgy, hogy kőkemény arcok úton-útfélen szembesítik a főhőst, hogy nem más mint wannabe öklöző, névbitorló stb., ámde az előzmények ismeretében lehetetlenre vállalkoztak a forgatókönyvben (attól még, hogy a bűnös folyton beismerő vallomást mantráz, az elkövetett baltás gyilkosság ténye nem halványul el). Amit aztán később bizonyítóerejű orrbavágással húz alá Balboa azzal mondatával, hogy „csak mi ketten tudjuk min mentél keresztül”. Igen tudjuk. A nyolcévnyi intézeti renitenskedés után egy márványburkolatú kastély-szerű ingatlanban sínylődésen, vagyis a dúsgazdagságon át vezetett a piros bársonyszőnyeges út egyenesen a Michael Bufferrel felkonferáltatott telt házas csúcsmérkőzésig. Persze itt a Creed névvel járó felelősség súlyáról és az ebből fakadó hátrányokról hablatyol a nyugdíjas Olasz Csődör, de akkor is..

Bár kurvára nem lényeges részlet, a Sly formálta elnyűhetetlen titán legalább megteszi azt a szívességet, hogy a shaolini alapvetést, a kiképzésre jelentkező tanonc több napnyi szándékos szopatását a kolostor kapujában, lerövidíti egy viszonylag rövid időintervallumra és két alkalomnyi 'én már visszavonultam & nem edzek senkit' fűzőcske után derekát beadva végre pontozókesztyűt húz.

A Rocky-s hagyományoknak alárendelve magát a lényegtelen szerelmi szál (a fokozatosan megsüketülő énekes csaj csak egy filléres szimbólum, ami rímel a „sose add fel az álmaid” közhelyre) és a legendás utcai futás felturbózott variánsa egyaránt bekerült a filmbe, utóbbi árnyalatnyival más fénytörést kapott a gettós szűrön keresztül, a kapucnisban nagyot sprintelő „Baby” Creed körül crossmotorokkal és quadokkal jampizó fekák együtt, akkora színpadiasságot kölcsönöznek ennek az újraírt jelentnek, amihez képest örökre eltörpül a Rocky IV.- részének a 'szibériai télben fát vágó Stallone VS. modern kondigépekkel és szteroidokkal erősítő Lundgren' vicces momentuma.

A Creed egyetlen blikkfangjaként az öreg edző és a riválisból lett barát sarja vállvetve küzdenek meg a ráknak nevezett kolosszális kibaszással és ez egyértelműen pluszpontként írható a mozi számlájára. 
Ahogy az a ringbe lépése első pillanatától várható volt Adonis „Hollywood” Creed végül abszolválja a maga nem túl komplikált küldetését és kilép apja árnyékából, egyszersmind elfogadva sorsát büszke örököse lesz az atyai hagyatéknak (blablabla), nem úgy mint az író-rendező Ryan Coogler, aki két óra alatt többször is elhasalt a feladattal, hogy egy olyan legendát hozzon össze mint amilyen a Rocky első része volt, vagy legalább méltó legyen hozzá.

