Figyelem! Bazmegelés' veszély!

Hungary's got talent: A havi milláért bármit!

„– Mi a helyzet, Frank? Láttad tegnap este azt a köcsögöt az Amerikai Szupersztárokban?
– Mit?
– Tegnap este. A köcsögöt az Amerikai Szupersztárokban.
– Nem... Úgy értem igen, véletlenül láttam. Nem nézem az Amerikai Szupersztárokat.
– Nem nézed, de őt láttad. Na persze. Miért? Többet érsz annál, hogy megnézd?
– Igen, többet érek annál, hogy megnézzek egy karaoke versenyt tele tehetségtelen idiótákkal.
– Haver, ezt azért így nem jelentheted ki. Néhány kölyök azért elég tehetséges.
– Nem, ez nem igaz. Néhányuknak valóban egész jó hangja van, ami nem ijeszti meg a kislányokat és az öreg néniket.
Képesek sorba állni egy stadionnyi hozzájuk hasonló reménytelenül összezavarodott emberrel. De biztosíthatlak róla, hogy tehetségtelenek.
– Na ja. De fogadni mernék, hogy legalább 32 millióan vannak, akik vitatkoznának ezzel. Mert ennyien voltak, akik szavaztak a tavalyi döntőben.
– Bárcsak egy feltaláló zseni lennék, aki át tudná alakítani a telefonokat egy olyan bombává, amit az Amerikai Szupersztárok szavazatokkal lehetne élesíteni. A robbanás megjelölné az arcokat. Így tudnám, hogy kivel nem érdemes beszélgetni mielőtt egyáltalán megszólalna. Ránéznék és azt mondanám: Nem, neked nincs semmi értékes mondanivalód.”

...

"A legsekélyesebbet, legostobábbat, legaljasabbat és a leghangosabbat jutalmazzuk.
Már nem létezik tisztesség. Nincs szégyenérzet, és nincs jó vagy rossz. A lehető legrosszabb emberekre nézünk fel és ünnepeljük őket. A hazugságok és a félelemkeltés rendben van, ameddig csak pénzt hoz. Egy olyan nemzetté váltunk, amelynek jelmondata gyűlöletet kelt mindenkiben.
Elvesztettünk mindent, ami jó.
Elvesztettük a lelkünket.
Mivé váltunk? Fogjuk a közösség leggyengébb tagját és nevetség tárgyává tesszük. Szórakozunk rajta. Ebből űzünk sportot.
Addig nevetünk rajta, amíg inkább meg akar halni, mintsem, hogy velünk kelljen tovább élnie."

God Bless America


Egy magamfajta rohadék kevés szabállyal dolgozik, ezt viszont vastagbetűvel véstem fel, úgy szól, hogy szellemi fogyatékosokon, elmebetegeken nem nevetünk, akármit cselekedjenek.
Szombat este itt már nem (csak) erről van szó, ezért is nem illeszkedik hajszálpontosan a poszthoz a God Bless America és ezért is nem kínos könnyezve röhögnöm azon, hogy mi, Kelet-Közép-Európa labdával egyensúlyozó cirkuszi fókái már három összefüggő mondat hiba nélküli felolvasását egyedülálló produkcióként akarjuk eladni. Ahogy egymás felgyújtását és tökön rugdosását (valamivel rétegezettebb formában a Jackasséknak nagyon bejött annak idején), a pucérságot, vagy már szinte a lélegzetvételt. Minden fellépő – elmeállapotától függetlenül – kellően otromba kísérletet tesz az aranyjegy megkaparintásáért, ez a belépő az Örökös Tizenöt Percek Városába. Jogos, azon az ajtón amin most kézzel-lábbal dörömböltök nálatok fosabb emberek is bebocsátást nyertek.
Tinédzserkoromban egy kellemesnek mondható vidéki kertvárosnak voltam a lakója, ez a gondtalan élet kicsiben és sokkalta halványabban, de az amerikai filmek feelingjére emlékeztetett. A motorozáson és köztes piálásokon kívül persze kibaszottul untunk magunkat. Néha annyira, hogy elméleti fogadásokkal csesszük el az időt, biztos sokan lepörgettek már hasonlóan mély beszélgetéseket, olyanokat, hogy mennyiért innál meg egy pohár pisát, öt rongyért (akkor komoly összeg volt) kiadnál el nevetséges állathangokat a két legjobb csaj előtt az utcában és a többi.
2015-ben ez az ország a modern csomagolásba bújtatott tehetségtelenségkutató versenyeken, a kamerák kereszttűzében örömmel iszik ki egy marmonkannányit abból a vizeletből, amiből mi a haverommal tizenévesen sosem húztunk le egyetlen kortyot sem. Bár bevallom, ha szorult volna belém bármi exhibicionizmus, most, végső elkeseredésemben már én is megtenném veletek együtt.
Én nem/sem ambícióból, celebségből. Sosem akarnék ennek a médiafertőnek a legújabb marionett bábúja lenni, én szintén abba a rohamtempóban bővülő táborba tartozom, ahol szigorúan a túlélés érdekebében játszanak.