10/5

É-vel tegnap hármasunk volt a lottón, nyertünk kemény 1400 akárhány forintot (ünnep van) ebből az óriási összegből zabálunk bent a pékségben. Ez egy kis bolt a 31-es út szélén, teljesen szokványos hétköznapi sütöde, olyan ahol van magas pult is kétoldalt, rajta mini italautomatákkal, megkajálni és kávézni, üdítőzni lehet helyben. Elmélyülten tömöm magamba a baconos-sajtos kiflit, ráérek, "piactakarítás" kódnév alatt fut a mai melónk, ez baszottul unalmas söprögetést takar, viszont semmi többet, a régi háborús alapelv szerint élünk, miszerint a hadifogolytáborból kötelező a szökés, ezért elhatároztuk, hogy már délben meglépünk.
Pont a kirakat üveggel szemben állunk 10/10 pontos rálátással a parkolóra. Csikorogva befékez egy horpadt oldalú verda, nem ismerem fel a típusát, egyébként sem vagyok valami jó ilyen dolgokban – meg abban a percben még le se szarom ezt a kis közjátékot, felőlem a teljes viking flotta is beevezhetne akár. A négy ajtó szinte egyszerre pattan fel, a négy utasból egy picsa, három csávó, cigók mindannyian, hájas disznók kétujjnyi vastag aranyláncokkal, mármint a faszik vannak vágósúlyban és fejtetőig fukszokban. Ez utóbbi – azaz, hogy minden valószínűség szerint hímnemű egyedekről van szó – hamar alátámasztást nyer, mivel ők ott helyben kipakolják a brét és elkezdenek vadul csurgatni az aszfaltra. 
Amint megkönnyebbültek, ketten erőnek erejével tuszkolják vissza magukat az autóba, ami egyből a parkoló aszfaltjáig seggel a túlsúlytól. A legkövérebb tag és a nő elindulnak felénk. Belépnek a pékségbe és a hájas azonnal elkezdi lökni a vakert az eladónak:
– Figyeljé' ide! Van eredeti parfüm hétezeré' adom! Vegyed megfele', olcsó! – ellentmondást nem tűrő hangon követelőzik „pénzt vagy kibaszott életet” stílusban, miközben az állítólagos 'kurvára eredeti' parfümös üveg dobozát lóbálja a levegőben.
– Nincs is nálam ennyi pénz – mondja a pénztáros muff, jól hallhatóan megremeg a hangja.
– Legyen hatezer!
– Tényleg nincs nálam csak pár ezer forint. Most nincs ennyim – fogja szinte könyörgésre dolgot. 
– Akkor öt, de ez az utolsó ajánlat! Adjad amid van, az a foglaló, holnap behozzuk a cuccot!
– Hármat tudok adni, jó? – kérdezi megalázva, leforrázva, megsemmisülve, de legfőképpen behódolva ennek a börtöntöltelék pitiánernek és az utánzat-parfümös ősrégi dzsipó trükknek, amit ez a dagadt fasz a rablás újhullámos feldogozásaként használ éppen.
– Jó. De nincs semmi szarakodás holnap, hogy nem tetszik, meg mégse.. – zoral tónusban nyomatékosít.
– Iiigen – dadogja a pénztáros fiatal csaj rákvörös fejjel.
– Na. Akkor pakoljá be négy szelet pizzát, és négy szelet sajtos lángos-kockát, mivel négyen vagyunk! Majd levonjuk holnap az összegből. 
Az árus csaj fel sem nézve engedelmesen elkezdi bepakolni a kajákat a papírzacskókba.

Amikor a dzsitánó a bejáratból visszagurul, hogy szalvétákat is kiköveteljen négyüknek, végleg tele lesz a faszunk – É-nek a képzeletbeli fasza, nekem meg az igazi faszom – és úgy döntünk, hogy inkább sürgősen lelépünk innen. A piacra visszafelé legalább százor megfogadom, hogy ezt a történetet majd úgy írom meg, ahogy kell, a maga nyers valóságában, ilyen geci tahó nyelvezettel, hogy lehessen érezni, ahogy megrágott és kiköpködött minket a ribanc élet meg minden.
Folyt. Köv.

Mulder és Scully felújított para-nyomozósdija a beleerőszakolt modernizációk dacára mint a Snowden ügy felemlegetése, Google/internet, okostelefon, Uber, szeptember 11, illetve a konteós olvasztótégely, en bloc megmaradt a 90-es évek retrójának. Ami most 2016-ban az első részéig volt relatíve szórakoztató, utána élvezhetetlenül unalmas lett, a tetejébe 20 év távlatából a béna film/maszkmesteri trükkjeivel mára átkozottul ZS kategóriásnak is számít, a kevésbé rejtélyesen hangzó ZS-Akták cím jobban illene a kultsorozat folytatásához.

A 2016-os X-Files nagy blamázsa, hogy valójában semmi sem áll távolabb tőle mint a haladás. Utasellátós édesség, a mi időutazó csokiszeletünk a múltból, ami megfejhetetlen okból ismét kapható. Újra belekóstolva szembesülhetünk az illúzióromboló valósággal: Igen, pont ugyanaz mint régen, most visszagondolva, hogy ez milyen ehetetlen szar! 
Mire a harmadik harapáshoz érünk, már legszívesebben a legközelebbi kukába hajítanánk az egész ócska kis nosztalgiát a maga régi-új bájával: Fox Mulder modern technikák körüli Mr Beanes csetlés-botlása nagyjából annyira értékelhető humoros elemként, mint amikor a közel 90 éves néni élete első teflon edénykészlete előtt tenyereit összecsapva a nagyizsargon legvagányabb dumáját ellőve felkiált „Jé, de muris!” – kedves múltidéző történetként mesélve is mindössze szűk rokoni körben csalhat majd halvány mosolyt az arcokra.

Ugyanez szinte egy az egyben áll az elnyűtt sablonjából kiemelkedni képtelen X-Files miniévadra is: a főcím láttán azonnal ejakuláló keményvonalas fanok előnyben, itt minden hitükre szükség lesz.

„..az amcsik meg húzzanak haza, és elég nagy az országuk ott is vannak furcsaságok, írják meg azokat..”
Részlet egy indexes cikk facebook falára írt kommentárból.

Mindig is rajongója voltam annak az elmaradhatatlan performansznak, amikor rozi házimunka közben matyómintás főkötőben kihajolva a panel ablakán az ly-os hibákkal szétágyúzott tőmondatokat partvisával összekaparászva magyarázza el, hogy hol is a helye az amcsi kutyáknak. A nagy internetes képernyőhöz odanyomva ostoba ábrázatát nézi le a „büdös kapitalistákat” és a 100%-ban amerikai gyártmányú technikai vívmányokból felhasználva minimum kettőt (amerikai találmány internet, amerikai operációs rendszer) szólítja fel az egész nemzetet az azonnali távozásra a bolygóról, ami már önmagában akkora logikai bukfenc, hogy a legnagyobb családi XXXL-es megaburger félbevágott zsömléi között sem férne el kényelmesen.
Élőben változik a felállás. Az idegen nyelven beszélő új szomszédoknak széles mosolyt dobva veri ki a magyar lakosság naponta kétszer. Kommunista maradvány- beidegződés, hogy szemtől szemben csontvelőig benyalunk, „mer' azé' érdemes ám jóba' lenni a külföldivel”, mialatt a hungarikumként átadott kislábosnyi pacalpörköltet kanalazza, a háta mögött alaposan leköcsögöljük.

A szégyenletes plakátokról hiba nélkül átragadt az orbáni princípium a lakosságra: Tartsd tiszteletben kultúránkat, majd mi beszennyezzük a tiédet. A komplexusos magyar tacskó előtt vigyázzállásba kell vágnia magát a föld minden országának. Miután kifizettek az uniós kasszából mindenki tartsa meg a véleményét magának.
Azok a szánalmas, értékrend nélküli külföldiek hátba szúrták a demokráciát az olajprofitért cserébe, az Égei-tengerbe fulladó migráns csecsemőkről is ők tehetnek, mondjuk belőlük inkább mi sem kérünk, erőszaktevők, bombamerénylők gyermekei. Nekünk csak Miley Cyrus kell és a Marvel folytatások.