Címkék: tévé
komment

N. B. a kurva anyád!

Elképzelem, ahogy az esti híradód végeztével, miután a majomketrecedben kevély gúnyáradattal illettél minden kijelölt főellenséget, hazamész és edzésképpen a Kedves Vezető mogyorókrémmel bekent gipsz segglenyomatán kondizol, kitartóan, négykézlábra ereszkedve, gyakorlott nyelvácsapasokkal tisztítod meg gazdád szebbik feléről készült olcsó alkotást – muszáj, hogy formában maradj. És ahogy ezt látom magam előtt, máris mosolyogva pukkantom ki a söröm, abban a pillanatban oszlik el a szánalmas dilettantizmus és a rosszindulatú tahóság sötét bélgáz felhője ami hívatlan vendégként lengte körül a szobámat, amikor tévedésből/puszta mazochizmusból a ribanc közmédia hírcsatornájára kapcsoltam.
Még csak azt sem szeretném, ha megdöglenél te, te szolgalelkű fasz, sőt, inkább neked és főleg a vezérednek hosszú-hosszú karriert kívánok, vagyis további média(le)szereplést az örökkévalóságig. Számodra ez a közszemlére tett ügyesen csaholó pincsi szerep a pokol, hiába vagy benne a pixisben, a nép szemében sosem leszel több ennél, de vigasztaljon az a tudat, hogy az ördögnek már nem marad semmi.

komment

Közted és köztem

Ezt is csak azért mondom így bele a pofádba, mert te gyűlölsz mindenkit – hangzott el a kegyetlen mondat, mintegy végső tőrdöfésként a mellkasom közepének szánva. Ám nem ért, már nem érhetett létfontosságú szervet.
Igen gyűlöllek, gyűlöllek titeket, gyűlölöm magamat és gyűlölet, éljen az édes gyűlölet! Mert már tisztán látom milyenek vagyunk mi átkozott magyar emberek, tárgyi bizonyítékom rá ez a blog. Minket csak Jézus szeret, ő, a nagy mesekönyvnek karikatúra -szerűen joviális lakója.

Nagyanyám nevelt fel, töltötte be annak a bizonyos családi olvasztótégelynek a szerepét, akinek jelen kéne lennie minden egészséges egységes családban, akkor még voltak vasárnapi közös ebédek, boldog karácsonyok, szóval igazi hagyományaink és ő volt az akihez lehetett fordulni bármivel, bárhol, főleg bármikor. Aznap amikor meghalt, az olyan volt mintha maga Isten halt volna meg, vele halt a szeretetünk és – mint később kiderült – hajszálon függő összetartásunk. De visszagondolván mindegy volt, mivel később az életem ugyanolyan pokollá lett mint amivé a családom vált és vica versa, magam is aprópénzre váltottam volna ezen erényeket (is). Mert amikor kitörtek az „egymás hátába basszuk a nagykést, szemtől szemben mosolygunk” és a „kibeszélünk, ha nem vagy jelen” gáncsoskodó állóháborúk, onnantól én lettem ennek a gusztustalan szavannának az első számú hiénája, a hírhedt dögevő, aki a jellemességet sutba dobva és megölve magában mindent ami érték, hátrahagyva szinte minden emberit, bármit megtett az életben maradásért. Közismert voltam arról, hogy az őszinteség lapot is kitéptem a szótáramból. Mit kitéptem? Becsületkódexem minden egyes oldalával módszeresen kitöröltem a seggem. Közben szintén sunyin mosolyogtam, ahogy a többiek, az egyértelműen gúnyos megjegyzéseket – ha voltak is – elengedtem a fülem mellett (ahogy a többiek) önként beálltam ebbe a hányingerkeltő sorba és sokszor szánalmas előnyökért cserébe kibeszéltem azt, akit éppen érdemes volt kibeszélni (ahogy a többiek). Közben végig kegyetlenül fájt, hogy nem lehetek önmagam, nem ordíthatom a világba: Basszátok meg! Basszátok meg a mű empátiát, az álszenteskedés, azt az együttérzésnek sminkelt magasról leszarást, a kamu karitatív életerezéseteket, miközben valójában katasztrófa turistáskodni jártok egymáshoz, nevetni az elkerülhetetlen bukáson!