Neked szívesen üzennék, te, te végtelenül proli csak facebookozni tudó ősmagyar! Bizonyára állati ingerült lennél és sokszorosan kikérnéd magadnak, ha a lelked bugyraiba gázolva, le tudnék merülni addig a pontig, ahol sztereotípiákból a teljes szettet a fejedhez vagdosva (ahogy te is szoktad) szembesítenélek szánalmas mucsai létezésed minden egyes fájdalmas másodpercével. Volt, hogy megpróbáltam már, hiába, mert az egyoldalú kommunikáció híve vagy write-only üzemmódra állítva és a szerény megfogalmazású mondanivalód alatt lévő lájkok jelentik számodra a normatív számlálót. Gondolom olvasás és az igazi élet helyett inkább megfőztél az elmúlt 50 évben. Én a helyedben nem sokáig húznám az időt a közösségi oldal köpőcsészéibe nyáladzással sem, ez nem a te századod. Általában ilyenkor egy időben megy legalább három Szex és New York -jellegű vénlány limonádé a tévében (vagy mégis). Arra figyelj, hogy miközben két kézzel gyömöszölöd be szádba Amerikát, azért ne felejts el fintorogva beszólni, hogy mennyire undorodsz a szádban szétolvadó ízektől.

Biztos eddig úgy gondoltad, hogy ők leskelődnek be a kulcslyukon a nappalidba és nem fordítva. Most komolyan: mi lenne veled Amerika nélkül te ribanc?

Ennyi filmes poszt után ideje volt írni a Bravo magazinok sztárocskáival készített mélyinterjúk (Mi a kedvenc állatod szkúter? – A delfin!) receptje alapján egy listát. Nincs mentségem az elkészítésére. Vagyis de: a szakpszihomókusi segítséghez pénz kell, a blogírás viszont ingyen van.