Mindezen lélekromboló elfojtás, önalázás ráadásul hiába, a semmiért, így is sorra elveszítettem amim volt – beleértve még az elhasznált perselyként összetört emberségem legutolsó szilánkjait is. Aztán a mélyrepülésem végpontjához közeledve megfáradtan, megpihenve a következő kolosszális átverés és kollektív alakoskodás között rádöbbentem, hogy nincs miért így csinálnom többé, hiszen annak az embernek akinek már semmije sem maradt, félnivalója sincs többé (egyébként Szolzsenyicin írt már valami hasonlóról, de nem onnan nyúltam, ne csináljunk már úgy mintha művelt csávó lennék könyörgöm..). Nagy árat fizettem ezért a tanulságért, majdnem belebetegedtem az évekig tartó kimondatlan, fortyogó gyűlöletbe. Majd hirtelen, kitörő vulkánként küldtem el mindenkit a faszba. Kinyitottam az ócska kis kempingszékemet a saját külön bejáratú apokalipszisem kellős közepén és kényelmesen hátradőlve kiélveztem, ahogy jobb lett, pont olyan jó, ahogy egykor álmodoztam róla.

Hogy mi a különbség közted és köztem? Én újra megtanultam bátornak lenni, amióta Te vagy Svájc, amióta csalárd módon a pártatlanság látszatát kelted, miközben látens gyűlölködsz, nem vagy hajlandó kiszállni ebből a körforgásból, már azt sem tudod, hogy mit jelenthet ez a szó. Nem mered.
A legtragikusabb az, hogy egyedül velem lehetsz kíméletlenül őszinte..

komment

Ott spórol ahol tud

Egyszer egy hollywoodi színésznő nyilatkozta, hogy ő a színészi játékával már annyit tett az emberiségért, hogy joggal járna neki az első Mars-utazás élménye.

Akár azt is írhatnám, hogy most végre a mulatós műfaj koronázatlan császára, a vidéki lakodalmak kultúrközönségének kedvenc szupersztárja, aki az egyébként is fejbúbig szaros zeneipar módszeres ürülékkel bekenéséért cserébe évtizedek óta luxus körülmények között élhetett, elnyeri méltó büntetését és ahogy mondani szokták „rárohad még a műanyag lakat is”, de így gyermeki naivságról tennék tanúbizonyságot. Ebben a formában csekély az esély a happy endre.

Ha egy rászoruló csapolja meg a villanyáramot és a gázt, mert például nem akar télen megdögleni, akkor egyetértek, sőt ebben az esetben én magam lennék az első aki posztol a közüzemi számlák ellen vakmerő Robin Hood harcot folytató elkövető védelmében.
Az egyetértő (ingyenélő) művészvilág szerint Lagzi Lajcsi annyira korrekt az üzleti életben, hogy az egész ügy biztosan koholmány, ráadásul mi lesz így a gyerekekkel, ha szülők börtönben ej, ej, stb. Lajcsi az őt ért vádakról némileg sértett hangú nyilatkozatokat tett a médiában, ami összeolvasva az alábbiként hangzik: Nem csalt ugyan, sőt maga is vaskos tréfa, mi több átverés áldozata (a rideg tényekkel szembemenő konok tagadás klasszikus bűnözői védekezés), beugratták, de egyébként sokszor szolgált már karitatív célokat és csalt mosolyt árvák maszatos arcocskájára értékes trombitajátékával – számomra értelmezhetetlen, bizonyára zavaros összefüggés kell, hogy húzódjon a bűncselekmény elkövetéseket követő felmentések és a jótékonyság között.