• Gyűlölt filléres horror a javából: A fekete kontaktlencsék 2015-ös reklámfilmje The Lazarus Effect. A közönség és a kritikusok jelentős százaléka állva tapsolta ezt a középszerűség lécét alulról verő mozit. Párszereplős olcsó színdarab volt, horrorisztikus elemekkel épphogy megspékelve, melynek alaptézisét Joel Schumacher a Flatliners-el 1990-ben összemérhetetlenül magasabb színvonalon prezentálta.
• Egy kétségbeejtően szar horror átdolgozás: A Dead Rising Watchtower. Videojáték címeket mozivászonra/tévéképernyőre adaptálni zs horrorfilmként, olyan mint az IFA ablakán kihajolva obszcén megjegyzéssel közösülésre buzdítani a zebránál álló miniszoknyás bombázót: volt már akinél bevált? A Dead Rising film pont annyira lett „jó”, amennyire azt a témától (a game-széria és tízezerszer felhasznált elemei) várni lehetett. Uwe Boll kompatibilis produkció.
• Már megint a kamerarángatós handycam horror: Willow Creek, a műfajteremtő The Blair Witche Project-et követő végtelen számú klónok jetis mutációja. A home made-nek álcázott kézikamerás horror-kreálmányok folyamatosan mélyülő pöcegödrének jelenlegi alja – lassan sikerül valahol Kínában előmászni a szarkupac alól, naná képrángatós operatőri munkával megörökítve a dicső pillanatot. 1-től 10-ig nem lehet pontozni. A 0 pont túl megtisztelő, mínusz fokozat meg még nincs a skálámon. Ne vezekelj el nem követett bűnökért, ne lopj el magadtól másfél órát, ne nézd meg!
• A végtelenül irritáló akció-vígjátékok: Ebből már megvan, hogy a 'nagyokat röhögünk és még annál is nagyobbakat lövöldözünk, 25 percenként autóval megkergetjük egymást a forgatás kedvéért lezárt belvárosban' alzsáner önmagában az utálat trágya, egyébként a Taxi tokkal-vonóval, tévé sorozattal. Béna francia humorizálás, szintén béna francia történetmeséléssel – szerencsére mindkét esetben létezik számtalan szabályt erősítő kivétel.
• Kínos vígjátékok: Mi magyarok ebben verhetetlenek vagyunk. Angol nyelvterületről a teljes Adam Sandler (az örökös „jó fej” csávó) filmográfián belül gyakorlatilag bárhová magabiztosan nyúlhatnék, de ki lehetne kergetni a galaxisból a hazai csatornák hétvégi favoritjaival a Meet the Parents 2-3 részeivel is, időben a kezembe adott papírzacskók nélkül azonnal felhányom magam a világűrbe Barbra Streisand és Dustin Hoffman gyomorfogató jelenetei láttán, 10-9-8-7...
• K mint kigyúrt akció színész: Dwayne Johnson, színészileg abszolút nulla, egy, a színjátszás alapjaira fogékony gorilla esélyesebben idomíthatóbb főszerepekre mint Rock. Sosem értettem a személyét övező hypeot. A San Andreas kapcsán jegyeztem le 2015-ben „Vannak könnyen megjósolható történések az életben, például, hogy büdös életben nem nyerek a lottón, vagy, hogy vasárnap nem tudok elég korán felkelni ahhoz, hogy még kapjak kenyeret a kisboltban. És a kiszámítható tételek listáját gazdagítja mától a San Andreas című geggyűjtemény is. Technikai prezentációként kellene árulni (videokártyákhoz az új 3DMark helyett) és nem mozifilmként. A közel két órányi tömény giccs bámulása közben kizárólag azért voltam képes izgulni, hogy hátha kifordul a sarkából az univerzum és a Rock becenevű ex-bulibunyós ripacsra ráomlik végre a komplett toronyház lakópark. De nem. Műfajt tévesztett vígjátékként 10/10 pont.”
• Western/régi krimi zsáner megboldogult vén bohóca: John Wayne. Ez így annyira rövid lett, hogy formabontó módon kénytelen vagyok pozitív alternatívát ajánlani, a vén marha J. W. műmácsó filmjei után vizes borogatásként fognak hatni, ergo ha igazi régi westernt akarsz látni mocskos-poros autentikus környezetben és szerelésekben, cserzett arcú karakterekkel, zseniális tőmondatokból összerakott párbeszédekkel, akkor Sergio Leone a te rendeződ, a mostainak közül Tarantino újragondolt Django-ja ami minden porcikájában professzionális alkotás lett, újranézhetőségi faktor az egekben.
• Televíziós szériákból: Fiúbandás-tinipicsás szereplőgárda kliséhegyeket maga előtt görgető ifjúsági horrorban, maszturbálás kényszeres kamasz publikum előnyben, ez a Supernatural vs. az ingyenesen fogható tévécsatornák nagyüzemi futószalagon nyomozós lelketlen krimi szériái, pl. NCIS. Tisztelgésként a honi műsorgyártás legkülönlegesebb fényű drágaköve előtt, mindenképpen helye lenne a listán a fikciós reality jelmezbe bújtatott vízfejű gyermekünknek is, de sajnos az Éjjel nappal kúr a Pest nevű furcsa ufónautát képtelenség műfajilag beskatulyázni.
• A legjobban elbaszott sorozat: Erről valószínűleg már örökre a jobb sorsra érdemes Prison Break fog beugrani mint az eddigi legfájóbb emlék. Szezononként ugyanabból a húzásból állandó ziccert gyártva végül belesétált a feledés homályába. Egyértelmű mélypont volt, amikor nyögvenyelős csavarként már nem ki, hanem beszöktek a szereplők valamelyik szuper védett épületkomplexumba. Addigra elfogyott minden türelmem, két részig bírtam cérnával az évadot.
• Meddő 108 perc egy sci-fivel: Under the skin. Valóságos roadmovie, ahol Scarlett Johansson beleteker félmillió kilométert egy transzporter típusú gépjármű kilométer számlálójába.. Egyetlen, racionális érveléssel alátámasztott pozitív kritikát szívesen olvasnék erről a bátor kalandorként a dögunalom legvégső határain is túlmerészkedő alkotásról. Az, hogy azért ennyire mélyszar mert meg nem értett művészfilmként ez lenne a dolga, nem számít érvelésnek, mindenféle zagyválás a képi világról, sötét tónusokról, egyedi atmoszféráról szintén nem.
  Reménytelen várakozás, 108 percnyi időhúzás, tökélyre fejlesztett unalom.
• És végül, ha már sci-fi: A fiatalos közösségi hangulatot becélzó divat tini-buzi sci-fi mozik éves sárlavinája, ilyen a – teljesség igénye nélkül – Maze Runner, The Hunger Games, The Giver, vagy a Divergent. Sokan vagyunk, fiatalok vagyunk, csapatokat alkotunk, új generáció vagyunk, lájkolhatóak és megoszthatóak. A metrón gizda pofával olvashatod az angol nyelvű könyv verzióikat. Mint széttaposott Starbucks kávés poharat a szélvihar, úgy kapta fel a tinédzser nemzedék és a balfasz média eme rentábilis fércmunkákat összehordó senkiket, egykaptafa történeteikkel pár korszakkal ezelőtt lábjegyzetnyi helyet sem érdemeltek volna ki a Galaktika magazin aktuális számaiban.

Az osztrák filmművészet 1997-es gyöngyszemének, a szatirikus drámaként felcímkézhető Funny Games-nek a leporolása sem maradhatott ki a remake hullámból. Bár Michael Haneke 2012-es filmje nem klasszikus értelemben vett újragondolás, hiszen jól működő fénymásológépként a saját művét duplikálta, így az új Funny Games kameraállásról kameraállásra lett az első film klónja. Haneke munkásságának jobban utánaolvasva, azzal ami most következik bizonyára sokan vitába szállnának – valószínűleg maga a rendező elsőként – de ahány néző, annyiféle értelmezés. És nekem pontosan azért lett az egyik kedvencem a Furcsa Játék mert akarva, vagy akaratlanul, de a felső tíz-százezernek szadisztikus megregulázásán keresztül jutott el a végkifejletig. Alapjaiban akár arra a tételre épülhetett volna, hogy mára megfordult az evolúció, ahol az életképtelen gyengék aratnak le minden babért, de mint tehetetlen kisded apró kezecskéjéből a szétolvadó édességet a felnőtt, úgy tudná kicsavarni a pórnép a burzsoá félősosztály utolsó cseppnyi vérét is, játszi könnyedséggel.
Egyébként nem ez volt a szándék, csak gyakorló gazdag gyülölő a.k.a antiszociális elem lévén oly' szívesen belemagyaráznám, de a történet megismerése most bőven elegendő: Két fehér teniszruhás nyikhaj becsönget egy fullos luxusingatlanba, majd illedelmesen kölcsönkérnek pár darab tojást a konyhában matató kedves feleségtől és innentől kezdetét veszi a minimál-agresszióval megporcukrozott terror, óvatoskodó mozdulatokkal, sűrű elnézéskérés közepette, ám jólesően (beteg) gunyoros modorban irtanak ki egy komplett felső-középosztálybeli családot, méghozzá a familla saját ezüstszelencéjében, az egzisztenciális siker abszolút szimbólumaként megjelenő csúcskategóriás kégli biztonságosnak vélt falai között. Pusztán a hecc kedvéért, mert megtehetik.