90% eséllyel annyi fog történni, hogy ha valaki profitálni képes még ebből a helyzetből is, akkor az ismét Lajcsi, a végjátékban maximum házi-őrizetet, majd felmentést és szép summával járó showműsor vendégszerepléseket, perről írt(íratott) könyveket vizionálok.
Inkább csak a maradék 10%-ot hagyom meg egy olyan verzióra, ahol példát statuálnak Galambos Lajos művész úrral, a tárgyalásig a főtéren kalodába zárják feleségével és a korrupt villanyóra leolvasókkal együtt, megkapja végre azt „csíkos gatyát” (csak esténként nem ő fog "írni a ceruzával"..), vagyis kenyér és víz diétán tartják, aztán majd jó 10-15 év múlva kinyílhat a várbörtön kapuja. Mivel időközben főként állami kézbe kerültek a közműszolgáltatók és a főtolvaj nem kímélheti a konkurenciát, megtörténhet.

Persze a kérdés megint csak költői, de nem lehet kihagyni: Kedves Lajcsi, mégis mikor lenne elég, mennyi pénzre lenne még szükséged?

komment

Éhezés, de fejjel lefelé

Az adóforint milliárdokat felemésztő kormányzati propaganda televíziózás legzseniálisabb húzása, hogy amíg az egyik csatornán megtudhatjuk, hogy miért is volt nagyon rossz nekünk régen (Szabadság tér '89 Rákay Philippel), addig a másikon azt, hogy most miért nagyon jó.

A királyi tévé non-stop híradásának bűzletes szennyvízként zubogó hazugságáradatára általában már fel sem kapom a fejem, azt hittem nem tudnak új poénnal szolgálni. Tegnap mégis sikerült, valami hasonló jelentéssel bíró mondatba passzírozott jelzővel: A „Gasztró-falvakban” egész hétvégén vendégül látják az odalátogatókat.
A fideszes agymosó laboratóriumban léteznie kell egy kreatív csapatnak, aki ontja magából ezeket a hurráoptimizmussal feltankolt átbaszós állatságokat. Ez utóbbi igazi Apraja-falvás mesefilm fordulat, csak vidéken a hangulatos kis házikókban nem aszexuális lila törpék élik jókedvű egyszerűséggel a napi rutint, és a cselekmény nem merül ki a gonosz varázsló legyőzésében. Nálunk máshogy van. Lelki szemeim előtt elevenedik meg az alábbi képsor, ahogyan itt, pontosabban a hazai GASZTRÓ FALVAK valamelyikében, pirospozsgás kövérkés parasztemberek az egyik házban/utcában megvendégelnek finom sült kolbásszal, a másikban készül a kemencében a friss, ropogós házikenyér, amíg harmadik udvarban a bográcsban pedig fő a klasszikus magyar gulyásleves. El lehet fogyasztani a gémeskúthoz ülve, vidáman éneklő asszonykórussal a háttérben (tisztára mint egy nagy tanyasi zabálás Borbás Marcsival).
Itt nem éhezés van, hanem egyenesen étkezés.

komment

Esti riadó!!!4

Szerencsére a budapesti nyári szezonban a fejlett nyugati civilizációkból, jóléti társadalmakból özönlő hátizsákos zombihordák nem jelentenek semmiféle problémát, büntetlenül csend-háboríthatnak, teleszemetelhetik a bulinegyednek kikiáltott belvárost, őket ugyanis át lehet, át érdemes baszni. Tejelnek is rendesen a használt olajtól tocsogó gusztustalan lángosokért, a várban matyómintás limlomokért, a Forma 1-re menet az útszéli lotyókért és az öt perces taxiutakért több ezer forint per kilométer áron, akár.

A királyi tévé esti híradója tulajdonképpen egy menekültügyekre specializált, riadt hangvételű vészhelyzet szériává mutálódott, extrákkal aládúcolva (utóbbi észak-koreai diktátor tévés sémák alapján: hosszabb-rövidebb elemzések a felpezsdülő honi gazdaság dicsőséges állapotáról, párja nincs gasztrokultúránk éltetése, a mindennapi énekórák szedatív hatásai, sokadik fokozatú hőségriasztással sorba-kötött időjárás-jelentés). Mivel kardinális fontosságú műsorról van szó, ami objektívebb képet nem is adhatna a főbűnös EU hanyagsága miatt kialakult, áldásosnak éppen nem nevezhető terrorista helyzetről, a nemzeti kötelességtudat azt diktálja, hogy mindenképpen követni kell az eseményeket! Ha lemaradtál volna róla, akkor itt van a permanens bannolás blog visszajátszása a tegnapi adásról:

A felújított keleti-pályaudvari metrómegálló/aluljáró építészeti bravúrjának és az egykori Kun Béla tér gyönyörűen parkosított zöldövezetének földöntúli csodáit kártékony sáskahadként beszennyező bevándorlók a magyar homelessekkel ellentétben adnak az önhigiéniára. Sokszor jobb híján a külterületeken tisztálkodnak, a kivezényelt rendőrsorfal nagy megrökönyödésére. Bizonyíték: Marcona egyenruhások tanácstalan áll és seggvakargatása közben, az utcai csapnál sztoikus nyugalommal hajat mosó nő látványa.

A karitatív szervezetek által kiporciózott élelmiszert vallási okokra hivatkozva bontatlanul a közterület szemeteseibe hajigálják és helyette galád módon pizzákat rendelnek. Bizonyíték: Kézi-kamerás horror jellegű zoomolt felvétel egy félpár Nike cipőről és kettő darab kenyérsarokról valamelyik szemeteskukában.

Egy helyszíni reprezentatív felmérés eredményeként lelepleződött a menekültek=bevándorlók=terroristák végső célja: a letelepedés tündérmesékbe illő országunkba – megszentségtelenítve becses kultúránkat, elbitorolva a jóféle magyar munkahelyeket. Bizonyíték: Egy, azaz egy fő menekült, aki a kamerába azt nyilatkozza, hogy – érthetetlen módon – szereti ezt a kibaszott országot.

A menekültek mindannyian potenciális vírushordozók, akiktől mindenféle egzotikus betegséget, gyilkosabbnál-gyilkosabb ocsmány kórságot lehet/fogunk elkapni. Bizonyíték: Vészjóslóan bólogató tisztiorvos (?), aki a nyilatkozatot tevő társa minden egyes „hasmenése volt” kezdetű/végű mondatainál nagyokat sóhajt, szomorúan maga elé réved, lemondóan fejet ráz.

A kérdéses hátárszakaszoknál élők mindannyian megrögzött kormányszimpatizánsok, a térségben immáron sziklaszilárddá kötött a társadalmi egyetértés sűrű habarcsa a szögesdrótból készült határzár kapcsán. Bizonyíték: Egy, az Üggyel bőszen egyetértő néni és egy a kerékpárja nyeregéből helyeslő bácsi, akitől nem mellesleg azt is megtudhatjuk, hogy a Fidesznek újabb idegen szót sikerült egyszersmind meghonosítani és be is magoltatni a néppel, így változott át a migráció, vagyis a migráns szó pirospaprikával meghintése után MIGRÁS'-sá. Olyan ezt mint az ország kedvenc fusztráltja' (sic). (Példamondat: „Marhául fusztrát' vótam' ám amiko' 82-ben tőbő' levágta mindkét lábam az expressz-vonat.”)
 
Pozitívumok is voltak, pontosabban egy darab, miszerint a kormány, sosem késő alapon tranzitállomások kiépítéséről ábrándozik.

komment

"Az úttörő oly vidám, Ajkáról ki sem fogy a nóta"

Háttal ülve a tévének, belefeledkezve két edzés közé beszorított klasszikus hack n' slashezésbe a pécén, szóval egy fél füllel hallgatott hírről lesz szó, aminek most nincs kedvem/gyomrom utánaolvasni, így talán kevésbé lesz egzakt a sztori, tartalmazhat apróbb tárgyi pontatlanságokat, de ez már csak ilyen, ha az ember emlékezetből okádik rá valamelyik undorító belpolitikai aktualitásra.   