Nagyjából ugyanezt a másodjára visszatöltött történetet gyurmázta át most egy bődületesen pocsék férfigyűlölő gombóccá a színész/rendező-író Eli Roth (a Becsestelen brigantik Medve zsidója). 
A sztori: Fókuszban a kiválasztottak, az amerikai álom átélői a végtelenül szimpatikus gazdag család, a kertvárosi idill giccs szótárának A-Zs-ig fellapozásával; kibontakozóban levő diszkréten takaróval elrejtett hálószoba-jelenet romantikus pókhálójának gyermekzsivajjal szétszaggatattása, óriási fali poszterek és keretes fényképek a 'kibebaszott boldog' családtagokról négyzetméterenként per kettő darab sűrűségben, közös reggelizés a szokásos hiper-gyökér poénkodással a konyhában, stb. A családapa, Keanu Reeves... és itt álljunk meg egy pillanatra: Az egykor szebb napokat látott K. Reeves neve a kiírásban kezd garanciát jelenteni arra, hogy itt bizony semmi jóra sem számíthatunk. Manapság pisztolyhős fenegyerekként ugyanolyan szar, mint unalmas közemberként, pedig ezúttal tényleg bedobja magát, szerénynek mondható arzenáljának utolsó munícióit kilőve még mosolyogni is megpróbál és legalább háromszor. Minden hiába.. A szocreál lakótelepi életérzés teljes pompáját a honi háztartások Color- Goldstar/Junoszty típusú tévékészülékeinek képernyőire ráerőltető Szomszédok című teleborzalom sokéves dialóguscsokrából sem lehetne csapnivalóbb alakítást előbányászni, mint amit Reeves nyújt ebben a másfél órában. Hogy mást ne mondjak a 'mikroszoft vindóz' hazai reklámarca, Vágási Feri százszor, ha nem ezerszer hitelesebb fickó mint a főhős Evan Webber, aki mintaapuka és példás férjként szimplán kínos, az ex-lemezlovas „megdugjam, vagy ne dugjam” című vacillálásakor viszont már sűrűn lesz nevetség tárgya, ám megkínzottként kapcsol fel csak igazán az idegesítő pojáca fokozatba, mint szárnyaszegett sebesült varjú, rikácsolva esedezik a kegyelemdöféséért. 
Szóval, a hektoliternyi juharsziruppal szándékosan túladagolt kezdeti gyönyör ott zárul le, illetve változik át másfajta élvezetté majd torzul az azt követő lidércnyomássá, amikor apu otthon marad, amíg a szobrászművész milf és a két kölök elutaznak pár napra, és apuhoz éjjel beállít két go-go táncos kinézetű fiatal nőstény egyed. A lányok tangabugyiig eláztak a viharban és sajnos az okostelefonból sem a vízálló modellt preferálják. Ekkor Reeves azaz Even Webber az egykori sztárdidzsé készségesen szélesre tárja a bejárati ajtaját és úriemberhez illeőn meleg frottír fürdőköntösökbe bújtatja a lányokat, amíg gépben száradnak a levetett miniruhák a kertvárosi miliő Bear Gryllseként praktikusan egy tál rizsbe temeti a csuromvíz mobilt és a sajátjával Uber sofőrért tárcsáz (miért érzem azt, hogy a magyarországi taxisoknál sem fog feltétlenül osztatlan sikert aratni a film..). A csajok csúnyán ráhajtanak és a kezdeti decens stílusú társalgások világából hamar a pajkos tinédzserfantáziák univerzumába kalauzolják át a meglepődöttségében köpni nyelni nem tudó Event. A trió felálláson alapuló szexuális együttlét lehetőségét ideiglenesen passzolva a hős férfiú a kínok kínját éli át. Fotelból fotelba menekülve ellenáll a csábításnak, csakhogy kiszabadulóban van a lelakatolt fenevad, percről percre rázza le súlyos rabláncait a régi partiállat én, a vég kezdetét jelenti a pillanat amikor egy fos nóta bakelitjét felrakja pörögni a lemezjátszón. Hja kérem, ebben a forró szituációban nagyon is sokáig volt képes mozdulatlan pantomim művészként a hűség mintaszobra pózt kitartani, a fürdőszobai gruppenszex jelenettel lesz egyértelmű: veszett fejsze nyele, Evan férfiból van (az Uberes a ház előtt meg csak vár és vár..).
Persze reggel kiderül, hogy a lányok az ingyenes menet helyett/mellett valami egészen másért jöttek.. Miután önként és röhögve orálisan, illetve mindenféle úton-módon és legfőképpen pózban kielégítették a közösülőgép-hím alantas perverz vágyait, erkölcsi leckével szolgálnak. Webber megméretett és könnyűnek találtatott.