A minap az egyik Fideszes főelvtárs (nevét sem tudom; Barom Zoltán a kaporhajú Leslie Nielsen imitátor) látogatást tett egy pécsi kórustalálkozón, ahol a kóristákkal egyetemben maga is dalra fakadt. Az emberi erőforrások minisztere ezzel mutatva jó példát több tíz-százezer nebulónak az országban, bátran zengette meg rangos operaházak színpadaira kívánkozó egyéni orgánumát, valamelyik „a Csitári hegyek alatt” jellegű népi klasszikusból művészi kánont énekelve. Majd távozásakor elő is irányozta, hogy ezentúl sokkal több (minden nap) énekóra legyen beütemezve a tantervbe, elvégre ő maga is annyira, de annyira szeret énekelgetni (a zuhanyfülkéd magányában inkább, amikor reggelente az ősz fanszőrzetedről öblíted le a langyos vízzel a szappanhabot öreg, akkor..).
Talán sokaknak furcsának tűnhet, hogy a posztkommunista-jobbos náci-geci és nyomokban kapitalizmust tartalmazó egyveleg diktatúránkban, hogy az elvtársak ennyire nem képesek elszakadni a régi beidegződésektől, de én megértem, én még énekeltem piros nyakkendővel, úttörő-síppal díszített ingben, kipirult arccal az általános iskolai ünnepségeken – gyűlöltem, gyűlöltük. Akkor baszogatták igazán a gyermekeket és a módszerváltás óta ez nosztalgikus érzéssel töltheti el a régi-új gárdát, várni kellett az újra megvalósításra, de miért ne lehetne most újra belevonni a kiskorúakat a politikai játszmákba, vagy bármibe? (Lásd óvodai Kormányablak verselések, Vona Gábor szintén óvodai vegzatúrái stb.) Gátlástalan hazudozók, megveszekedett cinikusok, fehérgalléros bűnözök, a saját népük ellenségei miért is ne pofázhatnának, folyhatnának bele az élet minden területébe, példamutatás címen kéretlenül "felkarolva" ezzel a társadalom valamennyi rétegét?

Minden tanulónk nagy-nagy szerencséjére most nem Orbán Viktor tett látogatást valahol az oktatásügy környékén -kapcsán, mert akkor lehetne tarka bőrlabdával dekázgatni naponta, ájulásig, elvégre ő a futballt szereti, ha pedig a Semjén Zsolt tartott volna fejtágítást a fiataloknak, akkor ezentúl védett madarakra lenne kötelező kavicsot hajigálni, vagy dugós puskával lövöldözni, hiszen ő egy antropológia kényszertől hajtott szenvedélyes kertész (sic) aka magaslesről lődöző vad-mészáros, és imád állathullákat felhalmozni, imádjátok ti is kedves gyerekek ezt a szép „sportot”.

Az, hogy az énekóráknak szinte semmi haszna, sokaknál semmilyen készséget, vagy tudást nem fejleszt és az énekhang pusztán adottság kérdése, ellenben a kötelező énekeltetés mélyítheti a gátlásokat a kamaszoknál, így inkább eltörölni, illetve fakultatívvá kellene tenni, mintsem erősíteni, az teljesen mellékes.

komment

Megállíthatatlan Marvel mocsok

A hőskor celluloid partjait elmosó végeláthatatlanul hömpölygő habos szaróceán.

Röhejes, ahogy az unisexként felcímkézett buzi-neonzöld és/vagy ribanc-rózsaszínű méregdrága márkás kis ruháitokban, viháncolva ugráltok le a nyomorúságos pesti létezés szimbólumaként megjelenő trolibuszokról az Aréna (vagy másik) szürke betonmonstrum (a Szentély!) főbejáratánál. Ha udvarias lennék, akkor két kézzel kéne eltakarnom a számat, hogy leplezzem a kirobbanni készülő röhögőgörcsöt, amit a matinés izgalomtól kipirult, beképzelt arcocskáitok látványa okoz, de mivel sosem voltam éppen tapintatos gyerek, leszarom és belenevetek méghozzá egyenesen a csokicső szoláriumozott pofátokba.
Egyébként is mindegy, mert tudom, hogy gúnyos megvetésem ezúttal észrevétlen marad, túlságosan lefoglal benneteket az igyekvés egy előre lefoglalt, hűvösre légkondicionált terembe. Megértem. Ez a program tényleg fontos.. Ez nem csak egyszerű hétvégi plázalátogatás szilikonimplantátum mustra, vagy koksz bemutató lesz.. Nem! Hiszen ma a létező legbrutálisabb HD felbontásban nézitek meg a Pókembert/Galaxis Őrzőit/Amerika Kapitányt/Thort/Vasembert/Hulkot/Hangyát! Tudjátok, az újabb blockbustert amit szivarozó hollywoodi pénzemberek direkt nektek – és a veletek ugyanazon az intellektuális pinceszinten tartózkodó tinédzser publikumnak – hashajtóztattak ki a Marvel univerzum szétrepesztett, elhasznált végbeléből. Nézhetitek majd 4DX-ben, ahol a körömrágóan izgalmas jelenetekhez időzítve vibrál a moziszékbe épített motor és akár fingszagot is hozhat a szélgép (technikailag megoldható), fogyasszatok nachos mártogatóst közben, nagy kólával és még annál is nagyobb böffentéssekkel kísérve. És ha esetleg nem laktatok volna jól, de aznapra már kigyönyörködtétek magatokat a 'szuperhőssé válás→veterán szupersztár mellékszereplők közreműködésével előadott tragikomédia→végső világmegmentő csata' képregény adaptációs sorminta nézegetésében, akkor ne felejtsetek el majd Pókember/Galaxis Őrzői/Amerika Kapitány/Thor/Vasember/Hulk/Hangya figurás menüt rendelni az étteremsorokon található amerikai gyorsétteremláncok valamelyik nagyüzemi vályújánál.

Én majd inkább itt köszönöm meg – és nem a kasszáknál – hogy hála nektek végleg lezüllesztődött a moziba járás és a filmnézés élménye egyaránt, hogy korlátozódott minden csakis a számítógépek generálta látványvilágra és a termékekhez tartózó jól jövedelmező frencsájz rendszerekre.

Címkék: mozgókép
komment

Terminator Genisys: Eddig (sem) és ne tovább!

Dallas: 1984, Bobby Ewing meghal. 1986, Bobby Ewing kisétál a zuhanyzóból.

Az új Terminátor résznél gyaníthatóan a szappanoperák legkaotikusabb, legerőltetettebb történetmesélési mintái szolgálhattak alapul és egy ilyen tapasztalatcsokorból táplálkozó 120 percben nem is lehet sok köszönet. Azonos szinten található a Terminator: Sarah Connor krónikái tévészorzattal, amit nem felülmúlni komoly mínuszos előjelű teljesítmény. Kerek történet nélkül immáron (5. rész) semmi nem képes összetartani a sztorit, ezért percenként mindenféle úton-módon asóltagozatosoknak szánt magyarázat-sebtapaszokat kénytelenek a száz sebből vérző forgatókönyvre ragasztgatni.

A Terminator Genisys olyan kedvenc rockzenéd amit 30 év után rútul meggyaláztak. Király nóta a 80-as évekből, amihez egy trendi D.J. (Alan Taylor; Trónok harca, Thor) hozzáilleszt egy nemkülönben zseniális, illetve egypár kommersz zeneszámot, majd hangszeres tudás nélkül, a laptopja segítségével remixeli és az élvezhetetlen kakofóniát telt házas bulikban játssza a kizárólag olcsó diszkóműfajra őrjöngő neonfény-rudakat lóbáló közönségének.

További nyomasztó slágergyár analógiák bemutatása nélkül, az ezüst vászonra fröcskölt förmedvények világába visszasorolva: ha lenne neve ennek a bűncselekménynek, akkor ítész zsargonban bizonyára ezt hívnák filmtörténelmi hullagyalázásnak, hiszen így lett egy kultikus sci-fi legendából (ön)ironikus vígjáték elemekkel súlyosbított szirupos robotmese, korábbi Terminator epizódokból összeollózott és a Sky Channel-es G. I. Joe rajzfilmek irrealitását megidéző akció-jelenetekkel vegyesen, a végén bekövetkező, illetve kis híján elkerült közösségi világhálós apokalipszissel.