A Knock Knock egy rendezői és forgatókönyvírói székrekedés, amit olyan erőlködés kísér, ami nem embernek való látvány. Az állatorvosi ló, példaként kéne mutogatni a filmezést tanulóknak: így nem szabad. Valóságos kifogyhatatlan börzéje a hiábavaló erőfeszítésnek és az ostoba hibáknak amelyeket zanzásítva is nehéz feladat felsorolni. 
Először is a legfontosabb volt felpépesítve szájbarágósan elmagyarázni, hogy a férfi VS. két 50 kilós nő, mitől lehet életszerű felállás, ehhez a férj vállsebe szolgáltatta az alapot, amit dulakodás alatt „A sebem! A sebem! A sebem! Jaj a műtét”-el nyomatékosított a foggal-körömmel az életéért játszó Reeves. A gúzsba kötött, megalázott, lovaglópózban megerőszakolt Webberhez felmentőseregként érkező másik férfiállat persze asztmás, a lányok ügyesen kiszúrva eme abszolút egyértelmű Achilles-ínt, két-három jól irányzott mondattal és illetlen viselkedésükkel a légzéselégtelenség kétségbeejtő állapotába hajszolják a következő áldozatukat, aki annyira rosszul lesz, hogy még a nyakát is kitöri. Ekkor a fiatal wannabe prostituáltak arra a Btk.-ban gyilkosságként említett hogyishívjákra fittyet hányva változatlan vehemenciával papolnak a férfiúi gyarlóságról, az erősebbik nem esendőségéről és az erkölcsök teljes hiányáról.
Félidőnél előkerül az agyongyűrt pedofil kártya és a lakást alkoholos filccel megszentségtelenítő obszcén feliratok szövegéből az Aids-téma is. Mindkettő halál fals, sokadik már az ócska banalitások közül. 
A kínkeservesen kiebrudalt picsák bumerángként visszatérése másnap éjjel no komment kategória, vagy egyből dűlőre kellett volna jutni – értsd végigvezetni a sztorit a helyszín elhagyása nélkül – vagy sehogy.. 
A széktámlához szorosan odaspárgázott férj a vénasszonyos rimánkodása közötti lélegzetvételnyi szünetekben a könyvespolc tetején lévő váza leverésén fáradozik, mint kiderül maroklőfegyvert álcáz a kerámia, nem teljesen világos, hogy a nyakától a faszáig húsvéti sonkaként összekötve mit akart a hatlövetűvel, de egyébként sem lényeges, mert a bikinis fúriák rájönnek az ellenük tervezett galádságra és elkezdenek a stukkerral a kézben „aki bújt, aki nem”-et játszani.
A videóra felvett ál-erőszak – mintha a mintaférj közös belegyezéssel fiatalkorúval közösülne – és annak a közösségi hálós megosztása, szánalmasan kétélű, ugyanúgy minősül önlejárató kampánynak, mint lejáratónak – ez már nettó kekeckedés részemről. 
Az IKEA hangulatú belsőterek cafatokba szedése járulékos veszteségként még elkönyvelhető lenne (sőt, a makulátlan otthon-kép kristálytiszta üveglapjának kalapáccsal szétzúzása kötelező volt, értjük persze), ha érthetetlen okból nem terjedt volna ki a tinipicsás vandalizmus a gyerekszobák berendezési tárgyaira, játékaira, illetve a művészfeleség alkotásaira is – feminista, vagy burzsoáellenes, polgárpukkasztó, kicsit sem meghatározható.

Eli Roth rosszul kanyarított khm.. feminista vesszőfutása közben a férfi(állat) ösztönlény tetőtől talpig bemocskolásával furcsamód kész volt összefröcskölni nemhogy a teljes női szereplőgárdát, fals leckét adó hobbi prostituáltastul mintafeleségestül, de még a gyermekekre is felverődött a habosra vert ondó, nyál és menstruációs vérzés ocsmány keverékéből, merthogy tulajdonképpen ők lettek az igazi áldozatok ebben a hihetetlenül zavaros továbbgondolásban – a moziszékébe dermedt nézőt nem említve.

10/3