Ha a Genisys felénél megkeseredve elmorzsoltál néhány könnycseppet, és hagyva az egészet a fenébe, nosztalgikus okokból inkább leporoltad a kevésbé látványos, ám összehasonlíthatatlanul és toronymagasan jobb J. Cameron -féle első két rész DVD-korongjait, akkor a hiba nem a te készülékedben van. Amennyiben annak ellenére végignézted, hogy tisztában voltál vele: ez bizony nem lett jobb mint egy népszerű videóvágó szoftver segítségével kreált átlagos fanfilm, sőt, így ebben a formában inkább nagy kupac gőzölgő emésztési végtermékre hajaz, mégpedig a hígabbik fajtából, abban az esetben viszont te egy hős vagy – és nem a Sarah Connor & Kyle Reese & és a veterán T800-as világmegmentő triója..

10/2. A Terminátor frencsájz aranyköpés gyűjteményéből az egyik klasszikust átírva „Ne nézd meg, ha élni akarsz!” kategóriába sorolható.

Címkék: mozgókép
komment

Apokalipszis(t) most!

Régen, pár évvel ezelőtt, havonta jöttek a korrupciós ügyek, a legalizált kifosztások, bizonyos társadalmi rétegek megalázása, később hetente, majd naponta, most óránként. Olyanná torzult, olvadt a magyar valóság mintha mindannyian egy John Waters rendezte bizarr polgárpukkasztó komédia szereplői volnánk, mint a Rózsaszín flamingókban, ahol két család verseng ki tud gusztustalanabb gaztetteket elkövetni. Magyarországon éppen az egész ország versenyez, a köznép (többnyire a kijelölt virtuális nyilvános vécékben mérkőzik meg: rasszisták, liberálisként besorolódottak, zsenik és ostobák, demagógok, kétbites véglények, vagy dölyfös díszmagyarok), a politikus Cosa Nostra, hogy az ingerküszöb feltornázásaként mi férhet még bele, szappanért lehajoltatva és a seggünkben két kézzel kotorászva mekkora fájdalmat viselhetünk még el (akármekkorát, nincs végpont). És opció nélkül bármit lehet. Az „ellenzék” gyógyíthatatlan impotenciában szenved, amikor meglátom, hallom a híradóban Kunhalmi „Ez elfogadhatatlan!” Ágnes, vagy Tóbiás József tőmondatok szintjére redukált műfelháborodás reflexióját az aktuális kormányzati korrupciós pofátlanságnál, már tudom: semmi remény és ezek tettestársként direkt erre játszanak. Teljesen nyilvánvaló, hogy a pisameleg vízben szívesen lógatja lábát az egész ország – inkább. Bármilyen más demokráciában kő kövön nem maradna, ami máshol utcai riotból kiinduló forradalom, Magyarországon csak fejcsóválás, homlokráncolás, enyhe rosszallás, néhány fős nevetséges ál-tüntetés (például az Orbán rezidencia előtt az Együtt demonstrációja, 2013-ban), infantilis ellenplakátolás.

Már csak remélnem kell, hogy a következő választásokat követően legyen végre hivatalos a jobboldal (& ájtatos keresztények) és a Bocskai mellényt húzott szélsőjobb koalíciója. Nyíljon hát meg a pokol legmélyebb bugyrait feltáró új teleportkapu!
Főnixként éledjenek újra régi hagyományok, majd rögtön ötvöződjenek újakkal, lehessen majd ülni kmk-ért, hogy a kopasz negyvenkilós gyerekek/a pirospozsgás sörhasú puhányok belekóstolhassanak az általuk oly' áhított militáns feelingbe, hogy méltóképpen kiszéledhessen a közrabszolgamunka-program, hogy letépett széklábakkal, vasrudakkal verjenek agyon a lincselő B-közép falkák mindenkit, aki bármilyen szinten más, aki nem tudja, nem képes kellőképpen reprezentálni a nagy nemzeti életérzést – bármit is jelentsen az.
Aztán, amikor bugyogva-forrva örvényként süllyedt el a teljes magyar társadalom az izzó gyűlölet lávatengerében.. nos, talán akkor, megszűnik a közösségi oldalak parttalan ostobaságaiban pancsolás, a fotelforradalmárnak álcázott, valójában „homokba dugom a fejem” hozzáállás, a kibaszott közöny, össznépi gyávaság (hungarikumabb mint a gulyás).

Talán itt is csak úgy születhet új, ha előtte minden elpusztul.

komment
süti beállítások módosítása